Abortusz után legkevesebb mennyi idő kell, hogy elteljen a szexuális élet megkezdéséig? Sok dolgot olvastam az oldalon, a válaszok eltérőek.
Kedves Kérdező!
Végig olvastam minden hozzászólást és meglepődtem a reakciókon. Nem hiszem, hogy bárki ítélkezhetne feletted. De sajnos tényleg elég érdekesen tetted fel a kérdést! Megpróbáltam mögé látni a dolgoknak, bár így ismeretlenül elég nehéz. Teljes mértékben pártolom, hogy 18 évesen nem akarod megtartani a gyereket! Még előtted az élet, amivel a leendő gyermekednek 1 picit jobb jövőt tudsz egy kis szerencsével biztosítani.
Nem szoktam hozzá szólni dolgokhoz, csak olvasom, de ez a beszélgetés elég érdekesen alakult!
Az én sztorim röviden: 1 baleset következtében fizikai sérült lettem (nyomorék), majd terhes lettem az első csemetémmel, akit megszültem. A második terhességem 6 hónap múlva volt, amit elvetettem. A harmadikat 4 év múlva szintén megszültem. A másodiknál engem is az érdekelt, hogy mikor tudom azt az életet folytatni, amit a baráti társaságunkkal folytattunk. Hasonló időszak volt. Bográcsozni jártunk, strandolni és nyaralni készültünk. Engem az foglalkoztatott, hogy hogyan tudnám az egészet eltitkolni, hisz előtte négy nappal voltam a kórházban. Nekem sikerült, mert fogyatékosságomnál kezdve volt mire hivatkoznom. Nekem csak a szűk családi köröm tudott róla. Feltételezem Nálatok is. Sajnos nem nézett sok hozzászóló a kérdés hátterébe, csak indulatból válaszolt. A reakciód viszont szintén kiszámítható volt korodnál fogva ( a fiatalok hevességére célozva) ! Nincs mit takargatnod! 18 évesen nagyon is bölcsen döntöttetek.
Egyre viszont mindig vigyázz! Ha orvoshoz mész a legkisebb problémáddal kapcsolatban is, mindig hangsúlyozd hogy milyen védekezést alkalmazol (gondolom ezentúl vigyázol), mert vannak gyógyszerek, amik gyengítik vagy hatástalanítanak bizonyos védekező szereket! ( Az én második terhességem sajnos így jött össze ).
Egy kérdés közben felmerült bennem! Én sajnos az előbbi intelmemről 16 év után megfeledkeztem és azért olvasgattam a kérdéseket, hogy tájékozottabb legyek így 45 évesen!
De kérdem én: akiket nem érint az abortusz, azok miért vannak itt vagy ítélkeznek mások felett?
szerintem egynek sem tiszta a múltja vagy jelene. Hisz ha büszkék lennénk a tetteinkre vagy válaszainkra akkor nem bújnánk a névtelenség mögé! Többek között én sem!
Örülök, hogy jól döntöttél és egy kicsit megfontoltabb jövőt kívánok Neked. Ági
Nem az abortusz miatt van itt senki felháborodva azt hiszem...ne beszéljünk mellé! És nem is a makulátlanságról és bűnösségről-bűntelenségről. Az, hogy ennyi abortusz van még mindig a korszerű fogamzásgátlók idején, egyáltalán nem csak a fiatalok hibája.
Viszont maga a kérdés irányultsága volt az, ami kiütötte többünknél a biztosítékot. Én szerintem, aki abortuszra megy éppen, ne azon gondolkodjon, hogy mi a legközelebbi idő, amikor végre szexelhet, mert nimfo. Majd ha már túl van mindenen, lelkileg is, akkor tegye fel a kérdést az orvosának. Én ezt így tartom tisztességesnek egyszerűen, nem tehetek róla, engem kicsit másképpen neveltek érzelmileg. Ennyi...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!