A szakadatlan álmodozásnak hogyan lehet véget vetni, uralni?

Nekem is van ilyen gondom, de nem ennyire durván. Én is sokat ábrándozok, történetezek. Van egy labdám, azt szoktam otthon fekve dobálni, és akkor is találok ki történeteket, meg lefekvéskor is, és ez nagyon megnyugtat. Próbáld meg te is egy ilyen, vagy ehhez hasonló cselekvésre korlátozni az ábrándozást, hátha hozzászoksz és nem fogsz mindenhol álmodozni. :)

20/N

Én is ilyen voltam, 18 éves koromig. Éjszakánként alig aludtam, olyankor is csak forgolódtam, álmodoztam.

Aztán elköltöztem otthonról, egyetemre kezdtem járni, albérletbe költöztem, lett egy kutyám, dolgoztam suli mellett, egyszóvel elkezdtem felnőtt életet élni, és az élet dolgai lekötötték minden időmet. Éjszakánként hullaként zuhantam az ágbya. Az álmodozásnak vége szakadt. Ennek már 3 éve. Iszonyatosan hiányzik, úgy érzem, nem vagyok teljes ember, hogy a kreativitásomat is elvesztettem ezzel együtt - pedig a munkámhoz szükségem lenne rá.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy szerintem nálad is eljön majd az az idő, amikor a dolgok jobban lekötnek majd, mint az álmodozások. Kívánom neked, hogy akkor se felejts el mesélni magadnak, néha szakíts rá időt, találd meg a helyes utat, mert ezáltal is fejlődsz.

énis totál ilyen vagyok és nagyon kétségbeejtő...nemtudok mit kezdeni ezzel

16/L

Én 19/L vagyok,nekem ez kb 13 éves koromban kezdődött,és aztán egyre durvább lett... Kb 2 éve volt,hogy az egész életemet ez töltötte ki.Akkor gimis voltam,suliból hatzajöttem aztán ejfélig nyomattam az álmodozást (nekem is 1 téma köré épülő dolog volt,egy vágyam köré,nálam még gázabb a dolog,mert ez önmagában is egy fura "vágy") Hétvégén pedig reggeltől estig csak ezt csináltam...Én közbe járkáltam is,meg beszéltem is,de azt nem hangosan.

Aztán már besokalltam,elmentem pszichológushoz,de csak pár alkalommal tudtam elmenni (gyerekdoki volt,és pont betöltöttem a 18at) és szóval csak annyira jutottunk,hogy üres az életem,és meg kell tölteni valós élményekkel,és akkor nem gondolnék folyton erre.Egyébként nem is hittem neki...

Aztán most hogy eljöttem egyetemre,itt le van foglalva az agyam (egyébként nem élményekkel,hanem problémákkal,de legalább valós dolgokkal),meg kollégista vagyok,ott nem is tudom csinálni ezt a dolgot,és így nem is nagyon csinálom...

De mikor hétvégére hazajövök,akkor mindig csinálom,meg a vonaton is,meg mindig,szóval teljesen nem tudtam kiölni magamból.De a megoldást tudom ellene: izgalmassá és tartalmassá kell tenni a valós életed,és akkor nincs szükség ábrándozásra.Igaza volt a pszichodokinak,mostmár én is így gondolom,ahogy ő mondta!

Ha gondolod,írhatsz nekem privát üzit

Meg amúgy vannak nekem is ilyen normális dolog köré épülő ábrándjaim,mármint amikben emberekkel képzelek el egy szerelmi kapcsolatot (a valóságban nekem se jön össze természetesen..) meg az ábrándjaimban mindig magabiztos vagyok,szerencsés és talpraesett,és vidám,és nem bénázok el semmit és... szóval minden,ami a valóságban nem jön össze :D

Egyébként én így,hogy csak viszonylag ritkán csinálom,már nem érzem tehernek.2éve,mikor folyamatos ezt csináltam,akkor nagy teher volt tényleg:S De amúgy erre is megintcsak az van,hogy élőbe kéne ezeket a kapcsolatokat kialakítani (csak persze,ha ezt a másik fél nem akarja,pl akivel a szerelmi kapcsolatot elképzeled,azon elég nehéz túllépni...) meg élőbe kéne élményeket csinálni magunknak. (előző voltam)