Hogyan iktassam ki a szeretetvágyamat?

Kérdező és 28/ Én is nő vagyok és bizony 70 éves. Valamikor 8 évesen kerültem intézetbe, mert 4 szék közül a földre estem, többet vertek, mint öleltek. Amikor kamasz voltam és kikerültem az életbe minden áron vágytam arra, hogy valakihez tartozzam, hogy megvédjen hisz számomra idegen volt a világ és nem bíztam senkiben.

De a mindenáron való tartozni valakihez, valaki szeressen, valakit szerethessek érzések és vágyak vakká tettek és nagyon rosszul választottam, mert egy alkoholizáló vadállat volt.-elváltam. aztán megvadultam és senki nem kellett, mert már a fiatal férfiakban se bíztam 20 éves voltam akkor.

Aztán a véletlen 24 éves koromban csak felém sodorta-- azóta is nagyon szeretjük egymást, pedig elszállt az idő felettünk. lassan 50 éve lesz hogy házasok vagyunk gyerekeink voltak.

Azt akartam ezzel kihangsúlyozni, hogy a túlon- túl akarása, siettettetése, hogy vágyainkat elérjük olykor rózsaszínű köddel elhomályosíthatja a tudatunkat és anélkül kötődünk valakihez, hogy alaposabban megismernénk--- megismételhetjük a szüleink hibáit-- bár az én kisfiam nem szenvedte meg azt, hogy elváltam-- de azért valahol a szívében ott maradt egy űr. Hiába szerette a férjem hiába cipelte a nyakában tanította dolgokra-- soha nem fogadta el apjának és ellenséges volt a férjemmel-- amikor már egyetemista volt azt akarta váljak el. Pedig még testvére is született a férjemtől.

Azóta disszidált, mert nem váltam el a férjemtől, -kint még egy egyetemet végzett el Kanadába, pszichiáterként dolgozik. szóval az hogy valaki pszichiáter az nem jelenti azt hogy ő maga tökéletesen ítéli meg az életet vagy az embereket.

Amikor fiatal voltam én is fordultam segítségért ilyenhez-- aztán menetközeben derült ki, hogy én szőröstül- bőröstül lenyelhettem volna őt, mert sokkal erősebb személyiség voltam mint ő aki bemagolt ilyen- olyan pszichológiai gyakorlatot.

Igaz vannak nagyon jók is de ez csak a gyakorlatban derül ki többet árthat egy rossz, mint amennyit segítene!!Ezt tapasztalatból is tudom, mert idegklinikán dolgoztam sok-sok évig!

szóval kérdező tanuld meg tisztelni, szeretni először önmagadat, aztán töltsd ki az életedet programokkal, hobbikkal és férfiként lehet sporttal-- igyekezz barátokat szerezni az is sokat segít-- bár nekem soha nem sikerült barátot, barátnőt- általában mindenkivel udvarias és figyelmes voltam és így ha nem is szorosan vett módon de mindenkivel jóba voltam a környezetemben. Soha nem éreztem azt hogy unatkozom, mindig volt elfoglaltságom ami jó módszer, az egyedül vagyok érzés elűzésére. Tanuld meg gondolati tenyereddel végig simogatni a testedet, érezd azt hogy vagy, annak csodálatosságát, hisz belőled nincs több ezen a világon-mindig erre gondolj!

Szintetikus szert nem érdemes szedni, mert több kárt okoz, mint amit használ. Gondolok én az antidepresszáns, meg hangulatjavító szerekre -ezeket kerüld el, mert azon kívül, hogy a szeretethiányt nem helyettesíti, még függővé is tesz.

Pszichológushoz szintén nem érdemes fordulni, mert segíteni nem tud, ad valami gyógyszert, ami olyan, mint egy kábítószer.

Egy időben jártam pszichológushoz, két alkalommal voltam nála, aztán köszöntem, nem mentem többet.

Ha írsz verseket, vagy dalokat, tedd ki nyugodtan a facebookra. Ne érdekeljen, hogy mások mit gondolnak (hacsak nem tartalmaz valakire sértő sorokat).

Egyébként a szeretethiány mindenkinél előfordul, aki magányos.

Egyetértek a 20#33 válaszadóval!

Ne akarjatok már elpatkolni, hiszen a sorstól azért kaptuk az életet, mert van valami küldetésünk itt a földön.

Írni akartam, de már nem akarok...

Ha ennyi, hát, ennyi, feladtad, az a nagy helyzet, eddig is bújkáltál, rájöttél, hogy nem jó, most meg tovább akarod csinálni, csak valami pótszerrel.

Sosem leszel boldog. Ahhoz kockáztatni kéne, és a nehezebbik utat választani, ami sok kudarccal, és fájdalommal is jár. De a te életed.

Jaj gyerekek! Az ember se a boldogságot se a szeretetet még inkább a szerelmes érzéseket, nem érzi állandóan, még akkor se, ha megtalálja a párját.

arra kell törekedni, hogy mi magunk megtaláljuk a helyünket ebbe a világban, mi magunk értelmet, célt adjunk az életünknek, kitöltve annak minden percét úgy, hogy élvezni tudjuk az életet. De ez csak akkor lehetséges ha nem azt nézzük kinek mije van nem azt nézzük nálunk izmosabb, vagy épp karcsúbb ott egye a fene a MÁSOKAT.. ki nem sz@@ja le?

Fiatalnak olyan csóringer voltam, hogy azt kevesen bírták volna ki. Két ruhám volt és egyiket kimostam a másik rajtam volt, nem mertem felemelni a lábam nagyon, mert többnyire lyukas volt a talpa, 15 évesen 6 órás melós voltam minimum bérért és abból még a szállásért is fizetnem kellett. Mindig éhes voltam és általában üres gyomorral feküdtem akkor laktam jól ha pénzért leadtam 4 dl véremet háromhavonta és az első utam egy étterem volt- tele zabáltam magam aztán éjszaka nyögtem a fájdalomtól.

DE! Azt néztem ki miképp ért el valami jobbat és azt követtem- este tanultam,hogy többre vihessem, lépcsőházakat mostam, hogy legyen pénzem eljárni táncolni. Egyszerű ruhában- másnak szebb volt- engem aztán nem érdekelt, lenézek? szar@@m rá, akkor is elmentem pofátlanul olyan helyre ahol tánc volt. Kiszúrtak a srácok persze, mert szép voltam és jól táncoltam és elfoglaltam a parkettát, rám hajtottak mint sehogy se öltözködő csóringerre? hát persze, azt hitték kapható is vagyok mindenre-- aztán pofára estek, vagy én vágtam pofán őket.

Amikor már elvégeztem a sulit és nem melós voltam 1000 ért hanem könyvelő 4000- ért akkor se vettem ilyen olyan rongyokat csak azért, mert mások kiöltöztek- abszolút nem érdekelt, engem az érdekelt hogy összespóroljam a pénzemet valami értelmesebb dologra.

Szerelem- az nem mindig jön be, nekem se jött be jól először-- na és? kiszálltam belőle. Majd lesz másik ami jobb lesz, mert tapasztaltabb lettem a rossznak köszönhetően, de a stílusom a modorom akkor se változtattam meg. Volt saját hobbim és annak szenteltem a szabad időmet... nem hajtottam se a szeretetet után se a szerelem után, de nem is vártam otthon a szobámban, zárkózva hogy majd bekopog!Elmentem mindenhova ahol csak ismerkedni lehetett,társaságba vagy cukiba táncos helyre szóval mindenhova, de soha nem mutattam ki azt hogy én bárkit keresnék-- igaz nem is volt rá szükség, mert olyan hírhedtté váltam a vadságom miatt... mire vártam akkor? Arra, hogy egyszer azt fogom meglátni, aki valóban kellene nekem.

De addig kitöltöttem z életem nagyon sok mindennel, soha nem unatkoztam, nem vágyódtam értelmetlenül, hisz nem is lett volna rá időm. Festettem, szobrászkodtam, franciát tanultam, mert addig csak oroszt ismertem, béna asszonyt ápoltam munka után heti háromszor- kaptam érte tőle egy pianínót és egy antik valamit" mert közben kiderült hogy gyógyít a kezem. Többéves fekvő bénaságából megtanult járni, használni a kezét és egyedül enni, csak attól hogy megérzéseim után különböző masszás és sugárzásokat használtam.

Igy kiléptem a könyvelésből, elmentem dolgozni klinikára ismét tanultam munka mellett, és intenzív ápoló lettem.

Közbe megláttam egy pasit és azt mondtam magamnak ő kell nekem! S egy ideig figyeltem, majd egy idő után egyszerűen leültem az asztalához egy étteremben, hogy enni szeretnék de inni is egy kis bort, de egyedül olyan kellemetlen lenne, leülhetek hozzád? - nem sokára 50 éve vagyunk együtt. A pasi nekem csinos volt és klassz... de dadogott, segédmunkás volt, lyukas volta cipőtalpa, a nadrágja soha nem látott vasalót, a haja rendetlen és a dadogása miatt minden harmadik szava a kú@@a any@@ volt.

Mellettem mestervizsgája lett egy szakmából, estin érettségizett, szűken 2 év alatt megtanult tökéletesen beszélni, végre vehetett magának ruhaneműt és cipőt ami mindig látott vasalót, megtanulta tervezni az életét.

Mert addig csak lebegett a semmiben reménytelenül és cél nélkül, önbizalom nélkül... ma belebeszéli a bornyút is a hasamba, és azt nézem hol lehet kikapcsolni.

Boldog lett? azt érzem igen, de az nem jelenti azt, hogy minden pillanatban, mert azért beszoktam csapni a szoba ajtót, ha nem kívánom látni se, a már túl sok magabiztossága miatt.

Szóval ne mindig a leghibátlanabbat keressétek és nem is kell annyira hajtani, csak több helyen jelen kell lenni és majd befut az illető a Ti hálótokba!

Szia!

Nem olvastam végig a válaszokat, csak a kérdésedet olvastam el... szóval ha közben írtál még valamit, amire nem figyeltem fel, akkor bocs.

Biztos más is javasolta már, de fel kellene keresned egy pszichológust. Aggódnod nem kell amiatt, hogy mit fog gondolni rólad, ők hozzá vannak szokva a "problémás" emberekhez.

Egyrészt természetes, hogy vágysz valakire, akit szerethetsz, másrészt viszont valóban nem jó, hogy ilyen görcsösen akarod őt megtalálni. Főleg hogy még a gátlásaid is visszafognak az ismerkedésben.

Az érzelmi kilengéseket hogy érted? Hogy hol szerelmes vagy egy adott lányba, hol nem? Ajjajj... (azért írom, mert ez sajna nekem is ismerős...)

Szóval, száz szónak is egy a vége: keress fel egy terapeutát! Valószínűleg először azon kell majd dolgoznotok, hogy el tudd fogadni magad. Ezután jöhet a párkapcsolati probléma megoldása.

Hidd el, nem lenne jó, ha "kiiktatnád" az érzelmeidet! Lehet, hogy könnyebb, mint megtanulni kezelni őket, de a végén rosszabbul is jársz! Érzelmek nélkül egy örökké magányos kocka leszel egész hátralévő életedre, míg ha teszel a javulásodért, akkor az első kis időszak (változó, hogy ez mennyire hosszú) talán nehéz lesz, de utána sokkal könnyebben fog menni az ismerkedés, barátkozás. Ha most elkezdesz egy terápiát, 5 év múlva talán már az esküvődet tervezgethetitek a jövendőbeliddel :-) Sok sikert!

Szeretet vágyat kiiktatni önmagunkból az először is butaság, mert ez hozzátartozik a lelki életünk egészséges voltához.

- másodszer pedig a szeretet nélküliség, az már beteges torzult személyiségre vall mivel csak a pszichopaták nem képesek szeretni, se szeretetre vágyni.

Ha ennyire labilisak az önmagadról, másokról alkotott ítélted, akkor saját érdekedben fordulj pszichiáterhez.