Hogyan kezeljem az alábbi helyzetet? Simán iktassam ki az életemből? Belefáradtam a dolgokba (amit alább részletezek).

Van egy ismerősöm, akivel néhány hónapja interneten ismerkedtünk meg. Azóta kétszer-háromszor találkoztunk. Csak haverok vagyunk. E-mailben és chaten (MSN) tartjuk a kapcsolatot, szinte napi rendszerességgel - amikor meglátja, hogy fenn vagyok, rövid időn belül ír, így beszélgetni kezdünk.

A problémám az, hogy mostanra besokalltam tőle, vagyis a folyamatos panaszkodásától, pesszimizmusától, attól, hogy őt mindig egyik baj éri a másik után (ahogy ő ezt beállítja beszélgetésekkor)...

Amikor elkezdünk beszélgetni, akkor megkérdezi, hogy "Hogy vagy?" viszont nem várja meg hogy reagáljak is, hanem szinte azonnal elkezdi mondani, hogy mi volt vele aznap, mit akar azután tenni, ő hogy van (és általában mindig minden rossz...). Úgy állítja be a dolgokat, mintha senki másnak nem volnának problémái, csak neki.

Belefáradtam ebbe, mert úgy érzem, hogy én lettem a "lelki szemetesládája", ahová naponta üríti a lelki ürülékeit...meg tanácsadjának tekint szinte. Ezt úgy kell érteni, hogy nemcsak elmondja, hogy most milyen rossz neki, hanem megoldást kérdez...

Addig rendben lenne, ha kölcsönösen meghallgatnánk egymást, illetve nem csak a rossz dolgokról beszélne.

Én ebben belefáradtam. Hogy iktassam ki őt?

Ezt már említettem is neki, többször ugyanígy, de semmi hatás rá. Max. aznap felhagy a panaszáradattal, de másnap folytatja tovább...

Az a baj, hogy mint ismerős érdekel, hogy mi van vele, ugyanakkor a panaszáradatai (beszélgetésünk = ő panaszkodik, én hallgatom) szinte az én lelkierőmet is elveszik, hangulatilag negatívvá tesz.

Az ilyet egyszerűen ki kellene iktatni? Vagy mit tegyek?

Tudom, hogy most nekem is ez az írásom negatívabb hangvételű, de mostanra érzem, lelekileg belefáradtam mindebbe.

Aki végigolvasta és válaszol, annak hálás vagyok. Köszönöm.