Hogyan lehetséges megtenni azt, hogy ne legyek nő?

Jaja, mindenkinek kellemes ünnepeket! :)

Na, persze, lenyugodtam kicsit, igen.

Én is ismerem az ilyen pozitív hozzáállás és hasonló dolgokat. Persze, persze. Tudom én. Jót tett egy pici pohár rum. Háromhavonta voltak ezek a malőrök,és ha nincs természetes nyugtató, ez is megteszi. Igen, pozitív hozzáállás.

Csak szeretném, ha nem akarnék párt keresni magamnak, mert az az iránt a fiú iránt érzett szerelmem körüli ellentmondások félek, hogy később kiütköznének. Persze ilyen az élet, nem szabad félni :). Tudom, nem szabad félni, és én nem is félek. :)

Csak nem akarok mást, és mégis mást keresek. Nem akarok senki mást rajta kívül, de viszont meg nagyon erősen vágyom társra. Ezt az ellentmondást nem tudom feldolgozni.

Köszike a válaszokat. MÉgyegyszer kellemes ünnepeket mindenkinek! :) Én nem szeretem mondjuk az ünnepeket, de legalább lehet pihenni :D.

Valóban butaság volt ezt kiírni. Ez így igaz. De én tényleg szeretném, ha nem akarnék párt keresni, és nem keverném magam további fájdalmakba. De mindig újra és újra ismerkedem, holott én csak ezt az egy fiút akarom, senki mást. Mégis mindig újra ismerkedem.Folyamatosan. Az a fiú úgy tett boldoggá, hogy nem is tett boldoggá.

Szóval tényleg azért írtam ki, mert szeretném, ha nem lenne folyton az az érzésem, hogy újra és újra ismerkedni akarok. Szeretném, ha nem vágynék társra. Sajnálom.

Igen, én sem értettem az agresszivitásukat :S. Mert ha valakinek ennyire beteges a magánélete, szerintem olykor megkérdőjelezi már nem csak az énidentitás létét, hanem magát a nőiségét is...

Érdekes, de én soha nem nőként, hanem emberként definiáltam magam, egészen az első fiúmig, amikor már huszonéves voltam. Azóta igyekszem a nőiségemmel foglalkozni. De én önmagamat mindig elsődlegesen emberként definiáltam, és nem sérülékeny, szerelmes, olykor felismerhetetlenül ostoba vagy agresszív nőként, nem akartam elhinni, hogy ez tényleg én vagyok :S, máig sem igen hiszem el... De igyekszem tenni az ügy érdekében, hogy a nőiségemmel kibéküljek. Csak a legutóbbi fiúm csúnyán megsértette az önérzetem és aztán már a nőiségem is. A szerelemben én gyenge voltam, pedig az élet más területein nem vagyok az. Márpedig, ha párkapcsolatom van, akkor nőnek kell lennem, ergo gyengének. Ezt akartam elkerülni. De nagyon kivoltam, amikor ezt a kérdést kiírtam. Újra ismerkedem, még akkor is, ha tudom, hogy az első szerelmemet életem végéig szeretni fogom azzal a beteges szerelemmel. Olvastam a youtubon egy idézetet Coelho-tól: Az első szerelem soha nem múlik el, csak véget ér. Még ha nem is tőle származik, de igaz. Csak nálam picit beteges volt ez a szerelem.

De igyekszem jobbá válni az életben, és megpróbálok nő lenni, mást nem tehetek. De képtelen lennék magamat nőként definiálni :S teljesen, mert az túl sérülékeny valami.

Oké, persze abban, ahogyan emberként helytállok, abban is vannak problémák, mert problémás, ideges ember vagyok. De nagyon sokat küzdöttem azért, hogy emberként valahogy helyt tudjak állni, és lekopogom, de egyelőre működik a dolog. Karriert is építek, és jól haladok mindennel.

De nőként, hát, ez olyan, mint egy kudarc :S, egy örök kudarc, néha úgy érzem. De a kérdést nem is ez szülte, mert hiszek a változásban, hanem az,hogy az első szerelem halálig szól, és ezt feldolgozni nagyon nem lehet..., valamint azt, hogy nem lehet vele leélni egy életet, ez persze racionálisan megérthető könnyebben, de pszichésen ezt feldolgozni szerintem két élet is kevés lenne.