Milyen módszerekkel voltatok képesek magatokban megölni az érzelmeket, és hogyan tudtátok a pszichét megfojtani?
Tisztában vagyok vele, hogy teljes eredményt nem érhetek el. De ilyen lélekkel és pszichével nem tudok együtt élni. Öngyilkos akarok lenni, de mivel tudom, hogy úgyse merném megtenni, vagy elrontanám, mint ahogy általában a többség is, így más megoldás nem maradt, mint alkalmazkodni. 25 vagyok. Vagyis a legjobb esetben is még 30 gyűlöletes év. Visszaszámolok, egyebet nem tehetek. De nem tudom végig élni ezt a harminc évet így.
Hogyan tudtátok a legteljesebb körűen kikapcsolni az érzelmeket?
Szingli maradok, és leköltözöm falura, és teljesen elszigetelem magam az emberektől.
Nektek milyen módszerek váltak be? A pszichét hogyan lehet valahogy megfojtani, hogy ne legyenek pszichés zavaraid? A racionális énemmel nincs gond, de nem akarok érezni. Akár gyógyszer is szóba jöhet. Természetes nyugtatót szedek, de ez nem fog segíteni abban, hogy ezt a még lehet, hogy harminc, vagy több, vagy kevesebb évet kihúzzam, ha el is zárkózom a világtól.
válasza:
válasza:Az érzelmeket nem lehet kikapcsolni, az is teljesen hibás, hogy szembeállítod őket a racionalitással. Racionalitás sincs érzelmi élet nélkül.
Kissé beszűkült a világképed, nem racionális és nem reális a szemléleted, de ezt belülről soha, senki sem tudja megítélni. Hiába gondolod, hogy ezek a hosszú értekezéseid logikusak, ha jórészt azok, de hibás premisszákból indulnak ki, ezért nem reálisak.
Az öngyilkosság menekülés egy kutyaszorítóból, csapdából. Ez néha lehet valóságos is (pl. egy súlyos betegség vagy akár egy adósság, bűnügybe belekeveredés és más efféle durva helyzet), vagy nem valóságos (pl. egy szerelmi bánat, vagy mondjuk kiesés munkahelyről/egyetemről). Az öngyilkosságot fontolgató emberekre az jellemző, hogy az egész tudatukat egyetlen probléma tölti ki, ami óriásira fúvódik fel számukra, és nem látják azt, hogy az ő átmeneti vagy már múlóban lévő problémájukon kívül még mennyi lehetőséget tartogat az élet. (Az öngyilkosokkal szemben a környezetük pont azért értetlen, mert a környezetük látja a jó dolgokat is az életben, még az öngyilkos életében is, az öngyilkos viszont ezt nem látja a sajátos beszűkültsége miatt).
A te esetedben is mindössze csak annyiról van szó, hogy összetéveszted a világot (ami egy elég tág fogalom, a hangyáktól a galaxisokig) egy szerelmeddel (ami mindössze csak egy időleges kapcsolat két ember között). Az elvesztett szerelmeden rágódsz, figyelmen kívül hagyva, hogy emellett még ott van egy egész komplett világ 7 milliárd emberrel, Afrikával és Ázsiával, napsütéssel, nyárral, téllel, zenével, tudományokkal, művészetekkel és sportokkal, milliárd érdekes, szép dologgal. Neked nem befejezni kellene az életedet, hanem elkezdeni. Itt és most élni, ebben a világban, a privát rögeszmék világa helyett. Ahelyett, hogy elvonulnál várni a halált, el kellene határoznod, hogy mától új életet kezdesz, múltbeli tervek és rossz emlékek nélkül. Szabadulj meg az eddigi tervektől, elvárásoktól, és rögtön látni fogod, hogy teljesen szabad vagy és egy egész érdekes világ vár.
Nem a világból kell elmenekülnöd, hanem a világBA kellene kimenekülnöd az önkínzó gondolataid börtönéből. Ha magadtól nem megy, menjél pszichológushoz, főleg a kognitív terápiát, logoterápiát, behaviorista terápiát tudnám ajánlani.
válasza:23:47
"Arra lettem volna kivi, hogy mások hogy törték meg a pszichéjüket."
Senki sem törte meg, mert nem lehet. Damasio: Descartes tévedése. Ott elolvashatod tudományosan megalapozott módon, hogy miért nem lehet az érzelmeket kizárni, és miért is nincs meg nélkülük a ráció.
Vagy ha filozófikusabbat akarsz, akkor Freudnál, vagy pl. Schellingnél, de már Szt. Tamásnál is olvashatsz hasonlókat.
Más dolog az érzelmeket megzabolázni, kordában tartani. Arra valóban szükség lehet. Ehhez is van kézikönyv (Marcus Aurelius: Elmélkedések).
"De én akkor se fogok ezzel a nyavalyás pszichémmel kompromisszumot kötni."
Nem kompromisszum kell vele, hanem irányítani kell.
"Szerintem lehetséges valami olyan beállítódása a személyiségnek, ahol el van nyomva a személyiség bizonyos része."
Igen, ez egy beteg személyiségstruktúra lenne, mert amit elnyomnak, az aztán időnként kitör. Általában nem a megfelelő pillanatban.
"soha többé nem akarok nő lenni"
Férfi nem lehetsz, tehát nő vagy. Aki nem nő, az férfi. Olyan meg nincs, hogy valaki egyik sem. Az neurózis.
"inkább maradok semleges ember."
Semleges ember az ember akkor, amikor mondjuk egy statisztikai számítást végez, vagy egy áramkört forraszt. Tehát bizonyos dolgokban lehetsz az. Másban meg nem.
"De ha nem tud tovább lépni a psziché, akkor nem tud."
Nincs ilyen, hogy "a psziché nem tud". Te úgy beszélsz magadról, mintha bizonyos részeidet nem te irányítanád. Ha tényleg így van, akkor pszichológusra van szükséged. Ha nincs így, akkor ez csak felelősség-áthárítás.
válasza:22.03
"az ember előbb-utóbb rájön, hogy úgyis meghal, és ezért semmi értelme sincs semminek."
Az "értelme van" egy olyan jelző, ami bizonyos dolgokra alkalmazható, másokra nem. Értelme van pl. az evésnek (mert ha ettél, nem leszel éhes), értelme van a hőszigetelésnek (alacsonyabb lesz a gázszámla). X dolog akkor értelmes, ha előmozdítja Y dolgot, ami értékes.
Az életnek nincs értelme, mert nem szolgál semmi rajta kívülállót. Az élet sokkal TÖBB, mint egy értelmes dolog, mert az ember nem eszköz (kivéve a rabszolgát).
"Azt hiszem, hogy az ember rájön arra, hogy semmi értelme sincs."
Aki alapszinten érti a logikát, az könnyen levezeti, hogy az életnek nincs értelme, csak hát ebből semmi rossz nem következik. Az élet sokkal nemesebb valami, mint az értelmes cuccok.
"Mivel tudom már, milyen az élet, tisztán látom, hogy semmi értelme sincs, és sosem lesz, már nem akarok semmit"
Nem logikus következtetés. Abból, hogy nincs "értelme" az életnek, miért következik, hogy nem akarsz semmit? Attól, hogy az életnek nincs értelme, a naplementék csúnyák lettek, a zene élvezhetetlen lett, a fagyi íze elromlott? Ne is próbáld bemesélni nekem, hogy igen :))))
"Az érzelmek kikapcsolásának egyetlen teljeskörű módja, ha elhatárolod magad mindenkitől"
Tévedés. Ha a hozzád hasonló ember elzárkózik a külvilágtól, akkor csak még jobban magára marad a borzalmas gondolataival, és csak rosszabbul lesz.
"csak társam nincs, párkapcsolatom, azt soha többé nem akarok"
Dehogyisnem. Minden akörül forog, hogy kétségbe vagy esve, amiért nincs "párkapcsolat"-od. És ezen kellene változtatni, észrevenni, hogy a "párkapcsolat" egy jó dolog, sőt, nagyon jó dolog is lehet, egyike a 10 000 dolognak, ami jó az életben, de nem több. Nem Az Ok Amiért A Világon Vagyunk És Nélküle Semmit Sem Ér Az Élet, hanem egyike a legjobb párezer dolognak.
"Nagyon sok életcélom volt"
SOK szerintem nem volt. Egy volt: a "párkapcsolat", sőt: a párkapcsolat egy konkrét férfival. Ha SOK életcélod lett volna, akkor most nem az egy szerelmeden őrölnéd magad, hanem a 99 másik életcéloddal foglalkoznál éppen.
Na, most :D. Én is értek kicsit a logikához. Nem volt szándékomban valami értekezést írni.
Egyszerűen csak írtam. Amúgy meg épp azon fáradozom, hogy megöljem a pszichém, és hát másképp nem tudnám megölni, ha nem lenne a kezemben a sorsa. Igaz, nem tudtam irányítani sokáig. De most már elegem lett belőle. És most jön a harc, amiből nem biztos, hogy nagyon jól kerülök ki. Én ezt másodjára játszottam el, hogy elhagyott, akit szerettem. Az elsőt anyámmal éltem meg, habár sose hagyott el. Mégegyszer biztosan nem élném át, ezért nem lesz soha többé férfi az életemben. Csak félek, hogy valami baj jön közbe:D, de nem jöhet. Nem jöhet. Inkább vágnám fel az ereim. Túl fáradt és elcsigázott vagyok ahhoz, hogy én valamiféle logikus okfejtést írjak:S.
Amúgy nem teljesen racionálisan gondolkodó ember vagyok, hanem egyben pirituális ember is vagyok. Hiszek a közös tudattalan létében, mert mondjuk volt vele kapcsolatom. A szerelem is bekapcsolt a közös tudattalanba. Ha párkapcsolatod van, akkor bekapcsolódsz ebben a folyamba, szinte vizuálisan érzékeltem. Megtanultam idővel együtt élni ezzel, ami szintén nem volt egyszerű.
A racionalitás nem azért kell, mert én annyira a racionalitás híve lennék tehát. Hanem, mert az érzelmeim tönkretettek mindent, az egész életem összeomlott. Soha többé nem fogok tudni igazán felállni, és boldogtalan leszek és egész életemben szenvedni fogok. Rájöttem, hogy megölni nem fogom magam, mert nem tudnám megtenni. Ezért be kell rendezkedni az elkövetkező harminc évre, vagy annyira, amennyi van még hátra. És azért mondtam, hogy nem tudok együtt élni a pszichémmel ennyi ideig, mert ennyi ideig nem lehet az elviselni, azt a szenvedést, amit csinál. Ezért választottam le a személyiségemről a pszichém és a lelkem. A lelkem már megtörtem. A pszichémen a sor. Soha többé nem akarok tehát érezni azon egyszerű okból, mert tönkretette az amúgy se éppen rózsás életem. Tudod, gondolkodom, milyen példát mondjak. Eddig legalább a személyiségem koherens egész volt, és tudtam mindent a kézben tartani, életvidám voltam és mindig reménykedtem és szerettem. De most ennek a szöges ellentéte van, vagyis nem egész a személyiségem, meg akarok halni és utálok mindent. Ebből sosem lesz koherens egész, mert nem is akarom soha többé magamba olvasztani ezt az undormányt. Valójában én a legbelsőbb személyiségem eddig nem is ismertem:S, csak nagyjából, és most, hogy szerelmes lettem, megismertem, és hát, a pszichém és a személyiségem még annál is borzalmasabb, amilyenre számítottam.. Sokkal borzalmasabb. Ez olyan, mint amikor kiszabadul a pandóra szelencéje. Addig minden happy, legalábbis úgy-ahogy, és utána minden elpusztul. Szóval nem egészen úgy volt ez,hogy hú de jól elvoltam az én imádott személyiségemmel, hanem az én amúgy se nagyon ismert és még annál kevésbé szeretett személyiségemet eléggé mélyen eltemettem egy belső személyiségem felirattal. Na, és ezt nem piszkáltam, és sooooohaaa még ebben az életben senkinek nem nyitottam meg, az első ember, akinek megnyitottam, hát, ez fiú a volt. De nem direkt csináltam én. Sejtettem, hogy nem lesz jó vége. De ha azt hiszi a pszichém, hogy itt jót elgarázdálkodhat a felszínen, téved. Most már mondjuk nem egyszerűen szeretném felcimkézve elpolcolni, már szeretném kiírtani...
22:45-nek: Majd írok, ha találok valami módszert :D.
Akkor, ha jól értem, akkor egy szerelem is közrejátszott. Igen, ezt a részét nem tudtam. Mert amíg nem jött szóba a szerelem, addig én elvoltam magammal, és eléggé boldog voltam, ésatöbbi. Vagyis legalábbis egységes voltam. Volt már egyszerre korábban hat személyiségem, de mindig koherens egész voltam, most már nem vagyok az. Egyszerűen azért nem vagyok, mert felnyílt a pandóra szelencéje. Az az átkozott személyiségem a felszínre tört, és nem tűröm meg. Egyszerűen nem tűröm el. Részben jobb lett az életem, mert nyitottabb vagyok, de ezért a sok szenvedésért nem érte meg. És én akkor is el fogom pusztítani valahogy.
válasza:A helyzet rém egyszerű.
A pszichét nem lehet se megfojtani, se megölni, se elaltatni. Nem lehet. Ugyanúgy, ahogy nem lehet mondjuk átfutni a szivárvány alatt sem, bármennyire tetszene. Te most ismételgeted, hogy át akarsz futni a szivárvány alatt, és amikor elmagyarázzák neked, hogy hogy is van az a fénytöréssel meg visszaverődéssel, akkor te nem hallgatod végig, hanem ismét megkérdezed, hogyan kell átfutni a szivárvány alatt.
Szerintem lépj kapcsolatba egy hozzáértő pszichológussal (ne levélben, ne ijessz rá 20 oldalas levelekkel, hanem szóban). Aztán ő majd talán tudja úgy irányítani a beszélgetést, hogy értelme legyen.
Kösz az utolsó kommentet...
Azért kérdezem meg újra-és újra, mert szeretném megtudni a választ a kérdésre. Szóval azt mondjátok, hogy nem lehet? Pedig nekem ez lényegesen fontos lenne. Én nem tudom, hogy éljek együtt ezzel a pszichével.
válasza:Szerintem olvasd el ezt: Echart Tolle - A most hatalma
Elnyomni nem segít, de lehet hogy egy más szemszögből nézve megoldja a problémád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!