"Nyafogás" esetén a másik fél miért védi meg a negatív körülményt?

Köszönöm mindenki válaszát, ezek szerint én vagyok csodabogár. Mondjuk én nem vagyok egy különösképpen nyafogós, panaszkodós típus, ellenben ha valaki nekem elsírja bánatát, én mindig inkább vigasztalom vagy igyekszem megértést tanúsítani. NEM UTÁLTATOM meg magam azzal, hogy leoltsam vagy még rá is dobjak egy lapáttal a bánatára. (Most kifejezetten az ilyen kisebb, de bosszantóbb dolgokra gondolok, mint mikor valaki az időjárásra vagy mittudomén drága rezsiköltségekre panaszkodik). Ha olyan dolgot panaszolnak, amit magam is utálok, akkor tuti, hogy nem kelek a negatív tényező "védelmére". Valahogy rég óta úgy látom, hogy az zsákutca lenne, és maga lennék hiteltelen, hogyha utálom a rossz dolgokat, de ha más is utálni meri, akkor meg "védem" ilyen közhelyekkel, hogy az "élet nem habostorta" meg egyebek.

Sőt, én azzal jobban le is tudom szerelni a panaszkodókat, hogy velük érzek. Pl egyik szomszédom is mondta, hogy "meglopva" érzi magát azzal, hogy télen örökké sötét van. Most ha elkezdtem volna érvelni a mérsékelt égöv és a dehát február mellett, akkor valszeg elküld a piicsába, ehelyett én azt mondtam, hogy bizony, SAJNOS(!!!) én sem szeretem, mert már annyira járnék rövidujjúban. Innentől nem is panaszkodott tovább, mert bennem nem az ellenzékre lelt, hanem megértést kapott.

Ez tiszta pszichológia. Én is később világosodtam meg és éreztem rá, hogy ez mennyivel célravezetőbb, mint az, amit a legtöbben tesznek. Nekem is kellett hozzá sok lépcsőfok a személyiségfejlődésben.