Depressziósan hol, illetve hogyan érdemes barátkozni?

Azt, hogy majd, ha lelkileg legalább nagyjából rendbe jövök, akkor lesz esélyem érdemben barátkozni. Addig valószínűleg akarva-akaratlanul elüldözöm magam mellől a rendes embereket, a toxikusokat pedig vonzani fogom.

Sajnos ezt részben magam is tapasztaltam. :( Ezért nem volt eddig egy normális párkapcsolatom sem, és ezért jöttem össze anno csupán olyan alakkal, akik szemét módjára bántak velem. Aki meg normálisnak tűnt elsőre, nekik meg esélyt sem adtam, mondván, hogy tuti, hogy csak hazudik/megjátssza magát és csak szexre hajt. Voltaképp azt sem tudom, milyen gyakorlatban egy harmonikus, kölcsönös tiszteleten és szereteten (pár)kapcsolat, mert nem volt benne részem.

Igaz, ezt főleg a párkapcsolatra vonatkozólag mondta, de szerintem nagy eséllyel a barátkozásra is érvényes.

Sajnos egyik rokonomat sem érdeklem. "Régebbi barátokkal" sem tartom a kapcsolatot már évek óta. Ráadásul már majdnem mindegyiknek családja, karrierje van, fájt szembesülni vele, hogy én mennyire nem vittem semmire. Egyetlen barátnő-féleségem van, akivel néhanapján beszélünk. Vele meghallgatjuk éppen egymást, akad pár közös témánk, de annyira eltérő az érdeklődési körünk, ízlésünk, hogy nem tudom meddig tartható ez még fent. Ráadásul ő is sikeresebb az életben, mint én (igaz, ez nem nehéz), aktívan űzi a hobbiját, közösségekhez tartozik, sok haverja-barátja van, így egyáltalán nincs "rászorulva" az én szánalmas kis társaságomra. Sőt, ha már itt tartunk, szerintem csak szánalomból tartja velem a kapcsolatot, mert tudja, hogy nekem kvázi senkim sincs.

A közösséghez való tartozást én is próbáltam anno, de mindenhonnan kilógtam ilyen-olyan okokból kifolyólag. Olyan vagyok akár egy marslakó.

2-es: Momentán nem járok iskolába. Jövőre mondjuk tervezek újrafelvételizni egyetemre, mert nagyon hiányzik a tanulás, az értelmiségi közeg. Ott volt a legkönnyebb számomra ismerkedni, barátkozni. Sajnos már nem tartom az ott szerzett haverokkal sem a kapcsolatot. S bár itt éreztem magam szociálisan a legjobban egész eddigi életem során, az itteni társaságból is kilógtam. A többieknek anno mindig tök szuper kis szülinapi összejöveteleket szerveztek/szerveztünk, fancy kis kajáldák, teázók, miegymás, személyre szabott ajándékokat kaptak. Amikor meg az én szülinapomra került sor, akkor beültünk egy Burger Kingbe. :')

Nem tudom mi az oka annak, hogy nem igazán lopom be magam mások szívébe.

Nem tudom miért releváns a kérdés szempontjából, de 30/nonbináris.

Kecskeméten lakok, de Budapesten is heti rendszerességgel meg szoktam fordulni, illetve oda tervezek majd költözni a közeljövőben.

Én bárkivel tudok őszintén viselkedni. Más kérdés, hogy érdemes-e, mert gyakran bolondnak, marslakónak voltam titulálva valamennyi olyan helyzetben, ahol önmagamhoz hűen viselkedtem.

Párkapcsolatot egyelőre nem keresek, mert tudom, hogy nagy eséllyel újfent csúnya vége lenne. Ugyanakkor egy lelki társért, barátért, akivel van közös érdeklődési körünk, gyakorlatilag bármit megadnék. A szellemi magány gyakorlatilag végigkísérte az egész életemet. Még interneten is ritkán futottam bele hozzám hasonlókba.