Normális hogy össze vagyok zavarodva?

Na ezen kezdjél el szépen gondolkozni, illetve már el is kezdtél. A legfontosabb mondatot már kimondtad, hogy félsz megtenni, hogy szakítasz. Innentől tovább, hogy mitől félsz? Ezek szerint nem az egyedülléttől. Akkor? A megszokás az még nem félelem. Mi az, amitől félsz? Mi fog történni, ha szakítasz?

A közös idő tévút, célszerűtlen kétszer annyi időt a rosszban eltölteni azért, mert feleannyit már elpocsékoltam. Ez olyan, mint amikor az ember vár-vár a buszra, ami az istennek nem jön, és gyalog már rég odaért volna, de nem fogok elindulni, ha már eddig itt vártam.

32#

Majd amikor nem félsz, akkor megteszed. Vagy így múlik el az egész életed. Meghallgattuk a panaszaidat, adtunk tanácsot, ezzel a mi lehetőségeink kimerültek. A többi már rajtad áll.

Szerintem minden félelem releváns, viszont nagyon jó módszer leszerelni a félelmeket azzal, hogy egyrészt kimondjuk vagy leírjuk a nevüket, hogy mitől félünk, hiszen akkor máris láthatóvá válik, hogy mi bénít le, illetve az a kérdés, amit egy amerikai filmsorozatban láttam, hogy minden félelemre kérdezz rá, hogy mi a legrosszabb dolog, ami történhet? Akkor mindig rájössz, hogy nem is olyan szörnyű, mint azt a félelem előre vetíti.

Az ismeretlentől való félelem teljesen átlagos, hiszen az ismert ad biztonságot, hogy ismerjük. Viszont ha bevisszük tudatosan, hogy az ismeretlen akár jó is lehet, sőt, talán még jobb is lehet, mint az ismert jelenlegi nem jó helyzet, akkor máris könnyebb meglépni a változást.

Arról nem is beszélve, hogy minden szakítás mindig fáj mindkét félnek, de pláne, ha első komoly párkapcsolat, tehát fájni fog mindkettőtöknek, ez kikerülhetetlen. De nem mindegy, hogy mennyire: őszinteséggel és szeretettel szakításkor is tényleg csökkenthető mindkettőtök lelki fájdalma!

Beszélj vele is, ne csak róla!

Mondd el neki egyenesen, tisztán, szeretettel, hogy az ő szemszögéből is érthető legyen, hogy a jelenlegi viselkedésmódjával elüldöz téged magától. Ne legyen meglepetés számára, ha végül tényleg meg is léped a szakítást! Emeld ki neki, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem szereted, hanem azt, hogy nem tesz jót neked a kapcsolatotok.

Egy egészséges párkapcsolatban mindkét félnek repülnie kell, jobb emberré válnia, ha ez nincs meg és ahogy a te szavaidból is lejön, kérdező, mintha kissé szárnyaszegetten repülnél ebben a kapcsolatban, és érzed, hogy ez egyre kevésbé felemelő már neked.

Szeretem azt a hasonlatot is, hogy a párkapcsolat olyan, mint egy tojás: törékeny, és vannak dolgok, szavak, tevékenységek, amelyek támadják a közös párkapcsolatotok érzékeny tojását, amely bizony, össze is törhet, ugye. Ehhez persze szükséges, hogy tisztában legyetek azzal, hogy mi a fontos számotokra a párkapcsolatban. Ha nincs közös célja a párkapcsolatnak, akkor tényleg jövője sem felhőtlenül van.

Hogy lehet közösen kormányozni párkapcsolatotok közös hajóját úgy, hogy ő szerinted szabotálja azt? Így megértem, ha inkább kiszállnál...

Azzal, hogy ő -látszólag- elismeri, hogy ő a hibás, semmi sincs megoldva, csak téged leszerel. Ilyenkor olyasmivel kellene folytatni, hogy "és min akarsz változtatni, hogy jobb legyen, mert én így szenvedek".

Ha pedig a kommunikáció is akadozik, akkor sok remény nincs a kapcsolat javulására.