Normális, hogy életemben először fogalmam sincs mit érezzek és teljesen össze vagyok zavarodva?

Kicsit szégyellem is magam, hogy nem tudom mit érzek és össze vagyok zavarodva, mert ezt mindig olyan butuska szövegnek tartottam, de most mégis ezt gondolom.

22 éves vagyok és hát nincs (nem volt) túl nagy sikerem a lányoknál. Apró dolgokban a legjobb barátaimnak is hazudtam sokáig, mert senkinek nem mertem bevallani (csak így anonimitás mellett), hogy pénteken csókolóztam először.

Nem tudok kellően érzékletes lenni egy laikussal, hogy ez az ember önbizalmával és lelkével mit okoz, 22 évesen bőven nem arról szól, hogy kanos az ember, hanem magányos.

Lényeg a lényeg, hogy ez nagyon fájt, és teljesen depressziós vagyok/voltam, sokáig úgy gondoltam, hogy szüzen halok meg. És letöltöttem a Tindert... Sok rosszat hallottam róla, de úgy voltam vele, hogy egyszer be kell, hogy jöjjön. Nem volt sok meccsem, legtöbb ghostingolt, nem akart találkozni, majd életem első randija gyakorlatilag úgy végződött, hogy feljött hozzám a lány és végre (ha nem is voltunk együtt, mert menstruált, de legalább) az előjáték minden formáját kipróbáltam. És gyönyörű volt, nem kellett semmi kompromisszumot kötni, hogy egy olyan lánnyal legyek, aki nem tetszik...

Nagyon beleéltem magam és nagyon jó lett volna a folytatás (biztos most csodálkoztok, hogy miért viszem fel első alkalommal szobára, ha hosszú távot akarok, de 22 éves voltam és tök tapasztalatlan...), de nagyon gyorsan jelezte, hogy ő nem szeretné, mert sok volt, hozzá is tette, hogy tudja, hogy kérdeztem, és tudja, hogy nem szólt, de nem akart kínos helyzetet teremteni és ez az ő hibája.

Nem haragszom a lányra, mert azt mondta, nem én hibáztam, nem ítélkezem, mert nem szólt, nekem is nagyon sok megmagyarázhatatlan, furcsa szokásom van csak borzasztó csalódott vagyok, mert elképesztő élmény volt és félek, hogy mi van ha soha többé nem kerül ilyenre sor. És csak így jönnek a friss emlékfoszlányok, ha becsukom a szemem a bőréről, az ajkáról, fizikailag érezni tudom, ha bele gondolok a súlyát ahogy szorítva ölel miközben rajtam fekszik, jó visszagondolni az arcára amikor tényleg látszott rajta, hogy élvezi és ez többé vele nem fog megtörténni.

Értelmezhetem úgy is, hogy végre kijöttem ebből az önsorsrontó loopból és van egy kis önbizalmam, de úgy is értelmezhetem, hogy ez egy system error volt az én életemben és dobásommal helyreállt a rend és újra az értékemnek megfelelő pozíciót foglalok el az életben... És mindkettő igaz. És most csak itt fekszem és úgy érzem magam, mint akin átment egy vonat, hogy túléltem, de minek... Nem tudom feldolgozni a történteket