Nem éri meg élni. Mi a megoldás? Öngyilkosság? Mi értelme ennek az egésznek?

"Tudom Tudom én vagyok az élettelen a szerencsétlen aki nemtud boldogulni ebben a csodálatos világban ami egy ajándék egy csoda."

Na, nem vagy Te teljesen reménytelen. Csak el kell hagyni a szarkazmust, felismerni, hogy ez az igazság, és addig változtatni a hozzáállásodon, amíg fiatal vagy.

Amíg nem látod meg a szépet a valóságban, addig nem értél el igazán semmit. És addig csak marad neked a beteges narratíváid (pl. "azok rohadnak igazán belülről"), amivel megpróbálod feldolgozni az abból eredő frusztrációidat, hogy mások boldogok, pedig egy bolygón élnek veled.

Nem hülyíteni kell magadat. Nem kell beetetned magadba, hogy a világon minden baromi happy. Az a helyzet, hogy olyan nincs, hogy valami csak rossz, legalábbis max kevés dolog ilyen. Na a világ pont nem olyan, hogy csak a rossz létezik benne. Ezzel nem naiv vagyok, csak reális. Az éremnek két oldala van, meg lehet érteni azokat is, akik a kis dolgokban is meglátják a szépet. Én, pl, imádom az őszt és nem azért mert én hülyítem magam. Egyszerűen csak őszintén tetszik a környezet. Pedig én aztán nem vagyok egy optimista "gyerek".

De tök mindegy mit mondunk, nem vagyunk pszichológusok, és nem fogjuk megváltoztatni a véleményed. Nem gáz, ha utálod a világot, más is utálja, csak ne mélyülj el benne annyira, hogy öngyilkos akarj lenni.

" .....legalábbis max kevés dolog ilyen."

Ha esetleg nem érthető, itt ara gondoltam, hogy az más, ha valakid pl. gyereked meghal, abban persze, hogy nincs semmi jó. De ilyesmit nem írtál, hogy ilyen dolog miatt éreznéd így magad. De úgy általánosságban a világon/életben nem csak rossz van.

Ne haragudj, de szánalmas vagy. Osztod az észt, hogy milyen gyötrelmes az élet, sötét hely a világ, bárcsak meg se születtél volna és hogy nem lehet boldognak lenni. A világ igen egy rothadó hely, de te a szerencsések közt élsz, életed legnagyobb problémája, hogy nem találsz boldogságot, de valljuk be nem is akarod megtalálni, belekényelmesedtél abba, hogy sajnálod magad, el se tudom képzelni, hogy milyen egy lehúzó elviselhetetlen ember lehetsz élőben. Ítélkezel azok felett akik keresik a boldogságot a kis dolgokban? Te ezt tartod nevetségesnek, ostobaságnak? Az az ostobaság, hogy itt vagy x évesen, gondolom elég fiatal vagy, és gyakori kérdésekre írod ki az eltorzult világnézeted, várva azt, hogy egyetértsenek veled? Vagy mégse? Talán titkon arra vársz, hogy valaki felébresszen?

Másnak attól kell rettegni, hogy egy kiflit nem tud megvenni az éhező gyerekének, vagy nem tudja kifizetni az albérletet és a 6tagú család kerül utcára, esetleg attól kell rettegésben élnie, hogy mikor találja el egy bomba a házát, vagy gyilkolják meg fényes nappal az utcán. Te nem tudod mi a szenvedés, én se.

De te a szerencsések közt élsz, és még neked áll feljebb, hogy megszülettél? Élvezd ki az életet, hajszold az apró örömöket, élj, hiszen megteheted...

Mások küzdenek az életükért, te meg jó dolgodban nevetséges eszméket találsz ki a fejedben, amiket el is hiszel megnyomorítva ezzel magad.

Tönkreteszed az egyész életed, de még van időd felébredni ebből a rémálomból amibe keverted magad, és őszintén remélem, hogy egyszer sikerül neked.

Részben egyet értek veled, részben pedig nem. Valóban rossz világot élünk, és valóban az emberiség tette rosszá. Viszont senki sincs bele kényszerítve. Sokan ezért is öngyilkosok lesznek. Akik pedig nem, annak pedig megéri élni azért a kis csepp örömért, szeretetért is amit megkap. Megteremt magának.

Én például sok problémával szenvedek. Pocsék életem volt. Mégis itt vagyok, és bár sokszor elgondolkodom ezen, de mégis örülök, hogy vagyok, és elfogadom a tényeket. Szóval éld te is. Használd ki, és élj boldogan.