Nincs semmihez motivációm, lassan már életkedvem sincs. Hogy lehet ebből az állapotból elmozdulni?

#18 vagyok. A #28-as válaszodban, az utolsó bekezdésedben mintha saját magamat olvastam volna, mert nekem is így telik az elmúlt 3-4 hetem..

Ez sajnos így szokott lenni a barátokkal ahogy leírtad. Hasonló helyzetben vagyok, mint Te, amikor először elmondtam a bajomat a legjobb barátomnak akkor beszéltünk róla egy jó órát-másfelet, ez volt fél éve. Aztán most megint előjött ez a rossz érzés és kb. ha megemlítem, elpoénkodja és témát váltunk. A legrosszabb az egészben, hogy 2 évvel ezelőtt Ő is hasonló helyzetben volt és én húztam ki belőle, most meg ezt kapom vissza.

Hívtam magammal mindenhova, még akkor is ha nem akart jönni, hogy legalább kimozduljon. Most meg ha én hívom, akkor elintéz egy "nyomjad"-dal és sz*rik bele az egészbe, vagy meg se nézi az üzenetem, hogy ne kelljen válaszolni. Neki van egy csomó ismerőse még itt, nekem senkim nincs már. És nem is akarja megérteni, hogy nekem mennyire rossz, hogy kb. senkihez nem tudok szólni vagy elmenni bárhová is és egyedül vagyok egésznap. Mondtam már neki azt is, hogy ha mennek valahova, szóljon mert én is mennék szívesen, de kb. mindig "elfelejti". Ha meg én találok ki valamit akkor meg menjek nyugodtan, és leráz. Ráadásul egy pár hónapja alakul neki egy kapcsolat és azóta egyre boldogabbnak látom, ezzel párhuzamosan meg egyre inkább távolságtartónak érzem, de csak tőlem.

Szóval igen.. és már egyre jobban érzem azt, hogy kezdek leszakadni ebből a társaságból.. nem is tudom, hogy egyáltalán nevezhetem-e még legjobb barátnak, mert másokkal jobban elvan, a társaságukat is jobban keresi mint engem. Sokszor már nekem sincs kedvem írni, mert úgyse lesz belőle semmi.

Nem lenne kedved esetleg beszélgetni? Úgy érzem elég sok közös témánk van, sajnos... és jó lenne valakivel beszélgetni erről..

Külföldiül :) van egy olyan mondás, amely az adott nyelven még rímel is, hogy a helyváltoztatás szerencseváltozással jár, és ez tényleg igaz.

A boldogság egyik kulcsa, hogy szeresd a munkádat. Ha nem szereted, csak szenveded, akkor nem csodálom, hogy sírsz. Nézz más helyen munka után, és költözz is oda, ott meg szerezz új barátokat, új hobbit, új szerelmet, és döntsd el, hogy boldog leszel!

Nem azt mondom, hogy mindez ilyen egyszerű, mint ahogy leírom, de akár még az is lehet!

A sport és mozgás mindenképp többszörösen is hasznos: csinálsz valamit, ráadásul az egészségéért, és automatikusan boldogsághormonok szabadulnak föl!

Biciklizés pl. szuper! Próbáld meg átlépni a saját határaidat: tekerj többet vagy gyorsabban, mint kényelmes, és onnantól kezdve, hogy nehéz kezd lenni, jön az áttörés.

Én is biciklizem, szerelmes vagyok a biciklimbe :D , és pár hete elvesztettem a kedvenc palackomat, amiért iszonyatosan szomorú, frusztrált és mérges voltam, és nem voltam képes elengedni azt a palackot, de bicikliztem, és kipróbáltam ezt a gyorsabban/keményebben/erősebben módszert, és bejött: hirtelen öntött el a boldogság leváltva az agresszív kismalac stílusom, ahogy elkezdtem izzadni, egyszerűen megkönnyebbült boldogság, amikor már nem is érdekelt az elvesztett palackom, csak az, hogy sikerült megmásznom azt az emelkedőt, és a sikerélmény és az izommunka vszeg felszabadított vmi hormont, le voltam döbbenve, hogy mennyire működik ez, ajánlom mindenkinek szeretettel!

Ezen kívül egyetértek azzal, aki azt írta, hogy aki szeret olvasni, az sosem unatkozik, mert olvasnivaló tényleg mindig van, legalább könyvtárban.

Ezen kívül még azt is hozzátenném, hogy pont ma láttam dokumentumfilmet az agyról, amelyben többek között arról is szó volt, hogy mennyivel kevesebb mentális problémája van annak, akinek kétkezi alkotó munkája van, legyen akár asztalos, akár képzőművész, hiszen látja a munkája azonnali gyümölcsét.

Tényleg fiatal vagy még, de teljesen meg tudom érteni az érzéseidet majdnem dupla annyi idősen is, szintén gyerek nélküli egyedülálló nőként, hogy lekoptak a régi barátok, akik családot alapítottak, és nem érnek már rám, ha meg mégis, akkor a leginkább kihasználósan, legalább is utólag mindig azt érzem, hogy micsoda balga vagyok, mint egy kutya, amikor hazaér a gazdija, úgy örülök, ha valamelyikük megkeres, aztán majdnem mindig szívességet kérnek, hogy pl. én vigyázzak a gyerekre, míg ők mulatnak.

Én nem irigylem őket, hanem arra gondolok, hogy én legalább azt csinálok, amit szeretnék, akkor és annyit alszom, amikor és amennyit szeretnék, és ebben egy tanmese segített, tán neked is segít, kérdező:

Ha a világ minden embere egy nagy körbe állna, és mindenki kövekké tudná átalakítani az összes problémáját méret szerint, azaz kis problémák kavicsok, nagy problémák kövek, sziklák, persze saját, szubjektív mércével, és mindenki kitenné saját maga elé, nem csak megkönnyebbülne, de mindenki látná másét is, akkor végül mindenki a saját problémáit szeretné visszakapni, nem másét.

Ez tényleg olyan igaz, hogy nagyon, soha nem tudhatjuk, hogy más mit hogy él meg, pl. vajon hány szülő vágyna olyan általad unalmasnak hívott életre a tomboló gyereke mellett, mint a tiéd!

Hogy állsz az alkotással, művészi hajlamaiddal? Az is segítet értelmét adni az életednek! Tanulj új dolgokat, új nyelveket, új képességet, pláne, ha ezért el is jársz otthonról, máris új barátokra tehetsz szert!

Az teljesen természetes, hogy este rosszabbul érzed magad, hiszen fáradsz. Mondjuk reggel is jellemző, hiszen a boldogsághormon ébred utoljára... Ezért reggel érdemes hálaáradattal kezdeni, és/vagy reggeli torna, hiszen a mozgással nő a pulzus, vérnyomás, több oxigén kell, mélyeket lélegzel, máris felébred a boldogság is :), este prdig olyankor érdemes vagy rögtön lefeküdni aludni, vagy kihívni saját magadat egy olyan játékra, hogy most épp mi mindenért lehetsz hálás - ez nekem minden kis :( állapotban is segít, mert tényleg kihívásként tekintek rá, játszani szeretek, kreatív játék, amely fejleszti a kreativitásomat, tényleg, a hála meg felülír minden más nyavalyát, ha tényleg sikerül is teljesen átadnod magad a hálának, mindig van miért vagy kinek hálásnak lenned. Ha istenhited nincs, akkor legalább saját magadat erősítheted vele, de persze istenhittel még könnyebb :) , hiszen ő meg szerető atya, aki végtelen atyai szeretetével néz rád, úgyhogy fordulj te is hozzá bátran segítségért, ima sosem árt, sőt, de tudom, hogy nem mindenkihez szól ez ugyanúgy.

Ezen kívül biztosan tehetséges vagy valamiben, max. még nem tudod, hogy miben! :) Ne mondd már, hogy már az összes művészeti ágat kipróbáltad...? Nem is csak klasszikus művészetekről van szó, bármiben találhatsz művészi hajlamot, akár nyelvészetben vagy irodalomban is, ha ezek érdekelnek pl., a művészet csak egy szemüveg, amelyen keresztül látod a világot, ezen kívül pedig tanulható bármi, ami érdekel!!! Hallgass a szívedre és a hasadra!

Én is úgy nőttem föl, hogy meg is kaptam otthon, hogy semmiféle művészeti hajlamom sincs, meg magam is láttam, amikor olyan művészeti csomagot vettünk, amelyen rajta volt az elkészíthető műalkotás képe, és egészen kicsi koromtól kezdve, óvodás koromtól láttam, hogy az én kész művem meg sem közelíti a képen lévőt, és mindig olyan csalódott voltam, hogy magam is tudomásul vettem, hogy semmi művészeti hajlamom sincs. Aztán óvónőnek tanultam, óvónő meg nem lehet az, aki csak pálcikaembert tud rajzolni, de naná, hogy tanultam az óvóképzőn nem csak elméleti művészeti módszertant, de értelemszerűen gyakorlati oktatást is kaptam. Ami nem megy tehetséggel, pótolható szorgalommal, ugye. Márpedig a művészeti alkotás folyamata terápiás módszer, komolyan, annyira, hogy egy teljes szakma nőtt ki belőle művészetterápia néven, hiszen te döntöd el, hogy milyen művészeti eszközzel fejezed ki magad, azt meg pláne, hogy hogyan, és egy aktuális pillanatod érzelmi állapotát tükrözi. Próbáld ki! Bármilyen művészettel! Ismerd meg magad a műalkotásaidon keresztül! Te is művésznek születtél, csak neked is letörték szárnyaidat a vonalak egyenessége alapján ítélkezők, ne rájuk hallgass!

Mindezeken kívül pedig amikor rád tör a magány, adj neki példákat rossz emberi kapcsolatokról, hogy nem olyanban vagy, hogy hálás lehess azért, hogy biztonságban vagy pl.

Én pont most költözködöm, egy szomszéd barátnőmtől el messzebbre, én értem, hogy más az értékrendünk, más dolgok fontosak annak, akinek van gyereke, mint akinek nincs. Most is kereshetsz magadnak olyan barátokat, akik hozzád hasonló élethelyzetben vannak, velük könnyebb is tartani a kapcsolatot, hiszen pl. fektetésidőben is ráérnek pl... :)

Én bízom abban, hogy majd újra eszükbe jutok a kisgyerekes barátaimnak, amikor már kinőttek a gyerekek otthonról, de az még jó pár év, ki tudja, addigra én hol leszek, pláne kivel, ugye. Sosem vagy egyedül, erre emlékeztesd magadat mindig, még ha magányt is érzel, hogy magányos társaságban is lehetsz és párkapcsolatban is, szóval itt az idő, hogy megtanulj jóban lenni saját magaddal! :)

Nekem ez úgy sikerült, hogy voltak nagy csendes elvonulásaim, amikor minden zavaró tényezőt lenémítottam és kikapcsoltam, és csak a légzésemre figyeltem, és egyszer csak hallottam magamban olyan hangokat, amelyre ráismertem, hogy nem is az én hangom, hanem szüleimé vagy más családtagé, ismerősé, és hirtelen nagyon megörültem ennek a felismerésnek, hiszen rájöttem, hogy akkor, ha nem is az enyém, akkor nem is biztos, hogy kell nekem! És így kezdtem megtanulni leválasztani a saját hangomat a szüleim és a környezetem hangjai közül.

Ajánlom szeretettel neked is a csenddel való megbarátkozást, a mindfulness meditációt, én azóta nem éreztem magam sosem magányosnak, hogy ezeken a határaimon sikerült átlépnem, márpedig ha nekem sikerült, akkor bárkinek sikerülhet! Hajrá! :)

És nem, nem vár az egész életedben vagy az enyémben magány! Csak akkor, ha ragaszkodsz hozzá. De én pl. kifejezetten keresem emberek társaságát, hiszen a magány csak egy érzés, ám a depresszió előszobája, márpedig oda nem érdemes bemenni, maradni, mert végtelen örvény, amelyből nem mindig van kiút, tehát jobb még időben hátat fordítani neki, és fényt gyújtani a sötétségbe! A sötétség alvásra való, szebb és jobb életről álmodó mély alvásra. Az alváshiány is depressziót okoz, úgyhogy aludj eleget és elég mélyen is, aztán meg igyál sok folyadékot, hogy kimosd magadból a szomorúságot, és legyen helye a könnyed reménynek, hogy pl. holnap jobb lesz! :)

Soha nem vagy egyedül, csak max. nem veszed észre, hogy ki mindenkinek vagy fontos! Nyugodtan emlékeztess bárkit bármikor arra, hogy hogy hiányzik egy jó szó! :)

Vegigolvastam a kommenteket. Mennyi hasonlo ember, es felfogas, gondolatok. Rossz tudni,hogy ennyien vagyunk maganyosak es keressük a helyünket a vilagban.

En is azonosulni tudok, leginkabb a kerdezövel. (Ha van kedved, irj privatban. Egyaltalan nem untatnal a problemaiddal.) Hasonlo cipöben jarok. Maganyosnak erzem magam, celtalannak, motivalatlannak.

A munkahelyem jo, elvagyok, kedvesek a kollegak is, de azon kivül nem sok minden törtenik velem. Sokat alszok, pihenek, nezem a tvt.

Az alvasba menekülök,hogy addig sem gondolkozom. Munka utan is van,hogy lefekszem. Felkelek, kicsit a haztartason belül tevekenykedek es lefekszem megint aludni - felkelek, elmegyek dolgozni majd kezdödik minden elöröl.