Sokan miért nem mernek sírni mások előtt?

Az érzelmeim uralkodnak rajtam, vagy én uralkodok az érzelmeimen?

És mire megoldás a sírás?

Mert társadalmi elvárás, hogy mutasd magad erősnek és macsónak, akit lehetetlen megbántani. Vigyorogj akkor is, ha valami szörnyű dolog történt veled.

Ha sírsz, akkor egy rinyáló, hisztiző picsa vagy, aki gyenge, aki nem tudja megoldani a saját problémáid.

Szerencsére egy ideje elkezdtünk fejlődni az önismeretnek köszönhetően, de ez még mindig egy olyan tabu, aminek leküzdése a mostani generációra vár.

Remélem egyszer ennek is eljön az ideje.

18/f

Ha sírnék, akkor valószínűleg megkérdezik (sőt, sokan megkérdeznék!), hogy mi a baj, mi történt. Ha vérzik az orrom, ha megütöm magam, ha megégetem magam, nem csinálok belőle nagy ügyet. A munkatársak annál inkább, elég hangosan csattanok, fájni is szokott, és ha odébb battyogok, olyat tudok káromokni fájdalmamban (hát... kemény a padló, a térdem két hónap után is érzi), hogy egy apáca tíz miatyánkot elmondana a saját lelki üdvéért. Ha én csak úgy sírni kezdenék, ami nagy fájdalmamban sem jellemző, nem akarnám elmondani. Alapból azért, mert nem két perces története van, és nincs olyan, hogy egy sorsban ledarálom. Udvariaskodásból nem kell kérdezni, idő nincs elmondani, hosszú magyarázat nem érdekelné igazából a kérdező munkatársat. Nincs, nem létezik rövid magyarázata, és tisztában vagyok a saját helyzetemmel, gondjaimmal, és hogy ezekre mik vannak. Megkérdezik: ,,Jól vagy?" Nem. De azért persze igent mondok, ők meg mondják, hogy nyugodtan mondjam, ha nem vagyok jól. Ok. De mit tudnak tenni? Semmit. Elmennék pár percre, visszajövök a sírásból, aminek a csapját pillanatokon belül el tudnám zárni, ha "lebukok", akkor azt kérdeznék: ,,Jobban vagy?" Nem. Nem vagyok jobban, de már nem folynak a könnyeim és talán nincs mindjárt bőgök arckifejezésem. De attól még nem vagyok jobban. Sírás közben ugyanúgy tudok dolgozni, mint sírás nélkül, csak kicsit homályosabb a képernyő, ha éppen nem grillezni vagy frituzni vagyok. Nem gátol a munkavégzésben.

Tehát... igazából fölösleges.

22/l

A sírást sokan nem félelemmel, hanem a gyengeséggel azonosítják, főleg férfiak, ahogy a #3-as, érzelmi intelligencia-hiányban szenvedő játékosunk is. És ebből adódóan nem akarnak mások előtt gyengének tűnni, mert más is ezzel azonosítja. Igen, valóban ciki lenne 43 éves férfiként sírni egy 22 éves lány előtt, de nem azért, mert ciki a helyzet, hanem mert a 22 éves lány fejében ezáltal gyengének, kevésbé férfinak fogja megítélni a férfit.

Tehát itt elsősorban az általános felfogással van a baj, hogy a sírásra nem természetes dologként tekintenek sokan, hanem úgy, hogy akkor aki sír az egy gyenge ember.

#8 Ha figyeltél, nem is azt írtam, hogy irányítom az érzelmeimet, hanem hogy uralkodok rajtuk. Miért lenne jobb megkönnyezni egy "gizsgutyát" a neten, mert olyan cuki? Mit oldok meg, ha bánatomban, dühömben, csalódottságomban sírni kezdek ahelyett, hogy elkezdeném megoldani a helyzetet?

És nem, nem ordenáré káromkodással helyettesítem a sírást ilyenkor sem - az érzelmeken uralkodás nem azt jelenti, hogy valami egyéb formát találok a sérelmeim kimutatásra. A világnak mi köze van az érzéseimhez? Azokkal nekem kell valamit kezdenem. "Ne nyomd el az érzéseidet..." - miért is ne? Mit veszítek vele?