Milyen szakmberhez fordulhatok, milyen terápiát vehetnék igénybe, ha elsősorban a nárcizmusom szeretném kezelni?

21. Én talán nem érzem magam ilyennek, de a környezetem ilyennek lát, és régebben szerintem tényleg így viselkedtem. Bár szerintem nem szándékosan, hanem inkább tudatlanságból, fogalmatlanságból. De szerintem a legtöbb nárcisztikus is így van ezzel. Elégtelen szocializáció, rossz szülői minták, fejletlen érzelmi intelligencia. Szerintem ezt jelenti a nárcizmus, nem azt, hogy valaki "gonosz" és direkt árt.

Szerintem az itt válaszolók között az elemi értelmezési különbséget ezt jelenti.

Ha feltesszük, hogy a nárcisztikus "direkt" árt, akkor persze, hogy nem lehet belátása, nem fog szakemberhez fordulni, és nincs terápia a számára.

Én viszont úgy tudom, hogy az is elfogadott tény, hogy a nárcizmus szintén "érzelmi és mentális sérülések" miatt alakul ki. Tehát a nárcisztikus ember olyan sérüléseket szenved el, olyan mintákat kap, olyan, érzelmi intelligencia szempontjából roncsoló viselkedéseknek teszik ki őt, ami miatt az érzelmi intelligenciája fejletlen marad, és ő is sérüléseket okoz másoknak, de közben nem feltétlenül tudja, hogy sérülést okoz - hiszen neki sérülést okoztak, és nem ismerték el a sérülését. Azt látja, hogy őt büntetik az öntudatlanul romboló viselkedéséért, miközben az ő szenvedését senki nem ismerte el, sokszor még ő maga sem ismerte fel.

Ezen pedig miért ne lehetne tudatosan változtatni? "Tanítani" a nárcisztikust?

Ergo miért ne lehetne gyógyítani a nárcisztikust?

Ha én most esetleg nem "vagyok" nárcisztikus, az automatikusan azt jelenti, hogy soha sem lehettem az, mert abból egyszerűen ad absurdum nem lehet kigyógyulni?

Nekem ez egy elég furcsa fából vaskarikát jellegű érvelésnek tűnik.

23. Ne haragudj, hogy nyúlként puskát ragadok, de ha úgy tekintesz erre az illetőre, hogy tutibiztos nárcisztikus (neki van diagnózisa?) és nem tud változni stb. akkor nem is fog, és talán jobb lenne mindkettőtöknek távol egymástól.

Nem ragaszkodom hozzá, de félek, hogy ha a "nárcizmus" határozott megfogalmazása nélkül keresek szakembert, akkor előbb-utóbb kihátrál mögülem vagy belefásul a velem való munkába.

Nehéz ember vagyok, akkor fogalmazzunk így.

Szóval sem mondtam, hogy segítség nélkül. Két, gyerekkoromban engem szerető rokon, a párom és két szakember segítségével nagyjából 15 év alatt. És nem mondom, hogy meggyógyultam, csak remélhetőleg jó úton járok. Most elakadtam, és újabb segítséget szeretnék.

És ami szerintem a legfontosabb, ami átlendített az öntudatlanságon, az egy ember nyitott, szerető, nem ítélkező hozzáállása volt, és az, hogy ő gyerekkoromban a fejlődésemet segítő eszközöket (önsegítő és kommunikációs témájú könyvek) stb. adott a kezembe.

Szegény gyerek. :(

(Úgy tudom, gyerek/kamaszkorban elég elterjedt a "nárcisztikus" viselkedés, attól még egyáltalán nem biztos, hogy felnőttként is az lesz. Ha szeretetlenségben nő fel és az apjának nem ő az első, az már más kérdés... de OK, nem erről van szó.)

A leírásban van, milyen szakembert keresek, és mi volt korábban a problémám. Ha a nyílt, direkt (akár frontális, nyers) kommunikáció helyett "rejtetten" tükrözik a viselkedésem vagy a szüleimét, az engem tapasztalatom szerint visszavet és mérgez. Nyilván nem azzal állnék neki diagnózis híján, hogy nárcisztikus vagyok, ments ki innen, hanem hogy azt gyanítom/annak érzem magam, onnastól meg az ő dolga, minek diagnosztizál, hogyan kezel. Meg alapból ott van a diagnosztizált depresszió, szóval enélkül is lenne mivel foglalkozni sajnos. De ha valahogyan nincs felkészítve rá, hogy nehéz eset vagyok, vagy anélkül vállalna el, hogy erre számítana, akkor a részéről csak kiégés/fásulás/elküldés lesz a dologból, az meg egyikünknek se jó.

Hát... szerintem az életmódtanácsadót megeszem reggelire. :D

Az életmódbeli szokások (autogén tréning, meditáció, légzőgyakorlatok, mozgás, naplóírás stb.) már évek óta kialakultak, ha kicsit is funkcionálok, akkor csinálom. Alap esetben nem is szorulok szakemberre, de most éppen nagyon.

Az ezotériát és társait inkább kihagynám, köszönöm.