Milyen szakmberhez fordulhatok, milyen terápiát vehetnék igénybe, ha elsősorban a nárcizmusom szeretném kezelni?
Klinikai szakpszichológus, pszichiáter stb.?
Egészséges önértékelést, fejlettebb érzelmi intelligenciát szeretnék, és képes szeretnék lenni a szeretetre, jól érezni magam az emberi kapcsolatokban, a kapcsolatokat önmagukért értékesnek tartani, ráhangolódni a másikra, szeretném a környezetem terheit enyhíteni, jobb emberré válni.
Van olyan pszichológus/pszichiáter, aki hajlandó és képes narcisztikusokat kezelni, és nem "menekül" az ilyen problémás betegtől, aki lehúzza lelkileg?
Milyen munkamódszerek várhatók ilyenkor, hogy néz ki, miből állhat a terápia?
Jártam már sématerápiára, de számomra elviselhetetlen volt az, hogy a klinikai szakpszichológus munkamódszerként néha a szüleim habitusát, szavajárását másolta, tükrözte felém. Ennek a megközelítésnek mi a terápiás haszna, célja?
Úgy érzem, hogy tisztában vagyok vele, ezek a minták milyen károsak, elégszer láttam, felismerem, ha én ezeket csinálom, de jó példát szeretnék látni-kapni, hogy én ne olyan legyek, ne úgy viselkedjek, ne úgy álljak másokhoz. Annyi minden van, amit nem tudok a kapcsolatokról, miért így kell ezt?
Azért össze ne vesszetek már egy puszta véleménykülönbségen, most akkor ki itt a nárcisztikus? :D
Azért úgy érzem, hogy felnőtt életem 15 éve alatt rengeteg mindenben változtam, részben szakembernek köszönhetően, részben mert naplót vezeték, reflektálok és motivált vagyok (mert sz.r így nekem még másoknak is), és főleg mert azért jó példát is láttam gyerekként, meg ha nem is az elsődlegesen engem neveloktol. Bízni szeretnék benne, hogy nem vagyok reménytelen eset, van segítség a gyorsabb, gyökeresebb változáshoz. A jó mintákat, a nyílt kommunikációt és az érzelmi intellienciafejlesztést hasznosabbnak érzem az állandó tükrözésnél és a büntetésnbél, ezt keresem.
Másrészt ha "nem lehet kezelni", mit csináljak? Tárjam szét a karom, hogy ilyen vagyok, hagyjak fel minden próbálkozással, vonulnak remeteségbe vagy öljem meg magam? Az jobb lesz, mint az "álomvilág"?
válasza:Nyilván ne. Az ilyen lehúzó hozzászólók azok, akik - ha valaki visszajön a sír széléről pl. homeopátiával vagy akupunktúrával vagy Irma néni mindentudó főzetével - akkor habzó szájjal közlik vele, hogy az egy baromság és csak placebo. Magyarán inkább dögöjjé’ meg, minthogy akár egy placebo által meggyógyulj… Persze sosem az hangzik el ilyen esetben, hogy á, az csak placebo, de én tudok egy jobb, tudományos megoldást, ami rajtam is segített - nem. Azaz nem dob mentőövet a fuldoklónak, hanem azt is elveszi tőle, amivel mindjárt partot ér.
Nekem privát meggyőződésem, hogy szinte minden gyógyítható, ami elvileg gyógyíthatatlan, és mellesleg a tudomány sem állítja, hogy ezek gyógyíthatatlanok, hanem hogy “a tudomány jelenlegi állása szerint” azok. Meghagyva a lehetőségét, hogy valamikor gyógyíthatóvá válnak majd.
Viszont a mentális állapotoknál nagyon elszaladt a ló az orvostudománnyal, hogy úton-útfélen diagnózisokkal dobálóznak, ilyen végzetes ítéleteket hangoztatva róluk, mint amit itt ez a szerencsétlen hárompöttyös is valahol összeolvasott és most itt papagájként ismételget. Remélem, hogy egyszer belátják majd, mennyi kárt okozott ez a skatulyázgatás a társadalmunknak, betegségtudatot ébresztve egészséges és vezetett önismerettel “kezelhető” emberekben, és felhagynak vele.
Mellesleg nekem sikerült két belgyógyászati “gyógyíthatatlan” állapotból kijönnöm azáltal, hogy nem törődtem bele abba, hogy nekem mostantól gyógyszer az (általa megkurtított) életem végéig , hanem olvastam nemzetközi szakirodalmat, kerestem a hátterét, változtattam az életemen stb. És ezek kézzel fogható, objektív diagnózison alapuló problémák voltak, nem ilyen bizonytalan homály, mint a mentális állapotok “diagnózisai”. (#1-6-9-12 /sic!/ voltam)
válasza:13. Ha korábban összevesztem, veszekedtem valakivel vagy csak megsértett, képes voltam megyűlölni őt és elfelejteni minden jót vele kapcsolatban. Ma egy-egy ilyen esetben, bármennyire is szenvedek tőle, képes vagyok látni a másik ember jó oldalát, a személye és a kapcsolatunk értékességét, szeretni őt az adott pillanatban, kedvesen, higgadtan szólni hozzá, és nem vágni a fejéhez, amire épp esetleg gondolok, mert tudom, hogy azzal megbántam, és ezt nem tenném meg vele.
Ez nem változás? Ez nem gyógyulás?
Nekem meggyőződésem, hogy régen azért viselkedtem úgy ilyen helyzetekben, ahogy, mert ezt a példát tanultam el. Például ötéves gyerekként, ha anyámnak baja volt velem, vagy védelemért fordultam hozzá, kinevezett, gúnyolt és csúfolódva kárörvendett a fájdalmamon, mintha ő csak egy másik gyerek lenne. Másoktól látott,egészseéges konfliktuskezelés i minták alapján, sok szakirodalommal és önismereti munkával, lassan, de sikerült változnom, és ezt a környezetem is jelezte már.
Én már azt is a gyógyulás felé tett lépésnek látom, hogy a szüleimmel ellentétben kerülöm a hatalmi pozíciókat, helyzeteket, nem vállalok gyereket, és igyekszem senkivel sem úgy bánni, ahogy ők tették velem.
Miért ne változtatnék ebben vagy másban, ha megfelelő segítséget, forrásokat, mintákat kapok ehhez?
A te javaslatot is szívesen fogadnám. Mit kéne tennem, ha úgy van, ahogy mondod? Fogadjam el magam nárcisztikusnak és ne próbáljak meg változni? Legyek az, akinek gyerekként neveltek, és szenvednek miatta?
12. Örülök, hogy meggyógyultál!
Pontosan az ilyen történetek is inspirálnak.
A pszichológia (vagy bármelyik tudományág) megítélése egy-egy évtizeden belül is rengeteget változik egy adott tárggyal kapcsolatosan, folyamatosan elméletek, paradigmák születnek és dőlnek meg. Hozzád hasonlóan én sem látom (még?) be, hogy miért kéne feladom a reményt.
Egyszerűen azt szeretném tudni, milyen szakembert keressek pontosan, és melyik megközelítés (sématerapia, viselkedésterápia) stb. segíthet leginkább.
Ehhez a te tanácsod is figyelembe veszem, köszönöm!
válasza:16. Nincs. Kérdeztem már erről terapeutát, de olyasmit felelt, hogy nem stigmatizal / nem aggat címkéket senkire.
A másik válaszoló is írta, hogy ez milyen káros lehet, és értem ezt a hozzáállást.
De jelenleg segítség nélkül élek meg olyan nehéz, nagyon stresszes élethelyzeteket, amik felerősítenek bennem olyan mintákat, hangokat, megéléseket és viselkedésmódokat, amikre szerintem aligha van jobb definíció, és talán így is kéne állni hozzájuk. Úgy érzem, hogy most mindenképp szakemberre van szükségem. Nem a "legjobbat" szeretném, hanem valakit, aki úgy áll ezekhez a problémákhoz, ami tényleg fejleszt és plusz tudáshoz segít, nem a káros mintákra mutat rá, mert abból és a tükrözésből kapok eleget, és úgy érzem,hogy ezek sLéh nkabb csak tovább mérgeznek.
válasza: válasza:További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!