Egy halmozottan mentális beteg hogy győzze meg magát, hogy nem az öngyilkosság az egyetlen út, mikor az emberek többsége egészséges és fogalmuk sincs erről a szenvedésről?

Borderline vagyok, ami szeritem mar önmagában elég indok arra, hogy ne éljek tovább, de mellé még régóta depressziós is, ami maga a földi pokol es szorongok is. Kapcsolatokat kialakítani sosem tudtam, ezért a magány is brutálisan kínoz. Minden nap szenvedés es mellé meg látom a rengeteg normális embert a világban, akik normális emberi dolgokat csinálnak, kapcsolatuk van, gyerekük lesz, szórakoznak, képesek a munkavégzésre es fogalmuk sincs, hogy mi az a depresszió... az ilyen emberek megértem, hogy élni akarnak, de tőlem miért várja el a társadalom, hogy szenvedjek? Ha valakinek ilyen szinten pokol a létezés, ezzel az élet is üzen, hogy vess véget neki. Miért maradjon eletben egy ennyire beteg ember, mikor a világ tele van nagyon szerencsés, egészséges, életképes emberrel, akiken látod, hogy mennyi szerencse éri őket, miközben téged csak a szerencsétlenség... es nem sajnáltatom magam, nem túlzok, csak kiváncsi vagyok itt mit gondolnak az emberek. A szociális fóbiám ellenére rengeteg halogatás után orvosi segítséget is kertem, de rajottem, hogy rajtam nem lehet segíteni. Örököltem a mentális gondokat plusz mellé meg nagyon szerencsétlen is vagyon es teljesen magányos. Milyen logika van abban, hogy en is éljek, mikor másoknak fogalma sincs, hogy mi az a mentális betegség?