Mi borderline-ok tényleg szerethetetlenek vagyunk?

Hát igen.. Ezek a hangulatingadozasok nálunk. Nem gunyolodunk ilyenkor. Amikor nagyon rosszul érezzük magunkat, akkor azok annyira erős érzések és hevesek, hogy annyira elmelyulunk benne, mint akik szemellenzovel látják a világot és észre sem vesszük mit csinálunk magunk körül. Ahhoz tudom ezt hasonlítani, mint amikor az embernek nagyon elborul az agya és olyankor nem tud reálisan gondolkodni. Gondolom ilyet mindenki érzett már. A baj csak az, hogy ez nálunk percenként elojohet.. Iszonyú kimerito, uralkodni rajta meg még nehezebb.

Aztán amikor lenyugszunk, akkor azzal vagyunk elfoglalva, hogy végre elmúlt és megszabadultunk ettől a borzalmas szorongastol. És akkor örömmel térünk vissza a való világba és elvarjuk a másiktól, hogy legyen vevő arra, hogy megint jól vagyunk. Örüljön velünk együtt. Aztán ilyenkor koppanunk, hogy basszus, miért nem kér belőlünk már..

Nem is értjük.. Mindig kérünk egy újabb esélyt, de kétségbeejtő, hogy nem tudjuk tartani magunkat ehhez és újra csalódást okozunk másoknak és magunknak is. Nem akarjuk atverni a másikat, sem gunyolodni, sem szórakozni.. Egyszerűen nem vagyunk olyan erősek és stabilak, hogy megtartsuk magunkat és a jó periodusokat.

Buntudatom is van amiatt, hogy ilyen vagyok és ennyire onrombolo életem van. Úgy érzem csapdába vagyok..

Én is hallottam erről a terapiarol ami az onuralmat segíti.. Ezzel csak annyi fentartasom van, hogy egy borderline lehet az onuralommal kivedi, hogy nem romboljon a környezetében, viszont ez kicsit olyan, mintha csak megtanulna kezelni a heves érzéseit.. De attól mi még ugyanúgy érezzük belül ugyanúgy. És ugyanolyan megviselo.. Szomorú, hogy azt érzem, ez a belső szenvedés sosem múlik el.. Csak a környezetünk életét nem tesszük tönkre, de mi ugyanúgy szenvedünk belül.

Remenykedem azért benne, hogyha egyszer sikerül jobban megtartanom magam, akkor még esélyem legyen arra, hogy valaki nagyon szeressen. Bár néha elgondolkodom azon, hogy mit is lehet szeretni rajtunk. :/

Amúgy igen, szép kis párbeszédet indítottam el. 😅 A végén terápiás csoportot indítok azoknak a gyakorin, akiknek fel kell dolgozniuk egy borderline ex barátnőt.. 🙄😅

Nekem a legnagyobb kihívás az identitászavar és a kontroll a duhomon..

Foggalmam sincs, hogy az identitasom hogyan fog végre EGY személy lenni. Úgy értem, egy kiegyensúlyozott stabil ember, aki tudja kicsoda, milyen a stílusa, nem váltogatja állandóan a szerepeit, hogy melyik áll a legjobban neki, nem rocker az egyik nap, a következőn pedig hippi.. Nagyon fárasztó ez. Néha még a hangom is idegen és képes vagyok különféle hangsávokon beszélni.. Elég idegesítő és ijesztő. Úgy érzem sokszor, mintha már skizofrén lennék, pedig mégsem. Mintha egyszerre lennék őrült és normális. Néha azt kívánom, inkább lennék őrült, csak ne lenne ez az ugrálás a kettő között. Úgy érzem szetszakad az elmém.