Borderline vagyok. Miért maradjak eletben?

Értő olvasás sokaknak nem megy. Van fogalmam a mentális betegségekről, pontosan ezért nem fogadom el ezt az érvelést.

De hát mit várunk, amikor a média manapság mindent felkap és így olyan ostobaságokat lehet hallani, hogy az ország nagy százaléka depressziós és hasonlók.

Azt is tudom - mielőtt ebbe is belekötne valaki -, hogy a legtöbb esetben skálák és fokozatok vannak, de ettől még a lényegen nem változtat, hogy a szinteket ott kellene meghúzni - bármennyire is érdekeltek a pszichiÁTERek segédkezni eladni a sok gyógyszert a gyógyszergyáraknak -, ahol TÉNYLEG független minden az életkörülményektől.

Az nem érv - attól még, hogy ez a korszellem sajnos - hogy Józsi nem depressziós pedig szegényebb, mint Béla, így Béla nem foghatja teljes mértékben az életkörülményeire, ezért adjunk neki egy kis gyógyszert úgy majd hasznos tagja lesz a táradalomnak biorobotként.

Azt meg nem mondhatják, hogy az életkörülményeid miatt van a bajod, mert azzal olyasmit ismernének el, amiből hosszútávon világégés lenne.

A gyógyszer legalább látszatmegoldás és olcsóbb mint a drog vagy az alkohol.

#22. Na és arról mit gondolsz, hogy sok ember nem él kiemelkedő életkörülmények között, sőt tök átlagosan vagy átlag alatt keres, kis lyukban él, mégis élvezi az életet és boldog? Nem egy ilyen embert ismerek. Mondhatod, hogy nem tudom, hogy legbelül mi játszódik le, de igen is, egy ember viselkedésén látszik, hogy hogyan áll az élethez, és van olyan nálam szegényebb ismerősöm, akiben semmiféle kóros tünetet nem vélek felfedezni, és eleve látszik, hogy szeret élni, boldog.

Ráadásul hidd el, hogy akinél rossz életkörülmények között megállapítható a border, az a jóval sem tudna mit kezdeni. Például ha hirtelen lenne egy szerető párja és egy luxusháza, akkor is gyanakodna, nem tudna mit kezdeni a helyzettel, és végül elcseszné a kapcsolatot.

Na ezért kell előbb a diagnózis, majd a terápia, és amikor már a terápia által megerősödött valamennyire, akkor tudja fogadni a jó dolgokat is?

Ott cseszik el a legtöbben, maguk a mentális betegek is, hogy amikor ugye jön egy új párkapcsolat, vagy más pozitív élethelyzet, boldogok, a levegőben járnak. Aztán az első problémánál (amit egy nem beteg ember meg tudott volna oldani) minden összedől, és kezdődik minden a legelejétől. Sajnos.

"Na és arról mit gondolsz, hogy sok ember nem él kiemelkedő életkörülmények között, sőt tök átlagosan vagy átlag alatt keres, kis lyukban él, mégis élvezi az életet és boldog?"

Szangvinikus, jelenfókuszú emberek, azon belül is nulla vagy korlátozott jövőképpel, esetleg valami spirituális hitrendszerrel. És nekik is időnként odavág az élet mert köztük élem le az életem, látom a hullámvölgyeket az életükben évekre visszamenőleg is.

Ahhoz tudom hasonlítani, mint mikor a madarakat vagy a vadon élő állatokat megkergeti valami ragadozó, jön a stressz és a menekülés, véget ér a roham, valakit elkapnak, a többi megússza. Utána újra békésen ücsörögnek a fán vagy legelésznek.

Az emberi gondolkodás ennél sokkal komplexebb. Képzeld el, hogy egy zebra azon agyal folyamatosan, hogyan tud olyan pozícióba helyezkedni hogy ha legközelebb jön a támadás neki legyen a legnagyobb a túlélési esélye. Ha ilyeneken agyal és amint valamelyik másik társa megmozdul ő erre van kiéleződve, hogy innen támadhat a ragadozó és neki is pozíciót kell váltania. Az egész "életét" ez a gondolkodás fogja átitatni.

Boldog? Nem.

Nagyobbak a túlélési esélyei? Igen.

De mivel az emberek ennél komplexebbek és a zebrák nem járnak kerthelyiséges kiülős helyekre és nem öltöznek divatosan és nincs Facebookjuk sem, ezért kívülről mit látsz?

Látszólag az a boldog, annak irigyled az életét, akit kívülről boldognak látsz és úgy tűnik, hogy tartalmas életet él.

"Ráadásul hidd el, hogy akinél rossz életkörülmények között megállapítható a border, az a jóval sem tudna mit kezdeni."

Ezért mondtam a skálát, fokozatokat. Aki jólétben is depressziós az a klinikai értelemben depressziós, hiszen ott valami nem kerek. És még nála is lehet, hogy csak a gondolkodási sémán kell módosítani.

"Például ha hirtelen lenne egy szerető párja és egy luxusháza, akkor is gyanakodna"

Az emberi társadalom (és minden más élőlény is) evolúciósan stabil stratégiára áll be, hiszen mint egy inga, automatikusan erre áll be az "egyensúlyi állapot".

A legkisebb "közösségekben", mint egy párkapcsolat vagy egy család is megfigyelhető. Vannak lázadók, vannak akik eltűrik és valaki mindig feszegeti a határokat. Néha megcserélődnek a szerepek, néha visszaáll az eredeti állapot. De minél hosszabb távon vizsgálod, annál inkább azt látod.

Ennek nem kell tudatosan működni, sőt, ritka esetben működik teljesen tudatosan, akkor már manipulációról beszélünk. A legapróbb dolgokkal, amikor kiejted a szádon, hogy "ha mész ki a konyhába, hoznál nekem is egy kávét. két cukorral, tejjel, légyszi." már elkezdődik, hogy dominanciát gyakorolsz a másik felett. És ennek személyiségtípustól függően különböző végkimenetelei lehetnek.

Lehet, hogy eleve visszautasítja, hogy csinálj magadnak (esetleg frusztrált, mert otthon is őt csicskáztatják mindennel)

Lehet, hogy hoz neked mert passzív agresszív és nyíltan nem utasítja vissza, de cukor nélkül hozza és utána sírva fakad, hogy kedveskedett neked de mindenki őt bántja.

Lehet, hogy úgy hozza, ahogy kérted, de még egy év múlva is emlékezni fog rá és erre hivatkozva kér majd valamit, akár egy sokkal nagyobb szívességet.

Lehet, hogy úgy hozza ahogy kérted, de azonnal emlékeztet rá, hogy legközelebb viszont te hozol neki mert így korrekt.

De a te oldaladon szintén.

Lehet, hogy a visszautasításra úgy reagálsz, hogy többet biztos nem mersz megkérni senkit semmire, mert tök cikinek érzed, hiszen nem ez volt a szándékod és még akkor is lelkizel rajta, mikor ő már elfelejtette.

Lehet, hogy ha jól hozza is belekötsz valamibe, hogy igazán tudhatná már, hogy te mindig szójatejjel iszod mert vegán vagy és ezzel te gázolsz a lelkébe. Utána mindig természetesnek veszed, hogy hoz neked kávét, szinte beidomítod, amíg rutinná válik nála és fel sem tűnik neki.

Lehet, hogy jól hozza, megköszönöd és még egy év múlva is emlékezni fogsz rá és cserébe önszántadból te magad teszel neki egy szívességet ami neki sokkal többet jelent majd, neked viszont semmiség.

Lehet, hogy jól hozza, megköszönöd és azonnal rákérdezel, hogy mivel viszonozhatod vagy közlöd, hogy legközelebb te hozol neki.

Csak egy ilyen apróságnak ennyiféle végkimenetele lehet és ilyesmik egy átlagos ember életében naponta rengetegszer történnek.

Nem véletlenül lett slágertéma az asszertivitás. Ha tudatosan képviseled az érdekeidet, meghallgatod a másik felet is és kimondod, ha valami neked nem oké. Nem gyűlik benned a frusztráció, mint a passzív-agresszívben, aki "bocsánat hogy élek" semmiért sem mer szólni és egyszer kirobban.

A másik fél sem néz rád őrültként, mert esetleg nem gondolatolvasó és ahhoz van szokva, hogy ha kéred az utolsó szelet pizzát, akkor kimondod, nem a szemedet forgatod.

Nem mézes-mázos stílusban, mosolyogva próbálod olyasmire rávenni, amit nem akar, hatást gyakorolni rá manipulatív módszerekkel, hanem közlöd vele, hogy neked ez az elvárásod, vagy ezt a dolgot te nem tudod elfogadni ezért és ezért és megbeszélitek két felnőtt emberhez illően. Munkahelyen sokszor elkerülhetetlen a manipuláció, de az a párkapcsolat halálra van ítélve, ahol manipulálni kell a másikat.

És nem is vagy agresszív, ezt nem kell külön magyaráznom.

Nyugati társadalmakra szokták példaként hozni, hogy ott jobban bíznak az emberek egymásban, ezért haladnak jobban.

A bizalom fogalmát közgazdászok is vizsgálják, hiszen világszinten DOLLÁRMILLIÁRDOKAT költünk rá. Kezdve a legalapvetőbbtől (ha minden ember normális lenne, rendőrségre sem lenne szükség) a leginvazívabb eljárásokig, mikor megfigyelnek, lehallgatnak embereket.

És egymásra visszahatnak, ha úgy kezeljük az embereket, hogy biztosan bűnözők vagy párkapcsolatban biztosan megcsalnak, akkor előbb-utóbb abba az irányba tereljük őket.

Lefelé pedig mindig lejtős az út. Ha hirtelen megbízol egy olyan emberben, akiben eddig soha senki nem bízott és ezért ő is rászolgált, akkor nem fog hirtelen bízni benned. Ezért van sokszor mikor például egy hajléktalan kirabolja azt, aki befogadta.

De fordítva is igaz, amikor valaki visszaél egy másik ember kiszolgáltatott helyzetével.

A bizalom nem egy egyszerű dolog, rengeteg önismeretet és emberismeretet igényel az, hogy nagyjából helyén tudd kezelni a dolgokat és ne legyél se túl naiv, se túl gyanakvó.

Előszeretettel dobálózunk olyan fogalmakkal, hogy, egészséges ember tudná kezelni, de valójában a legtöbben nem tudják, csak ők nem mennek pszichológushoz vagy pszhichiáterhez.

ÉS ez a baj, amikor diagnózis címszó alatt kapsz egy stigmát és utána ezzel tudsz magyarázni mindent, erre fogod majd minden botlásodat, ezzel takarózol, ennek a "szoknyája" mögé bújsz.

És ez jól látható a kérdezőn is. Arrogáns stílusban nyilvánul meg és lepontozgat mindenkit, aki nem az ő nézetét erősíti meg.

Hisztizik és nem akar változtatni a saját életén, sajnáltatja önmagát, ezzel még azokat az embereket is elüldözi maga mellől, akik esetleg segítenének neki.

Terápia helyett én élethosszig tartó önismeret-gyakorlást javasolnék mindenkinek, hiszen se nem élheti az életét egy terápiás intézményben, se nem fogja megoldani az életét a heti egyszeri 50 perc.

Szakemberrel mindenképp érdemes konzultálni, már csak a külső szemlélő fontossága miatt is, de nem attól kell várni a csodát.

A szakember rá tud vezetni dolgokra, utat, irányvonalat tud mutatni és lelkileg támogatni, de egyik sem fog gondolkodni helyetted. Azt neked kell megtenned.