Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Van olyan pszichiáter Magyaror...

Van olyan pszichiáter Magyarországon, aki tud rajtam segíteni? (Borderline)

Figyelt kérdés

Tudom, a Lipóton lenne a helyem, de az bezárt már rég. D:


Na szóval, jártam én egyéni terápiára, és én megbíztam az orvosomban, nagyon szerettem, de szerintem ez nem volt kölcsönös. D: Persze ez is a folytonos lerázásból derült ki, amúgy a szemembe mondhatta volna.


Szóval, borderline személyiségzavarral diagnosztizáltak, és megpróbáltam belőle kijönni, de most a tipikus bordi tüneteken kívül ezek vannak:


1. Nemsokára diplomám lesz, valamilyen csoda folytán, mert elég kalandos volt számomra az egyetem. :D Egyszer váltottam egyetemet, utána szakot egyetemen belül. Mégis úgy érzem, hogy a munka világa szorongást okoz, de nem is a feladat, hanem emberekkel összezárva lenne 8 órán keresztül, miközben random rám tör az aggódás, hogy otthon mindent bezártam-e. Egyébként alapvetően szerettem az iskolai feladatokat, és a diákmunkáimat is, de ott megnyugtatott, hogy mindig határozott időre vettek fel, tehát volt eleje és vége, valami kerete az egésznek.


2. A home office, egyéni vállalkozás tökéletes lenne nekem, hiszen közgazdásznak tanulok marketing vonalon, és imádok honlapokat (akár webshopokat) szerkeszteni, grafikai munkákat elvégezni, videós munkákat elkészíteni. Ezenfelül a szövegírás is a szívem csücske! Mindig is introvertált kislány voltam, és őszintén szerettem a könyveket, bármennyire is kételkedtek ebben az extrovertált kis osztálytársaim. Viszont mivel kutya sem kíváncsi a munkáimra, hiába vannak a megfelelő marketingeszközök a tarsolyomban azoknak hirdetésére, így félek, hogy ez egy halva született ötlet. Olyan, mintha itt sem lennék... Egy társaságban sem vesznek észre, igazi szellem vagyok.


3. Nagyon szerettem volna jogsit, de a forgalmi vizsgákhoz gyökér vagyok. D: Mindig borzasztóan izgultam, a hányinger kerülgetett, na meg az asztalt királynője sem én vagyok. Szóval nekem sosem lehet meg az a papírom, és sosem vezethetek autót, pedig ez az, ami még a legbutább embereknek is sikerülni szokott. Nyomakodhatok továbbra is a buszon, ahol a tömegtől eléggé szorongok. Na mindegy, megérdemlem, amiért egy ilyen egyszerű dolog sem megy, mint egy rohadt forgalmi vizsga.


4. Egyke vagyok, így ha megölöm magam, anyámnak nem marad gyereke. Bárcsak lenne egy testvérem, akkor könnyebben hagynám itt ezt az életet!


5. Lehetnék persze feleség, aki a háztartásban és a gyereknevelésben teljesedik ki, leginkább otthon. A párom meg is van hozzá, de csak azért, mert ő egy nagyon türelmes ember. Egyébként a bordert nem sokan viselik el egy kapcsolatban... De még barátságban sem. Ettől függetlenül engem taszít a gyerekvállalás gondolata, olyan szorongás tör rám, mint semmitől, és nem értem, hogy mások hogy nem félnek borzalmasan a szüléstől, ami a biológiakönyvek szerint nagyobb mértékű fájdalommal jár, mint amit egy emberi lény képes elviselni. (Na meg nem is gondolnám, hogy nekem gyerek való lenne, legalábbis ha másnak a helyében lennék, nem bíznám magamra a sajátomat, ha értitek.)


Még sorolhatnám, de ezek a főbb gondjaim, szóval ide szakember kell a talpán, én azt gondolom.

Az előző doktornőt nagyon szerettem, viszont sokszor lemondott, és úgy érzem, hogy ő is lenéz valamilyen szinten, bár nem is csodálom, hiszen én sem szeretem magamat. Ezért a két évért, amíg jól funkcionáltam, nagyon hálás vagyok neki, csak amióta nem járok hozzá, visszaestem.


Én már másra nem is vágyom, csak egy stabil, nyugodtabb állapotra addig, amíg az utolsót üti az órám. Persze ezt az időpontot előrébb hozhatnám, és már voltak is kísérleteim, de végérvényben mindig is gyáva voltam kioltani a saját életemet.

A sikereket, boldogságot már elengedtem, nekem elég lenne a nyugalom, illetve ha valaki segítene beletörődni abba, hogy ez van, nekem itt nem sok szerencsekártya jutott...



2020. jan. 14. 21:54
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
6%
Nem vagy te borderline, szerintem.
2020. jan. 14. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 A kérdező kommentje:

Köszönöm a diagnózist, rohadtul hasznos volt. :D

Legalább odatettem, hogy "szerintem", az már valami.


Bármi is vagyok, a pszichiáterem (vagyis már csak volt, sajnos) ezzel diagnosztizált.

Ő két év mocskát részletesen ismeri, és persze a múltamról is rennnngeteget meséltem neki - itt ezt nem tettem meg, szóval még mindig többet adok az ő véleményére, mint egy random válaszolóra.

2020. jan. 14. 22:06
 3/35 anonim ***** válasza:
7%
Figyi, én csak azt mondom, hogy akinél nem tudják, mi a gebasz, mindre rámondják, hogy 'borderline'. Tapasztalatlan vagy, fiatal és depressziós. Nem biztos, hogy borderline.
2020. jan. 14. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 A kérdező kommentje:

*odatetted


Ja, és azért a két év, mert annyi ideig jártam hozzá.

Egyébként már 13 éves koromban elkezdődtek a problémáim, de ne nevezzük bordernek, legyen jóskapista, nekem aztán tök mindegy, hogyan címkézzük fel . Az a lényeg, hogy rohadt szarul vagyok, és azt szeretném, ha ajánlana valaki megbízható szakembert, már az sem érdekel, ha mondjuk Pestre kell miatta utaznom.

2020. jan. 14. 22:08
 5/35 A kérdező kommentje:
Miért, hány évesnek tippelsz? Nem mintha nehéz lenne belőni a kérdés alapján.
2020. jan. 14. 22:09
 6/35 anonim ***** válasza:
50%
24 lehetsz.
2020. jan. 14. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 A kérdező kommentje:

6. Amúgy tényleg. :"D


Mindegy, ha találok egy szakembert, akkor ő majd megmondja, mi bajom van. Mondjuk nekem nem is egy papír kéne ilyen-olyan diagnózisokkal, hanem megoldás.


Csak hát összetettebb a gond annál, amit itt leírtam, mert gondoltam, hogy egy 300+ oldalas regényt senki se olvasna el. Bárcsak tapasztalatlan lennék amúgy, de sajnos a halált is túl korán megtapasztaltam... Más meg 25 fölött van, mire először elveszít valakit. :C

2020. jan. 14. 22:14
 8/35 anonim ***** válasza:
32%
Biztos depressziós vagy, de én azért keresnék egy pszichológust, aki a Humanisztikus vonalat viszi. Ha meglesz esetleg, írd már meg ide az eredményt, kíváncsi vagyok. Kitartást, jobbulást, nem bántani akartalak.
2020. jan. 14. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 A kérdező kommentje:

#8. De a depressziós embernek is van, hogy a fellegekben érzi magát, ha épp örül valaminek? Ott is ilyen gyakoriak a hangulatingadozások?


Próbálok amúgy keresni ilyen szakembert, és köszi. De nehéz kitartani

2020. jan. 14. 22:20
 10/35 A kérdező kommentje:
A depresszió még kevésbé is lenne rossz, mert arra tud felírni gyógyszert - ugye a bordernél a gyógyszer csak felületi kezelés lenne, sajnos. Egy személyiségstruktúrát megváltoztatni... Nekem nem is írt semmit ez a doki, csak terápiára jártam hozzá, mondjuk amíg hetente ott voltam, egészen normális volt az állapotom.
2020. jan. 14. 22:22
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!