Van olyan pszichiáter Magyarországon, aki tud rajtam segíteni? (Borderline)

Tudom, a Lipóton lenne a helyem, de az bezárt már rég. D:

Na szóval, jártam én egyéni terápiára, és én megbíztam az orvosomban, nagyon szerettem, de szerintem ez nem volt kölcsönös. D: Persze ez is a folytonos lerázásból derült ki, amúgy a szemembe mondhatta volna.

Szóval, borderline személyiségzavarral diagnosztizáltak, és megpróbáltam belőle kijönni, de most a tipikus bordi tüneteken kívül ezek vannak:

1. Nemsokára diplomám lesz, valamilyen csoda folytán, mert elég kalandos volt számomra az egyetem. :D Egyszer váltottam egyetemet, utána szakot egyetemen belül. Mégis úgy érzem, hogy a munka világa szorongást okoz, de nem is a feladat, hanem emberekkel összezárva lenne 8 órán keresztül, miközben random rám tör az aggódás, hogy otthon mindent bezártam-e. Egyébként alapvetően szerettem az iskolai feladatokat, és a diákmunkáimat is, de ott megnyugtatott, hogy mindig határozott időre vettek fel, tehát volt eleje és vége, valami kerete az egésznek.

2. A home office, egyéni vállalkozás tökéletes lenne nekem, hiszen közgazdásznak tanulok marketing vonalon, és imádok honlapokat (akár webshopokat) szerkeszteni, grafikai munkákat elvégezni, videós munkákat elkészíteni. Ezenfelül a szövegírás is a szívem csücske! Mindig is introvertált kislány voltam, és őszintén szerettem a könyveket, bármennyire is kételkedtek ebben az extrovertált kis osztálytársaim. Viszont mivel kutya sem kíváncsi a munkáimra, hiába vannak a megfelelő marketingeszközök a tarsolyomban azoknak hirdetésére, így félek, hogy ez egy halva született ötlet. Olyan, mintha itt sem lennék... Egy társaságban sem vesznek észre, igazi szellem vagyok.

3. Nagyon szerettem volna jogsit, de a forgalmi vizsgákhoz gyökér vagyok. D: Mindig borzasztóan izgultam, a hányinger kerülgetett, na meg az asztalt királynője sem én vagyok. Szóval nekem sosem lehet meg az a papírom, és sosem vezethetek autót, pedig ez az, ami még a legbutább embereknek is sikerülni szokott. Nyomakodhatok továbbra is a buszon, ahol a tömegtől eléggé szorongok. Na mindegy, megérdemlem, amiért egy ilyen egyszerű dolog sem megy, mint egy rohadt forgalmi vizsga.

4. Egyke vagyok, így ha megölöm magam, anyámnak nem marad gyereke. Bárcsak lenne egy testvérem, akkor könnyebben hagynám itt ezt az életet!

5. Lehetnék persze feleség, aki a háztartásban és a gyereknevelésben teljesedik ki, leginkább otthon. A párom meg is van hozzá, de csak azért, mert ő egy nagyon türelmes ember. Egyébként a bordert nem sokan viselik el egy kapcsolatban... De még barátságban sem. Ettől függetlenül engem taszít a gyerekvállalás gondolata, olyan szorongás tör rám, mint semmitől, és nem értem, hogy mások hogy nem félnek borzalmasan a szüléstől, ami a biológiakönyvek szerint nagyobb mértékű fájdalommal jár, mint amit egy emberi lény képes elviselni. (Na meg nem is gondolnám, hogy nekem gyerek való lenne, legalábbis ha másnak a helyében lennék, nem bíznám magamra a sajátomat, ha értitek.)

Még sorolhatnám, de ezek a főbb gondjaim, szóval ide szakember kell a talpán, én azt gondolom.

Az előző doktornőt nagyon szerettem, viszont sokszor lemondott, és úgy érzem, hogy ő is lenéz valamilyen szinten, bár nem is csodálom, hiszen én sem szeretem magamat. Ezért a két évért, amíg jól funkcionáltam, nagyon hálás vagyok neki, csak amióta nem járok hozzá, visszaestem.

Én már másra nem is vágyom, csak egy stabil, nyugodtabb állapotra addig, amíg az utolsót üti az órám. Persze ezt az időpontot előrébb hozhatnám, és már voltak is kísérleteim, de végérvényben mindig is gyáva voltam kioltani a saját életemet.

A sikereket, boldogságot már elengedtem, nekem elég lenne a nyugalom, illetve ha valaki segítene beletörődni abba, hogy ez van, nekem itt nem sok szerencsekártya jutott...