Örök boldogtalanságra ítélt emberek, ti hogy bírjátok a mindennapokat? Mit tesztek, hogy elviselhetőbb legyen?
Sajnos számomra nemrég, a 30. születésnapom alkalmából tudatosult, hogy el van rontva minden. Hogy felesleges küzdeni, nem lehet helyrehozni. A sok rossz döntés mellett (nem jó főiskolát, illetve végzettségeket választottam) annyira gyűlöl az élet, hogy esélyem sincs boldognak lenni. Nem fogok olyan életet élni, mint amit szeretnék.
Gondolom másoknak is nehéz. Ti hogy bírjátok, mit csináltok, hogy elviselhetőbb legyen ez a pokoljárás? A helyrehozás, a kijavítás nem lehetséges, de akkor mi a "megoldás"? Van megoldás, hogy legalább egy kicsit enyhítsük ezt az életnek nevezett rémálmot? Vagy bele kell nyugodni a felsőbb hatalom döntésébe és lehajtott fejjel, vesztesként tovább vegetálni?
30 F
válasza: válasza:59: Sohasem állítottam, hogy nekem a legrosszabb. Persze, hogy egy rákosnak/háborúból menekülőnek, stb. rosszabb.
Nem a pokol milyensége határozza meg az életed, hanem maga a pokol jelenléte.
A sors a legtöbb embert maga alá gyűri. Persze, hiszen kegyetlen, szadista. Azt mondod, vannak, akik a pokolból is "jól" jöttek ki. Elárulom, ez hamis kép. Vagy közel sem volt olyan rossz soruk, vagy - sajnos(?) - olyan ostobák, hogy nem fogták fel a tragikus helyzetüket. Vannak akik, meggyógyultak a legkegyetlenebb rákból. Ez evidens és megtörtént. De ezek az emberek nem fognak hálát adni az életnek a "második esélyért", vagy akármiért. Ezek az emberek - ha normálisan állnak a világhoz - tudni fogják, hogy majdnem megölte őket. Hogy gyűlöli őket, ok nélkül elakarta pusztítani ártatlan lényüket. Ha meg igen, akkor sajnos túl naívak felfogni a helyzetüket. És nem gondolkodnak el azon, miért ők? Miért pont így, miért pont ezt?
Ne értsd félre, nagy dolog meggyógyulni egy ilyen betegségből és tisztelem a túlélőket. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy ezek az emberek ezek után, még nyitnak az élet felé, még bíznak benne. Mert ezzel csak azt bizonyítják, semmit sem tanultak az élet kegyetlenségéről.
Egyébként igen, felesleges.
A siker és boldogság pedig kéz a kézben járnak. Írsz a szomorú brókerekről. Tudnál mutatni egyet? Írtál a boldog hajléktalanokról. Tudnál mutatni egyet?
Ha vannak is, csak azért, mert nagyfokú naivitásuk átvette az objektivitást életük megítélésben.
"Elfogadom, hogy nincs olyan kívülálló erő, ami befolyàsolná a sikeremet és a sikertelenségemet". Ez öngól. Épp te írtál az előbb a háborúkról, harmadik világról, stb.. Ha egy jó képességű egyén odaszületik, nem sok esélye lesz sikeressé válni - legrosszabb esetben azért, mert nem is éli meg a felnőttkort. Ezek nem kívülálló erők?
Ezek után még nagyobb nonszenszt olvastam tőled, ne haragudj. Nem akarsz sikerbe születni? Mert az nem a tiéd? Akkor nem teljesen értem, hogy írhattad ezt a választ, hiszen gondolom az erdőben élsz, a húsra vadászol, a növényeidet pedig termeszted. Persze csak akkor, amikor nem a fakunyhód építed. Nehéz élet, de te építetted fel a "saját helyzetedből és képességeidből".
Nem támogatom senki öngyilkosságát. De ugyanakkor azt vallom, hogy bizonyos mérföldköveket bizonyos időben kell elérni. Mit szeretnél? 29 évesen vagy 72 évesen megházasodni? Ugye?
Ha pedig keseregsz valamiért, valami után azzal csak azt jelzed, hogy az a valami számított. Ha elfelejted, pont a lényegét, a jelentőségét tagadod meg, azt degradálod.
Rengeteg dolgot megoldana az az eutanázia, amiről írsz. Valaki nem elégedett az életével? Bemegy x intézménybe és soha többé nem jön ki. Morbid, de sokkal kevesebb boldogtalanabb ember lenne (persze, hiszen ember sem lenne annyi...)
Valamint írsz a "szerencse kegyeltjeiről". És jól mondod. Vannak olyan emberek, akiknek minden sikerül. Sokszor a szükséges háttértudás nélkül. Vannak olyan emberek, akik soha életükben nem gondoltak az öngyilkosságra. Hiszen nem volt okuk rá, az élet szereti őket.
Az élet pedig igenis bináris, fekete-fehér. A halálos ágyadon vagy azt fogod érezni, "ez jó volt!", vagy azt, hogy "szerencsére vége!". A kettő pedig végső soron arra vezethető vissza, mennyire gyűlöl(t) a sors.
És ezt az alapján fogod leszűrni, hogy a próbálkozásaid, harcaid, küzdelmeid mennyire voltak sikeresek. Nekem nem azok, mert hiába csinálok mindent úgy, mint mások, az élet gyűlöl és a sors közbeszól.
Nem kell leírnom semmit, hiszen a kérdésben nem segítséget vártam - legalábbis abban a témában amiben te támogatni akarnál. És amúgy meg elbagatelizálnátok valóban.
válasza:"Sohasem állítottam, hogy nekem a legrosszabb. Persze, hogy egy rákosnak/háborúból menekülőnek, stb. rosszabb."
Tehát te perspektíváda tudod helyezni szenvedésed mértékét, ez remek kvalitás.
"Nem a pokol milyensége határozza meg az életed, hanem maga a pokol jelenléte."
- Ja hát akkor, mégsem...
Igazad van: mindegy, hogy "szálka vagy nyílt seb", az a baj, hogy fáj. Csak általában többet tárgyalt téma, hogy mi hajtja az embert a gyógyulás felé mikor súlyos nyílt sebe van. Mi az amitől nem halottnak nyilvánítja magát, hanem van lèlekjelenléte orvost hívni vagy szorítókötést tenni magàra. Mert egy szálkát kiáztatás után sokkal könnyebb kezelni, vagy orvoshoz menni vele ha az ember épp ráér, mert nem mindenkinek van lélekjelenléte kipiszkálni a szálkáját. Ezzel nincs baj, mások vagyunk, de a problémák szenvedést okoznak amíg nem oldjuk meg őket.
És az az ember akinek szálka van az ujjában meríthet bátorságot abból, hogy valaki túlélt egy "vègzetesnek tűnő" sérülést.
"Azt mondod, vannak, akik a pokolból is "jól" jöttek ki. Elárulom, ez hamis kép."
Persze, hogy hamis kép hiszen akkor már nem tudnál kényelmesen megtelepedni a sz@rban... Mármint biztosan neeeem erről van szó, de a szemedben győztes-e az, aki Észak-Koreából Los Angelesbe menekül, majd csalàdot alapít és lesz egy sikeres vàllalkozása, vagy vesztes, mert "azok" az emlékek örökre vele maradnak?
Gondolom "attól függ" a vàlasz, hogy a narratívádba mi illik bele. Mert szerinted a traumákat csak "a szerencse kegyeltjei" dolgozzák fel, és így megint szépen körbe értünk....
"Vagy közel sem volt olyan rossz soruk, vagy - sajnos(?) - olyan ostobák, hogy nem fogták fel a tragikus helyzetüket."
Vagy nekik "volt tökük" (még ha nők is, ez csak szófordulat) farkasszemet nézni az élet valódi pokoli arcával, és volt amikor nyertek, volt amikor vesztettek, de mindenképpen bàtrak voltak. De én is külön kitértem rá, hogy nem mindenki képes felfogni a tragikus szituációt amibe kerül, de érdekes módon te csak ezen az aspektuson pörögsz.
"De ezek az emberek nem fognak hálát adni az életnek a "második esélyért", vagy akármiért. Ezek az emberek - ha normálisan állnak a világhoz - tudni fogják, hogy majdnem megölte őket."
Ha megnézted volna azt amit ajànlottam akkor rájöttél volna, hogy sok ember hàlás a màsodik esélyért amit kapott: ebből örömöt és erőt merítenek. De akkor ők a hülyék, te meg nagyon okos vagy, és ezért képzed magad tovább a Gyakori Kérdéseken sikertelenségi szakirányban, vegetàlás minorral.
"És nem gondolkodnak el azon, miért ők? Miért pont így, miért pont ezt?" Hát dehogynem!!! Kb ez az első dolog ami sokak eszébe jut, de nem ez az a gondolkodásmód ami segít kikászálódni a csávából, ez az a gondolatmenet ami után az ember fejéhez szorítja a pisztolyt és meghúzza a ravaszt. Az emberiség nagy része (sajnos) ismeri ezt az érzést, és úgy lett boldog, hogy jegelte addig a kérdéskört amíg a problémái megoldására fókuszált, majd kèsőbb felhozta újra a barátok, a terapeutája, meg esetleg a vallàsi vezetője társaságában, és ott kapott válaszokat. Így dolgozta fel az őt ért csapást.
"Mert ezzel csak azt bizonyítják, semmit sem tanultak az élet kegyetlenségéről." Ha fogadnom kéne akkor azt mondanám többet tudnak róla mint te, de te meg vagy győződve ennek ellenkezőjéről. Nem ítélkezem, hiszen nem írtad le a történeted, de sokszor látom azt ezen az oldalon, hogy teljesen potens emberek írják le magukat a hormonszintjeik éppen aktuális állása miatt (amit trauma, vagy genetika, vagy hosszan tartó tétlenség okozott), és lenne befolyásuk arra, hogy változtassanak. Azért térek ki most erre, mert ez a válasz ugyanúgy szól nekik, mint neked.
"A siker és boldogság pedig kéz a kézben járnak. "
Általában igen, de nem minden esetben, erre a helyzetre sarkítottam a példámat is. És abban is igazad lenne, ha esetleg azt mondod, hogy luxus verdában jobb sírni mint kartondobozban, viszont ezzel el kéne ismerni, hogy sírni nem csak kartondobozban lehet.
De akkor nézzünk grafikonokat, mert az nagyon jó:
Ha megnézed ezt a két listát (amit nem akartam angolul linkelni a közérthetőség kedvéèrt) akkor látod, hogy valóban van átfedés a termelt GDP és a boldogsàg mértéke között, de ez a mérték nem egyenes arányosság. Részben azért, mert a boldogságot más tényezők is befolyásolják, részben a következő ok miatt:
Ja és bizony "elkaptál" mert nem ismerek személyesen boldog hajlèktalant meg boldogtalan brókert. A mindenit mekkora kamu az egèsz írás, hát most el is hajítod a készülèkedet amin ezt olvasod, meg beismered, hogy mennyire igazad volt....
Egyet-egyet személyesen, jelen pillanatban ugyan nem, de hallottam pár 1000 brókerről 2008-ban akik annyira nem örültek:
Ne haragudjatok, hogy angol, de ezek a képek 2008-ban készültek amikor egy "pici" válság miatt, zuhant 1-2 részvény értéke. Voltak olyanok akiket ez csak abban érintett, hogy abban a hónapban nem vett luxusautót meg volt olyan aki hasonlóan járt mint a #32-es vàlaszoló, kezdhette az életet az 0. lépéstől. (És itt is zárul a köröd mert az árfolyamokat és a részvényeket is a sors nyomja le.)
Boldog hajléktalanokról is csak a google segítségével tudok képet mutatni, de inkább cikket adok:
Ez arról szól, hogy egy hajléktalan annak örül, hogy èl. (Visszakanyarodtunk egy már megbeszèlt ponthoz.)
Amennyiben beszélsz angolul javaslom a reddit olvasást is a témában.
"Elfogadom, hogy nincs olyan kívülálló erő, ami befolyàsolná a sikeremet és a sikertelenségemet."
A gondolatot így folytattam:"de lesznek pozitìv és negatív események az életemben amire én nem lehetek hatással, mert ezek az élet elkerülhetetlen "hozadékai"." Nem a sors pécéz ki magának embereket: a betegség, a halál, a szeretteink halála, a kudarc, a fájdalom az élet kiküszöbölhetetlen velejárói. Mindenki mást kap más arányban, de ezt nem a sors dönti el, meg a sors sem dönti el azt, hogy mit kezdesz vele. Mivel ha a sors döntene, akkor bármely adott èlőlény adott pillanatban történő érzelmi világa pontosan determinálható lenne már a születése pillanatától. A tudomány jelen állása szerint ez nem így van.
"Nem akarsz sikerbe születni? Mert az nem a tiéd?"
Így van, ha a mostani tudatommal új életet vàlaszthatnék magamnak, akkor nem tenném meg, mert ebből akarom kihozni a legtöbbet. Mert ha úgy születhetnék újra, hogy elfelejtem amit most tudok akkor az tök mindegy lenne, mert nem lenne olyan élettapasztalatom amivel perspektívàba tudom helyezni az "új életemet". Mintha a regényt amit írtam elégetnèm, és megkezdenèk egy újat: sose tudnám, hogy az új könyv mennyivel jobb, ha meg nem felejteném el az előző regényt akkor a szívemnek az lenne kedvesebb, mert az volt az első. Hiába lenne közkedveltebb a második.
"...hiszen gondolom az erdőben élsz, a húsra vadászol, a növényeidet pedig termeszted. Persze csak akkor, amikor nem a fakunyhód építed. Nehéz élet, de te építetted fel a "saját helyzetedből és képességeidből"."
Ez a megnyilvánulàs azt mutatja, hogy eltér az èletfelfogásunk: sajátom az amire megteremtettem a körülményeket és a rávalót. A pék kenyeret süt, de a sajàt kièrdemelt háza nem kenyérből van, vesz a vadász húst a hentestől is, eszik a gabonatermesztő is húst, és a molnár miatta tud lisztet kèszíteni. És mindnek a sikere a magáé, a saját erejéből és képességeiből. Vagy az építész szerinted inkább dögöljön éhen? Esetleg csak nem tartod a saját képességeihez mèrten sikeresnek, ha nem maga termeszti a gabonát, a komlót, meg a gyümölcsöt?
"Mit szeretnél? 29 évesen vagy 72 évesen megházasodni? Ugye?"
Nem akarok meghàzasodni, és nem vallom azt, hogy az életben el kell érni "mérföldköveket" ráadásul ADOTT IDŐPONTBAN (boldogtalanságod talán ebből fakad). Aki 72 èvesen akar házasodni annak sok boldogsàgot, akár 1 napig, akár 20 èvig tart.
Mert boldognak lenni 1 percre is megéri az életben, akármikor.
"Rengeteg dolgot megoldana az az eutanázia, amiről írsz." Èn is legalizálnám, de a te életfilozófiàd szerint az emberiség nagy részének szüksége lenne rá: nem azért, hogy méltó halált kapjanak a szenvedők, hanem te hiszed, hogy az élet előre determinálhatò.
Ha az élet előre determinálható, akkor miért tartsa meg "a selejtet" a tàrsadalom? Mert neked az élet a sikerről szól, ami csak "a szerencse kegyeltjeinek adatik meg" tehát mindenki más szenved, és "vegetálásra kényszerül". Vagy félreértelek?
"Hiszen nem volt okuk rá, az élet szereti őket."
Vagy mert egyszerűen normálisak/ nem olyan a személyiségük/ félnek a haláltól.
"És ezt az alapján fogod leszűrni, hogy a próbálkozásaid, harcaid, küzdelmeid mennyire voltak sikeresek. Nekem nem azok, mert hiába csinálok mindent úgy, mint mások, az élet gyűlöl és a sors közbeszól."
Nem, ezt az alapján fogod leszűrni, hogy èleted utolsó óráiban (fájdalmaid/kétségeid ellenére) mennyi a boldogságod mértéke/ mit hagysz hátra/ mivel tetted jobbá a világot/ úgy gondolod-e, hogy összességében "jó móka volt-e az élet" vagy csak végig vàrtad a halált.
"Nem kell leírnom semmit, hiszen a kérdésben nem segítséget vártam - legalábbis abban a témában amiben te támogatni akarnál."
Szerintem abban a témában (is) támogattalak amiben akartad, csak te nem voltàl hajlandó megfogadni a tanácsomat. De írtam neked egy konkrét receptet a vegetàláshoz:
1. Írd le egy papírra vagy táblázatba, hogy mi az amit szeretsz és mi az amit nem szeretsz csinálni.
2. Ha nem tudsz írni az "amit szeretsz" oldalra semmit, akkor gyanús, hogy depresszióban szenvedsz. Ekkor konzultálnod kell egy szakemberrel, illetve tájékozódnod kell a gyógyulási lehetőségeid egyéb formàiról.
Javaslom, hogy miközben a gyógyulás útjára léptél, töltsd fel a hiànyzó részt olyasmivel ami valamikor örömet okozott, vagy hozz létre egy "új dolgok" sort. Az új dolgok részbe olyan tevékenységeket írj amik minimális kockázattal járnak (tehát nem ejtőernyőzés meg tömegmészárlás), de még sosem próbàltad.
3. Na összeírtad a listát, ekkor csinálj olyan dolgokat amit szeretsz vagy amiket nem próbáltál. Ha kipróbáltál valamit újat akkor helyezd a megfelelő cellába (szereted/nem szereted).
4. Lehetőségeidhez kèpest próbálj meg sportolni valamit, vagy legyél kint a szabadban. Bénulás esetén is jót tesz a mentális egészsègnek egy kis közvetlen napfény, túlsúly esetén egy könnyed sèta, stb...
5. Szervezz rutint az életedbe amihez próbàld tartani magad. Ez kezdetben nem fog menni, de hosszútávon sikerélmènyt ad ami egy kis örömöt csempész a napjaidba.
6. Barátkozz és beszèlgess màsokkal, szemèlyisègednek megfelelően (az ember "társas àllat" még az introvertált egyèneknek is szüksègük van valamilyen társaságra).
7. Nézd át a dolgokat amit nem szeretsz csinàlni, és válaszd ki a leghasznosabbat. Ezt a tevékenységet iktasd be egy heted 60 percébe, és végezd el.
8. A 6. lépést terjeszd ki: havonta egyszer válassz valamit a "nem szereted listáról" addig amíg a hasznos dolgok elfogynak róla.
9. Tűzz ki magad elé egy számodra teljesíthető hosszútávú célt, és törekedj annak megvalósítására.
10. Önkénteskedj, bármit bárhol bármilyen szervezetnek: telik tőle az idő, segítesz màsoknak ès tapasztalsz új dolgokat.
11. Minden évben kezdj tanulni valami új készséget ami mindig is érdekelt.
12. Ezen feladatok végzése közben, fogadd el, hogy néha valami nem úgy jön össze ahogy tervezted és lépj tovább, és élvezd a sikerélmènyt amikor a napi célkitűzéseid megvannak.
Egészséges pszcihéjű embernél ezek a lépések javítani fognak a közérzeten, az alapproblémàkat viszont nem oldják meg.
Ha azt mondod, hogy ebből a listából te egyetlen darabot se tudsz/akarsz megcsinàlni akkor:
1. Ülj le egy fedett helyre.
2. Kezdjél el beszélni vagy írni a sorshoz, arról amiről csak akarsz (akkor is ha tudod, hogy a sors nem èrti)
3. Próbáld meg te a sors perspektívájába helyezni magad (mintha tudata lenne) és válaszolj vissza saját magadnak.
Ez jó program lesz a halálod napjáig, vagy amíg nem tudod elkezdeni a fenti 12 lépést.
Azt pedig érlelgesd magadban, hogyha te a "sors-elméleted" igaznak hiszed, akkor senki sem tudja biztosan, hogy éppen kegyeltje-e az illető a sorsnak vagy sem, mert nem tudhatod, hogy az x ideje történő szenvedés csak "megágyaz valami jónak" vagy ez a maximum amit kihozol az életből. Minden embernek emiatt kockázat döntèst hozni egy szorult helyzetben, mivel senki nem tudja előre a döntése vègkimenetelét.
Tehát ugyanúgy küzd napról napra a "szerencse fia" egy tragédia esetén mint az aki "szenvedésre ítéltetett". Mert az akikről te írsz ("sosem érte őket baj és mindent tálcán kínált nekik az élet") azoknak nagyon gazdag szülei vannak és nagyon pszichopaták, tehát nincsenek érzéseik (emiatt ők szélsőséges örömöt sem éreznek).
Itt pedig megint előjön az "érdemes-e èlni az életet, ha sz@r?" kérdés, illetve "szar-e az élet attól ha x ideje csupa rossz dolog történik velem, és így marad-e". A te elméleted szerint az utóbbira biztosan "igen" a válasz.
És akkor ennek fényében tàmadhatod a többi jóakaró válaszoló visszejelzését, mert ha abban èlsz, hogy az èleted megvàltozhatatlanul szar, akkor csak erre a gondolatra tudsz fókuszàlni és semmilyen pótcselekvés nem vonja el róla a figyelmedet, tehát tényleg egy szar èleted lesz és boldogtalan leszel.
És lehet "ostobázni" a boldogokat meg azokat akik mernek kockáztatni, te meg adhatsz magadnak egy vállonveregetést amiért olyan bölcsen keseregsz.
Hogyha meg ez sem segít, még mindig akkor mèg esetleg ezt próbálhatod ki, hátha neked beválik (nekem nem jött be):
"A boldogságnak és a sikernek egyetlen titka van: mindenbe bele kell szarni. Sőt, fosni. Minél magasabbról. Nem szabad hálát várni, se hálásnak lenni. Nem szabad megbocsátani, de megbocsátást várni se. Senkit sem szabad közel engedni, semmit sem szabad komolyan venni, semmit sem szabad elhinni."
válasza: válasza: válasza:64: Jó a szálkás, illetve a komolyabb sebesüléses hasonlatod, a gond csak az, hogy elfeleljted, hogy apró, elsőre jelentéktelen sérülésekbe is haltak már bele emberek - a szakszerű (szakszerűtlen, otthon elvégzett) kezelések ellenére is. Biztos kevesebben vannak, de ők mégis voltak olyan PECHESEK, hogy elveszítsék az életüket... lehet azzal jönni, hogy a dns-ük, rejtett, ritka beteségeik miatt olyan kémiai reakciók indultak el a testükben, melyek végül az életüket követelték. És ez igaz is, én ellenben annyival fogom ezt a témát lezárni, hogy: nem véletlen, hogy pont ott, pont ők és pont úgy sérültek meg...
Lehet valaki koreai menekült menő vállalkozással Los Angelesben, viszont ha nem teljesen érzéketlen és pszichopata az illető, egész életében azon fog keseregni, hogy látta az édesanyját éhén halni a koreai rezsimnek köszönhetően. Ezen meg (ha normális egyénről van szó), soha az életben nem fog túllépni. Ergo az élete el lesz rontva.
A szerencse kegyeltjei, sokszor érzéketlenek, pont ez biztosítja a sikerüket illetve ezért "kedveli" és támogatja őket a sors.
Az, hogy valaki a rossz helyzete után felépített magának egy jobb életet, az nem jelenti azt, hogy nyert. Ahogy írtam, az éhen haló családtagjainak a látványa örökre előtte lesz. Az élete elvan rontva.
Lehet erőt meríteni a második esélyből, de nem szabad elfelejteni, hogy aki adja ezt az újabb lehetőséget, nem sokkal korábban egy nagyságrendekkel kegyetlenebb, negatívabb, rosszabb ajánlattal állt elő.
Bíznál benne?
Az emberiség azon része, aki képes megoldani a problémáit, nincs kipécézve a sors által - ergo meg tudja oldani a gondjait.
Én nem. Nekem elvette az önbizalmam, hogy még véletlenül se tudjak változtatni. Ez volt a mesterterve.
Épp arról van szó, hogy ezek az emberek nem tudják, hogy működik az élet. Sajnos rám sem hallgatnának, pedig pont ők lennének az élő példa.
És félreérted, én többet TUDOK az élet kegyetlenségéről, mint ők. Ez tény. Viszont kevesebbet TAPASZTALTAM az élet kegyetlenségéből, mint mondjuk egy rákos, háborús menekült, stb.
Az említett brókerek pedig voltak olyan intelligensek, hogy tudják/tudták, minden elveszett. Nyilván sajnálom őket, de azok akik a legdrasztikusabb elhatározásra jutottak, életük utolsó pillanataiban rájöttek: vesztettek.
Örülhet egy hajléktalan annak, hogy él, csak éppen az teljes valóságtagadás. Nyilván nem azt mondom, hogy ne éljen, de hülyének néznie magát (és ezzel együtt másokat is) nem kellene.
Kérdés: cserélnél Natascha Kampus-sal? Pedig él!
Persze, hogy a traumák velünk vannak, de az érkezésük és minőségük nem mindegy - ahogy az sem, hogy tudja valaki ezeket feldolgozni. Ebben értelemszerűen benne vannak az egyéni attribútumok is. Viszont: x-et 20 évesen elütötte egy autó. Pszichoszomatikus tünetei is lettek a balesetnek. Szerencsére vannak barátai, családja, akik támogatták, pszichológushoz kísérték és lassan legyőzte a helyzetét.
Y ellenben ilyen-olyan okok miatt 19 éves korától bevizel. Emiatt nem mer emberek közé menni, barátkozni, orvoshoz járt, de a sokadik kezelés sem segített neki, ergo pelenkát kell hordania. Egyedül, magányosan tölti a napjait a szobájában, és néha reménykedik, egyszer jobb lesz az élete.
Melyikőjüknek rosszabb? És melyiknek volt "súlyosabb" sérülése?
Az, hogy a tudománynak nincs bizonyítéka arra, hogy az emberi sikeresség szelektálva van, nem jelenti azt, hogy nincs így. Persze az én elméletemet sem tudom konkrét tényekkel bizonyítani, csak azzal, hogy "neki ment, másnak nem".
"sajátom az amire megteremtettem a körülményeket és a rávalót". Én meg az általad épített házról beszéltem. He?
Ezek után meg teljesen nonszensz oda nem illő példákkal jössz.
"nem vallom azt, hogy az életben el kell érni "mérföldköveket" ráadásul ADOTT IDŐPONTBAN"
Látod ez a te nagy bajod! Ezért nincs pl. normális végzettséged majdnem 30 évesen.
Boldogok a tudatlanok.
"Mert boldognak lenni 1 percre is megéri az életben, akármikor."
Nem igaz, mert akkor a többi időben hiányozni fog. Egy jóléti szinten felül kell mozogni.
Én is azért legalizálnám az eutanáziát, hogy megkíméljek embereket a szenvedéstől.
Azokat nem kell megtartani, akik nem akarják, hogy megtartsák őket. Nem, nem tartom "selejtnek" a születési rendellenességben szenvedő 4 évest. Ahogy a mozgásképtelen 90 évest sem. Valószínűleg csak szenvednek és életük nagy részét így töltötték, de ha ŐK NEM DÖNTENEK MÁSHOGY, akkor éljenek. Azt mondom, hogy én a helyükben nem szívesen élnék.
ÉLeted utolsó óráiban a boldogságod mértékét az általam leírtak alapján fogod eldönteni. Az általad írt "jó mókát", meg "halál-várást" az én hipotézisem táplálja, illetve az az alapja.
Ha elkezdeném írni ezt a listát, az első "szeretem" pont után rájönnék, hogy pont ebben akadályoz az élet (és ehhez van kevés pénzem, de ez sokadlagos). Így nem is lenne értelme folytatni a lista írást, hiszen a mögöttes tartalma már ekkor egyértelmű.
A többi hülyeségben (pl.: sport) meg nem hiszek.
Persze, hogy senki sem tudja biztosan, hogy kedvezményezett-e! Pont ez a horror ebben, hogy bármikor megfordulhat a dolog és maximum csak sejti az ember.
Ugyanakkor, ha valaki 30 éven át csak pofonokat kapott, úgy, hogy a legalapvetőbb dolgokat is MEGTAGADTA tőle az élet, valamit azért sejthet. Erre nyilván azzal szarsággal fogsz jönni, hogy akkor nekem is megváltozhat akármikor. Nem, nem fog, hiszen, ahogy írtam: tudni nem, sejteni sejti az ember.
A "szerencse fia" hasonlatod pedig ismételten sántít. Van x. Mérnök szeretne lenni, el is végzi az egyetemet, munkát kap, megkeresi a sok pénzét, él boldogan. Van y. Ő viszont festeni szeret, megpályázza a megfelelő képzéseket, stb. és ha el is végzi őket, megélni, egzisztenciát nem fog építeni belőle, mert rengeteg a be nem futott művész.
Ergo: x azért a szerencse fia, mert nem kell küzdenie. (Úgy, mint másoknak.) Egy jó döntést kell hoznia, ráadásul ezt a jó döntést már az életének kezdetekor megkapta, hiszen vele született a műszaki érdeklődése, amit sikerre tud váltani. Naná, hiszen szereti az élet!
Ezzel szemben y, aki boldog szeretne lenni, tehát az álmait követi, örökké nyomorogni fog, mert az élet NEM ADOTT NEKI olyan tulajdonságokat, amiket sikerre tud váltani.
Persze, hogy nem érdemes élni az élete, ha szar! Ez egyértelmű. Sajnos elég bátor nem vagyok hozzá, nem kellett volna pszichológushoz járnom...
Ezzel utolsó idézettel pedig nagyrészt egyet értek, főleg az utolsó mondattal, azt leszámítva, hogy eredménye nem lenne. Így nincs is értelme kipróbálni.
67: Cseréljenek velem ezek az emberek! Garantálom, hogy két hónapon belül halottak lennének!
válasza:Téged nem zavar, hogy az életre maximum amerikai romantikus filmkeben van megírva egy forgatókönyv?
A dolgok nem úgy működnek hogy x kort elérve ezt vagy azt kell csinálni, elérni mert ha nimcs úgy akkor semmit nem éŕ az életed. Persze jobb lenne 23 évesen diploma. 26 évesen család és 30 évesen lakás meg miegymás. De hidd el ez nem sok embernek jön össze. Ne máskohoz kéne méregtned magad mert mindig lesz akinek jobb hanem saját magadhoz. De szerintem te úgyis eldöntötted, hogy neked rossz lesz bármi történjen is. Aki egyedül van pedig azt javaslom gondolkozzon el. Mert lehet csak önmagát ítélte magányra. Lehet kinyitna pár ajtót meg a száját lennének mellette emberek. Kérvényt senki nem fog brnyújtani a segítségnyújtásra. Kérsz kapsz. Ha meg sem próbalod akkor egyedül maradsz.
Ugye azt érzékeled, hogy miután azt mondod, hülyeséget beszélek, azt követően szinte azonnal beismered, hogy nekem van igazam?
Nem zavar, hogy egyedül vagyok. Nem kell párkapcsolat, barátok, meg stb..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!