Örök boldogtalanságra ítélt emberek, ti hogy bírjátok a mindennapokat? Mit tesztek, hogy elviselhetőbb legyen?

“TE TÉNYLEG ENNYIRE LASSÚ VAGY????”

Mit kiabálsz, pacalarcú? :D

Én vagyok lassú?

Bocs, de nem én panaszkodom már napok óta, hogy mekkora világ lúzere vagyok! A te felfogásod lassú, de nagyon!

Dràga kèrdező, a 108-as vagyok, a szàndékom az volt, hogy ràdöbbentselek magaddal szemben sokkal magasabb elváràsokat támasztasz mint màsokkal szemben és nem vagy koherens, bàr gondolhattam volna, hogy rosszat fogsz feltételezni a kèrdések alapjàn (azt hittem ezzel leszek célratörőbb mert az olvasgatàst màr làtszólag unod).

De akkor kérdezek màst: ha felismered mi tud neked segíteni és mi (az eddigi válaszok alapjan az lehet a véleményed, hogy semmi) akkor milyen vàlasztól várod a megvàltàst, vagy megkönnyebbülést? Milyen vàlaszok érdekelnek?

Mi vàlaszolók, tudunk-e tenni bàrmit az érdekedben? Miért tetted fel a kérdést? ( mert mint írtuk, úgy jön le hogy nem szívesen beszélsz róla, és a sors ellen mindenki tehetetlen)

Szerintem mindegy kinek miben van igaza, hiszen ha már tisztàban vagy azzal mit mondott Nietzsche, akkor azt is tudod, hogy egyetlen lehetőségünk az elrendeltetettsèg elfogadása - koràbban is írtak már. Gondolom ezt te is tudod, emiatt feltètelezem, talàn az érdekelhetett valójaban, hogy hogyan törődj bele.

Úgy làtom feleslegesek a vàlaszok szàmodra , nem feltètlenül azèrt mert nem èrdekelnek vagy mert nem értesz egyet velük, csak az ègvilágon nem vàltoztatnak semmin, és már nem is tudod velük elszórakoztatni magad. Miért írok akkor még?

Hogy etessem az egóm? Hogy segítsek?

Mert unatkozom?

Mert üres az èletem? Mert tudok adni valamit?

Nem tudom mennyire hiszed el te és mások ha azt mondom hogy a jó szàndékom vezetett mikor megmutattam az en perspektívàmat, és nem tudom mennyire fogod sértőnek és kàrosnak èrezni ha leírom ezt (annak fényèben, hogy valós a sorszerűsèg): ha a sorsod kőbevésett és te ezt realizálod, akkor a végzetedet úgy fogadod majd el mint bármelyik másik fizikai törvényszerűséget. Ha ez neked még nem sikerül, akkor az az ambícióid miatt van, és ezekről le kell mondanod az elfogadás érdekében. Feltételezem olvastál buddhista tanításokat, de szerintem megpróbàlhatnál ebbe az irànyba menni, mert amíg a vàgyaid elvakítanak addig nem igazán fogod elfogadni a negatív jövőképedet (azt még hozzàteszem újra, hogy szerintem most nem a sors csesz ki veled, hanem te önkènt ugrasz a mèlysegbe egy àsóval, de nem szàmít a vèlemènyem ezen a ponton).

Sok sikert, kedves kérdező, remèlem megtalàlod amit keresel! Sajnálom, hogy nem nàlam volt.

"Úgy gondolom, a sors megírt és megváltoztathatatlan. Az érzések mértékén viszont lehet dolgozni. NEM azt mondom, hogy valaki az én helyzetemben lehet boldog. Azt mondom lehet kevésbé (de még mindig) boldogtalan."

Ez a pár sor kivételesen igaz!

Az élet és a Sors sokszor megváltoztathatatlan, ha például autóbalesetem van és lebénulok, vagy belefúródik egy szilánk a szemembe, és megvakulok, akkor valóban megváltoztatatlan dolgok, és nem tudok mást csinálni, mint beletörődni a megváltoztathatatlanba.

Viszont igen, az érzések mértékén lehet változtatni, attól függően, hogy kire/mire fókuszálsz.

Szerencsétlen és szomorú vagyok, mert keveset keresek és nincs partnerem, vagy szerencsés és boldog, mert látok, hallok, tudok beszélni és el tudok menni bárhova a két lábamon.

A helyzet ugyanaz, ugyanúgy megváltoztathatatlan, az érzések viszont mások. Nem is feltétlen az embernek a helyzetét kell megváltoztatni, hanem a saját érzéseit, amiket pedig a saját gondolatai generálnak. Azt meg, hogy mire gondolsz, mire fókuszálsz (bizonyos keretek között) lehet befolyásolni.

117: Hogyne, tudom!

Sajnos nem lehetek maradéktalanul elégedett, hisz én csak 24 évesen kezdtem el programozni, míg mások 14 évesen, így értelemszerűen mindig behozhatatlan hátrányban leszek hozzájuk képest, kevésbé jó helyen fogok dolgozni, kevesebb pénzért.

Mondjuk így belegondolva, sajnos ők sem lehetnek maradéktalanul elégedettek, hiszen hiába kezdtek el 14 évesen programozni, itt születtek Magyarországon, magyar állampolgárok és az ELTE-n végeztek. Mindig is behozhatatlan hátrányban lesznek egy amerikaihoz képest, aki Amerikában született, amerikai állampolgár, anyanyelvi szinten beszéli az angolt és az MIT-n szerezte a diplomáját. Hiába lesz is hasonló tudása egy magyarnak, egy anyanyelvi angol nyelvtudás és egy MIT-s diploma mindig is hatalmas előnynek fog számítani.

Mondjuk így belegondolva, sajnos ők sem lehetnek maradéktalanul elégedettek, hisz rossz korba születtek, ha 30-40 évvel ezelőtt születnek, az informatika hőskorában, akkor simán lehettek volna ők az akkori Bill Gates-ek vagy Steve Jobs-ok. Ma már azért sokkal nehezebb egy kis vállalkozásból, hatalmas cégbirodalmat csinálni.

Egyszerűen még mindig nem értem, hogy a véleményed szerint ki lehet felhőtlenül boldog és elégedett az életével, ugyanis mindenkinek van olyan a közvetlen környezetében, aki "nagyon elkente a száját".

Mint tudjuk, nekem a közvetlen környezetem "nagyon elkente a szám", de mivel jól keresek és jó a munkahelyem, így azért valamennyire elégedett lehet, de azért ne csapjak át a nevetséges önimádatba.

De mi van azzal, aki nagyon elkente a szám? Pár hete, még ünnepek előtt, beszéltem vele, hogy hogy érzi magát, és mondta, hogy tök jó minden, csak azért látja, hogy mennyivel erősebb volt a MIT meg a Standford képzése, amit a legtöbb kollégája végzett.

Gondolom ezek szerint annyira felhőtlenül ő sem lehet boldog, mert igaz, hogy az én számot nagyon elkente, de amint szintet lépett és elkerült az Apple-hoz, az ottani környezet meg az ő száját kente el nagyon.

Ezért mondom, hogy szerintem nem én vagyok hülye, hanem a te gondolatod egy orbitális hülyeség, mert attól függ a boldogságod, hogy kihez hasonlítod magad.

Legjobb barátom nemrég megtalálta az igazit, és 32 évesen megházasodott. Most nagyon boldognak tűnik, de majd ha találkozunk megmondom neki, hogy öreg, azért annyira ne legyél már boldog, mert van, aki már 18 évesen megtalálta az igazit, és ők már 14 évvel többet töltöttek el együtt boldogan 32 éves korukra.