Szerintetek mennyire néznek hülyének az emberek / lesz belőle problémám ha gázszűrős félálrcba járok majd bevásárolni? (Gázálarc)
Koronavírus idejére teljesen elfogytak a maszkok. Már a hasztalan orvosit sem kapni, és a speciális munkához (egy laboratóriumban, vegyszerekkel és elő mintákkal dolgozunk) nem tudunk beszerezni FFP3 maszkot.
Viszont tudtam szerezni gázálarcokat és P3 filter cartridge-t.
Egy barátom azt mondta hogy nem vagyok normális... és hogy le fogják tépni a fejemről / megtámadnak miatta, ha így megyek utcára.
Oké, de ha nincs N95 maszk akkor majd tátott szájjal metrópótlózzunk?
Eddig sem pánikoltam.
Teljesen jól működött a védőfelszerelésem, eddig megóvtuk a családot.
A járvány eddig ki sem tört, hála a korai intézkedéseknek... viszont most a hirtelen nyitással kb 1 millió fertőzöttre számíthatunk az eddigi 20-90000 után.
Nincs ezzel semmi gond, talán már tudja kezelni az egészségügy ezt a mennyiségű beteget. Azóta kiderült kb 0.3% a halálozás, tehát megúszhatjuk egy 3500-6000 halottal, ahogy a svédeknél is lezárás nélkül.
Aki nem akar megfertőződni, az mostantól kezdjen el komolyan védőfelszerelésben járni, mert innentől sokkal nagyobb lesz az esélye elkapni.
...
Nálunk már találtak is egy pozitív esetet, egy kollégalánynál. 20 kontaktot teszteltek is.
... illetve kb 6-7 másik embernek voltak COVID tünetei a cégnél, van aki már 1 hónapja beteg. Pedig a cég fele home officeban dolgozik.
Pár hét múlva visszarendelnek mindenkit az irodába kötelezően, akár programozó, akár irodista, akár műszeres.
Szóval meglesz az a nyájimmunitás hamarosan 😃
...
Újabb lezárás nemhiszem hogy lesz, nincs is értelme. Bevállaljuk ezt a 3-6000 halottat és 1-2 millió fertőzöttet..., amíg tudja kezelni az EÜ. Közép-EU-ra nem túlzottan veszélyes...de azért figyelni kell az idősekre.
Felesleges védőfelszerlésbe járni. Csak az olyan emberekre veszélyes, akiket egy influenza is elvinne... Ezt láthatod a statisztikákban.
"1 millió fertőzöttre számíthatunk az eddigi 20-90000 után."
Ezzel vigyázz, ha ilyet mondassz. Rémhírkeltésnek minősül.
"0,3% a halálozás"
Sokkal kisebb.
"Aki nem akar megfertőződni, az mostantól kezdjen el komolyan védőfelszerelésben járni, mert innentől sokkal nagyobb lesz az esélye elkapni."
Lehet már januárba rég elkaptuk, csak influenzának vettük be. Én is beteg voltam 2 hétig, pedig sose szoktam, ennyi ideig.. általában 2-3nap. Ennyit erről.
"Újabb lezárás nemhiszem hogy lesz, nincs is értelme"
Ebbe egyetértek, de most se volt értelme. Semmi se indokolta.. nagyobb kárt okozott, mint hasznot.
Összegezve: Az egész rettegésed felesleges volt itt, ha végigolvasod a saját kommentjeidet is akkor rájössz. :)
Lószart rémhírkeltés.
Akkor jelentsd fel Palkovics atyánkat.
Ebben a modellben a júliusi forgatókönyv 1-2000 intenzív lélegeztetettet prognosztizál. Ez kb 1 millió fertőzöttből jön össze ha kiszámolod. Legrosszabb forgatókönyv szerint 7-8000 lélegeztető kell. Es viszont túlzás...
A betegség elnyomó részt tünetmentes, kb 0.3%-ban halálos. Ez jött ki a reprezentatív kutatásból is. 50-90000 átesett betegből 400 halott.
...
Ezek számok, a svédeknél pontosan ez van, 500 ember van intenzíven lélegeztetőn. Szóval ez a realitás, kb náluk is 1-2 millió fertőzött esett át, és 3-4000 halott lett.
Ez lehet nálunk is nyitás után.
Ugyanaz lesz, mint eddig. Mert eddig is mindenhol tömve voltak. Nem lesz semmilyen nyitás, mert zárás se volt. A határon is ugyanúgy utaztak az emberek, ugyanúgy a kamionosoknak nem kellett karanténba menniük két hétre. Ismerősőm kamionosként dolgozik. 2 hetet van kint, 1-2 hetet itthon. Ugyanúgy, ment ide oda, senkit se érdekelt hol járt. A határon se. Az orvosok eddig is praktizáltak. Csak néhány helyen van. A fogászati ellátásra is azt mondták, hogy nincs mégis ugyanúgy dolgoztak a korlátozás alatt is. Ez is tapasztalat. A piacok tömve voltak a nyugerekkel. Eddig nem volt kötelező a maszk használata, nem is használt senki. A boltokban is az emberek 1%-án volt csak maszk a többin nem. És mégsem volt megbetegedés. Sziplán az a helyzet, hogy ez a járvány ugyebár már novemberben elindult és 100%-ig biztos vagyok, hogy december és januárba is itt volt már. Már átesett rajta nagyon sok ember és nincs hova tovább fertőzni már. Ha megnézed vidéken egyáltalán nincsennek megbetegedések. Maximum olyanok, akik németből, olaszból, osztrákból hazajöttek...
Másrészt meg nagyon gyengén fertőz a vírus...Az influenza jobban fertőz és több halálos áldalaza volt eddig.. még itthon is.
"Csak néhány helyen nem".
Szóval az a lényeg, hogy semmivel sem lesz másabb vagy rosszabb, mint ami eddig volt. Túlságosan felhúzta a média. Ha nem húzta volna fel, megse éreztük volna. Olaszországba egy influenza járvány alatt is dugig vannak a kórházak. Sőt alapból dugig vannak a kórházak, na meg rengetegen vannak, rengeteg idős beteg. Itthon nem ekkora a létszám, és van elég kórház azokra az idősekre akik olyan betegségekben szenvednek, hogyha elkapják akkor kezelni tudják őket, szóval nem lesz túlterhelés sehol sem.
Nagyon gyengén fertőz? 😃
A francokat. Egy zárt közösségben szinte pillanatok alatt kialakul egy 60-70%-os fertőzöttség.
Pl idősek otthona adatait elég nehéz lenne vitatnod.
Influenza sohasem okoz ilyen mértékű fertőzést és halálozást sem egy idősek otthonában. Pl 400 fertőzött / 40 halott.
Ez igaz a fiatalokra is, csak szinte mindenki tünetmentes marad.
Ez a vírus jelentősen virulensebb az influenzánál, csak most le van fojtva mindenhol.
Ha nem lenne semmi intézkedés, itt is lehetne 4-6 millió fertőzött. Nem ám 50-90 ezer.
Svédországba se volt intézkedés még sincs 4-6 millió fertőzőtt. Máshol sincs 4-6 millió fertozőtt. De például nézd meg New Yorkot ott sem 1 millió ember lakik, hanem 8-9 millió. És amerikába is 328 milliónak és erre van annyi fertőzőtt...
Ugyan már ember. Ha jobban terjedne, mint az influenza akkor sokkal több beteg lenne. Hiszen novembertől kezdőtött és csak február végétől voltak intézkedések. Ergo addigra már mindekninek betegnek kellett volna lennie. Vagy novembertől márciusig például Magyarországra senki se utazott? :D
Téged jól átver a média.
És Amerikába is 328 milliónak élnek és erre van annyi fertőzőtt, amennyi szerepel a statisztikába*
De ide sorolhatjuk Kínát is. 1 milliárd emberből annyi. Vagy Indiát. 1.6 milliárdból annyi. Vagy nézd meg Ausztráliát vagy Oroszországot.
Amerikába is a fertőzőttek 40%-a kórnázi dolgozó. Vagy ilyesmi százalék. Azért, mert folyamatosan a vírus közelébe vannak, tehát ők kitettek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!