Úgy érzem elég volt ez nekem. Ötlet, hogy lehetnék lelkileg jobban?

1 évvel ezelőtt kezdődött nálam ez az egész, igazából nagyon furcsa érzelmeim vannak, vagyis inkább semmilyen, én sem tudom igazán.

Kezdem úgy érezni, hogy mentális problémám van.

Nagy keveset alszok de általában nem is vagyok fáradt, egésznap letört hangulatom van és van, hogy egy nap semmit sem csinálok.

Úgy érzem, hogy a társadalom ellenem fordult. A családomtól és a haveroktól (nem nevezem őket barátoknak) sok sérelmet szoktam kapni, lehet én vagyok érzékeny de sokszor leszólnak a testalkatom miatt, probálok lefogyni lassan fél éve. Egy ember van aki úgy mond a lelkitámaszom, ő egy internetesbarátom de neki sincs könnyü élete ezért már nem akarom szegényt terhelni.

Ha tényleg nagyon nem bírom és egyedül vagyok akkor mindenféle gyógyszert beszedek és attól egy ideig olyan érzésem van mintha megnyugodnék. Régen vagdostam is magam de azzal egy egykori barátnőm, ki próbált segíteni, leállított, azóta vele már nem tartom a kapcsolatot (nem emiatt, hanem ő talát más barátokat és én csak egy tehernek éreztem magamat).

A szüleim talán ha egyszer-kétszer láttak sírni, ők ezzekről nem tudnak, egyszer probáltam anyummal leülni és megbeszélni de azt mondta, hogy tini vagyok és csak átmeneti, talákozzak barátokkal és jobb lesz. A nővéremmel is beszéltem ezekről de ő is hasonlót mondott, majd elkezdett beszélni a saját gondjairól (ez persze nem gond, nem azért írom, én bármikor bárkit szívesen meghallgatok, ezért sem értem, hogy mit vétettem).

A zene, még az a dolog amibe kapaszkodni tudok, nem depressziós szarokat hallgatok, általában trap zenéket, ez az egyetlen egy dolog amit az életben jónak érzek.

A jövőmet sötétnek látom, nincsenek céljaim, egyszer egy tanár is meghallgatot a gondjaimmal kapcsolatban, azt mondta ha nincsenek céljaim akkor magyarán mondva baszhatom. És igaza is van.

Egyszer elindultam a vasútállomás mellé, kiakartam ugorni a vonat elé, de arra gondoltam, hogy mekkora fájdalmat okoznék anyukámnak és probáltam reményt adni magamnak, inkább elmentem a közeli cukrászdába.

Tökre olyan mintha egy mély szakadékba estem volna és van egy csomó kötél amin fel lehetne menni de mindegyiknek a közepe felé érve, inkább elengedem mert nincs több erőm és elfogy a reményem.

Most hogy ezeket leírtam, érzem, hogy tényleg nagyon szánalmas életet élek, mint azt a haverjaim mondták.

Köszönöm, hogy elolvastad, nekem ez már most plussz erőt hagy mert olyan érzés mintha meghallgattál volna, ha segítesz vay írsz valamit, tippet adsz, azt még jobban köszönöm.

Ui.: Bocsi a helyesírás miatt és ha ez fontos mellé, lány vagyok.