Tényleg van olyan, hogy iskolaorvosnál meztelenül vizsgálnak? Vagy ezek csak legendák?
A fiatal is ember,a gyerek is,vannak őket megillető jogok,le is vannak írva.És az egyenkénti vizsgálat is ide tartozik.
A vizsgálat meg ott kezdődik hogy az orvos nem csak néz,amit meg itt 15/f leírt az nem vizsgálat,az egy nagy nulla.Ebből nem lehet megtudni semmit sem.
47%-os a második oldalon leírja a kérdező is hogy szerinte sem az iskola orvos hatáskörébe kellene ennek tartoznia
Aztán mint írom a gyereket is megilletik jogok,és az is le van írva törvényileg ha már jogokról beszélünk,hogy a betegnek csak annyi időre és csak olyan mértékig kell a ruhától megválnia amennyire szükség van az adott vizsgálathoz.Tehát ha a felső testet nézik csak felül kellene szabadon lenni,amig megnézik és ennyike.
"szerinte sem"
értem, de kb mindig itt kötünk ki, h tehát a diák naná megmondja és jobban is tudja, mi az ami kell és mi az ami nem. az ész megáll na.
A gyerek is érzi hogy mi az ami nem helyén való.
A felnőtt is érzi és tudja hogy ha szűrést akar végeztetni hova és kihez menjen,neki sem mindegy az orvos kiléte,a vizsgálat milyensége,a kulturáltság,diszkréció,a gyereknél sem szabadna hogy ez másképp legyen.
És mondom amit leírnak az 90%-ékban nem vizsgálat!
Itt a bibi,még vizsgálatról sem beszélhetünk.
Mindent meg lehet csinálni kulturált módon ha azt akarják!
A felnőtt sem engedné saját esetében ezt a módszert!
hogy hova menjen? oké, egy felnőtt válogathat akár, bár ezt a mai viszonyok között csak igen szűkös keretek közt teheti. Viszont iskolaorvos csak egy van! Márpedig jogszabályilag az iskolaorvos felelőssége ám, ha valami galiba van, és ő nem veszi észre!!Ott nincs mese, hogy jaj mert a gyerek nem akarta. Ki a felnőtt kettőjük közül? Na ugye ... Kit vesznek elő, ha később gond van az ő hanyagsága miatt? Na ugye ...
De persze ha egy iskola foglakoztat 25 iskolaorvost, és azok közül a gyerek megválaszthatja h neki ki a szimpi, oké, áldásom rá, akkor minden rendben. Ha viszont nem, akkor bizony jogszabályi kötöttségek vannak az iskolaorvossal kapcsolatban.
Meg mi ez h "mi a helyén való" ??? Ismét felhozom: 18 alatt, az illető fiatalkorú, azaz ez alatt a nevelésével, felügyeletével megbízott felelőssége az érdekében eljárni. Attól, mert vmit érez, még ugyanúgy fennáll a nagykorú felelőssége, és ugyanúgy vannak kötelezettségek!
Hagyjad már ezt a szöveget,az orvos nem vizsgálja meg,attól hogy hátra húzatja a fitymát már ezerszer írtam,vagy megemelteti a herét,nem lát sok mindent.
Tehát ha a herébe akár csak csomó van,nyirok csomó,zsír csomó és nem feltűnően nagy,nem fogja észre venni,ha a srácnak csak pici szűkülete van ,vagy ez csak mereven áll fenn nem veszi észre.Ez nem vizsgálat.Nem is fogja észre venni.
A lányoknál úgyanúgy lehetne találni ilyen módon elváltozásra utalva minden féle kifogást találni,meg indokot hogy mért is nézegessenek oda(pl kiütés,gomba a külső részen)és nem nőgyógyászati vizsgálatról beszélek,hiszen fiúknál sem urológia vizsgálatról van szó.Sőt amit leírnak az nem is vizsgálat.
Tehát ha csomó van ami pici,ha mereven van baj mert többség sokszor erről írt(és ezt otthon lehet kezelni saját magának akár)akkor ezt észre sem lehet venni.Na itt hol a felelősség?Sehol.
Ha a here nem száll le az a csecsemő és védőnő felelőssége és a szülést vezető orvossé,hiszen ekkor már a gyereket le ellenőrzik és utána védőnőhöz kell többször vinni.Mert van hogy kicsit később száll le a here és van hogy orvosi segítség kell hozzá akár.De ezt csecsemő korban szokták viszgálni,nyomon követni.
A diákot is megvizsgálhatja más orvos,van erre is törvény és lehetőség is,van aki a gyerekét mindig csak a háziorvossal vizsgáltatja meg vagy bizonyos vizsgálatokat a házi orvossal végezteti el,sőt van iskola ami bizonyos vizsgálatok elvégeztetést közli a szülővel és annak kell arról gondoskodnia akár.
Meg lehet nézni hogy a fogorvoslással még most is iskolai keretek között gond van,hiszen sokszor amikor ellenőrzik a gyereke fogait a szülő nem kap értesítőt hogy tömni kell,ez nálunk még mindig fenn áll és arról sem szól az orvos hogy fogszabályzó kellene a gyereknek.Ha a szülő saját maga nem viszi el a gyerek fogát megnézetni,hogy kell e fogszabályzó akkor csálé fogai lesznek.Az ismerősőm kislányánál is ez volt,az anyja elvitte hogy nézze meg másik orvos mert a suli fogorvos,aki amúgy itt körzeti is,nem irányította el sehova de látszott a gyerek fogain hogy csálék.A másik doki egyből megmondta hova menjenek és kiderült 2 fogat tömni is kellett.
Tehát nem épp jó a rendszer.
Én akárkire nem bíznák egy gyereket sem és akármilyen körülményeket sem engednék az tuti.
Régen is aki akarta meg tudta oldani hogy minden korrekt módon menjen,ma is meg lehetne.
A gyerek/fiatal sem valami állatka!
De sok orvos eleve nem is ért egyet e fajta vizsgálatokkal,főleg nem ennyi időseknél.Sok úgy gondolja hogy annak még iskolás kor előtt meg kellett volna történie.
Értem. Tehát ott kötünk ki, hogy igazából semminek semmi értelme, csak az iskolaorvosok mind perverzek, és ezért van minden baj.
Abban egyetértünk persze h nem csak nézegetni kell, hanem áttapintani és stb, hiszen az apró csomók, a kisebb szűkület csak így vehető észre, na de a többi csak rizsa, és nem értem, hogy kevered be azokat a témához.
Azt meg főleg nem szabad bele keverni, hogy "mert a lányoknál is lehetne ...." Na nem. A lányok természetesen másképpen kezelendők, de pont erről van szó, hogy egy fiú ne legyen már nyámnyila és legyen benne ennyi tartás, hogy nem kezd el nyavalyogni, csak mert jaj mi lesz most, az iskolaorvos megnézte a kukacát, és ráadásként még az osztálytársa is látta. Ne vicceljünk már! A fiúk és a lányok meztelensége nem említhető egy lapon. Fiúktól ennyi vagányság elvárható alapként, de nem, inkább te is adod alájuk a lovat, hogy nagyon helye, ha kislányként viselkednek, mert jaj vége a világnak, hogy most meglátta őt a haverja, aki amúgy már 1500-szor látta előtte tusoláskor, kirándulások alkalmával vetkőzős játékokon vagy bármikor...
Úgyhogy sajnos eleve az alapproblémát nem tudom megérteni. Tényleg itt tartanánk, hogy EGY FIÚ lelkileg örökre megnyomorodik, csak mert le kellett tolnia a boxert? Na neeeee ..... Hát hova jut ez a világ már így?
Perverz orvosokról senki nem beszélt,csak te!!!!
Tehát ezt ne keverjük ide.
Én arról írok hogy mindenkinek alapvető joga van hogy emberként kezeljék és úgy is bánjanak vele kortól,nemtől függően.És azok az alapvető jogok amik törvényileg is le vannak írva azok be is legyenek tartva!!!!
Felnőtt sem vizsgáltatja intim részét a kollega előtt,így a gyereknek is joga van diszkrécióhoz!
A vagányság számomra nem az hogy más előtt húzkod a nemiszerved!
Elég baj az hogy a média mindenhol a laza erkölcsöket nyomja,mintha minden a pénz költésről,a piáról,buliról és a se xről szólna és általános iskolás gyerekek,meg középiskolások amien naivak el is hiszik ezt és mindenféle oldalakra akár fel is rakják magukat kompromintáló pózokba.
Nem azt mondom minden vizsgálat értelmetlen.Hanem hogy bizonyos vizsgálatoknál szakemberre lenne szükség.
És akármit is mondasz diszkréció kell!!!
Mondom sok suliba nincs működő zuhanyzó sem,és időt sem adnak annak használatára még ha lenne is.Még sokszor elég tanterem,torna terem sincs sokszor.Előbb ezt kellene megoldani.
De a zuhanyzás,pár napos osztály kirándulás még kicsit sem hasonlít egy intim vizsgálathoz!
ne hasonlítsd a kettőt össze!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!