Betilthatják a közterületeken a dohányzást. Népszavazást kezdeményezhetnek róla. Vélemények?
"A probléma ott kezdődik, hogy te mindenhol be akarod tiltani, mert hozzád fújhatja a füstöt a szél. Kocsmákban tilos, buszmegállókban tilos, játszóterek közelében tilos - bár ezzel egyetértek - és akkor még nem tudom hol tilos."
Nem, nem így van. Sokmindent írtam, talán félreértelmezhető, ezen kívül nincs is benne minden, amit gondolok. Te meg nem igazán értelmezed az olvasottakat.
Szóval amint már írtam, inkább a kompromisszum híve vagyok.
Talán a 11#-es válaszoló fogalmazta meg legjobban a lényeget, vele értek egyet.
Engem sem az zavar, hogy vannak emberek, akik dohányoznak. Hanem az, hogy ott teszik, ahol én vagy más nem dohányzó ember is ott van. Egyszerűen büdös, irritáló szaga van.
Amit írtam, hogy a szomszéd bagófüstje átjött... Nem az zavar, hogy ő dohányzik, hanem hogy még úgy, hogy nem töményen éreztem, úgy is egy csomó időn keresztül ott volt a szaga, undorító. Amikor meg közvetlen előttem az utcán sétálgatva bagózik valaki, az még rosszabb. De nem lehet mindig átmenni az út másik oldalára, mert sokszor nincs másik oldal, vagy oda is átmegy a füst, vagy ott is megy egy másik gyárkémény... Nagy levegő, orr befog, bár akkor már késő, mert előtte szívott belőle az ember... Közben csak annyi kellene, hogy az a dohányos ne ott bagózzon és meg van oldva, nem kell undorral kerülgetni embereket..
Az utcainál is rosszabb ha egy zárt helyiségben bagóznak mellettem. Pl vonaton. Ott tilos, de mind a mai napig bagóznak, főleg a kerékpáros+babakocsis vagonokban...!!! Szerinted Kérdező, az normális dolog, hogy nekem a vonaton, ahova megveszem a drága jegyet, azt kell szagolnom, hogy mások bagóznak? nem beszélve arról, hogy a hajam, a ruhám, meg mindenem átveszi a szagot. Ha még csak hazafele megy az ember oké, max nemcsak ruhamosás, fürdés, hanem plusz egy hajmosás is lesz. De basszus, amikor az ember dolgozni megy, és egész nap a reggel összeszedett bagószaggal áradozik, az elviselhetetlen!
Még mindig nem érted?
Dohányozzál, de tedd olyan helyen, ahol nincsenek nem dohányzó emberek! A közterületen pedig vannak!
Szerintem az TELJESEN HÜLYESÉG VOLT, HOGY BETILTOTTÁK A VENDÉGLÁTÓ HELYEKEN! Egyszerű: A vendéglátó, legyen az kocsma, étterem, vagy bármi, felőlem fodrász vagy vegyesbolt is lehet... Írja ki a bejárati ajtóra, hogy EZ DOHÁNYZÓ HELY, vagy azt, hogy EZ NEM DOHÁNYZÓ HELY... És akkor én, aki nem dohányzom, nem megyek be abba a kocsmába, ahol dohányoznak, inkább választok nem dohányzót. Ha meg nincs a közelben másik, akkor ez van, lenyelem a füstöt, ha mégis bemegyek. Ugyanúgy te se kezdj el ott bagózni, ahol meg nem akarják mások és a tulaj...
Ilyen helyeken simán lehetett volna engedélyezni. Ezzel az állam csak azt érte el, hogy úton útfélén az utcán, bejárati ajtók előtt pöfékelnek. Csinálják bent, és engem nem fog zavarni!
A körterületen és hivatali helyek való tiltás ennél sokkalta fontosabb!
Hivatali helyeken tilos, a közterületen meg majd kiderül, hogy tilos-e. De nagyon kíváncsi leszek, hogy ha életbe lépne ez a törvény, akkor:
a, Betartanák-e
b, Mivel fognak majd utána előállni. De komolyan, mivel nem volt elég a tiltás, még inkább tiltani kell.
"Engem is zavar a sok alkoholista bekrepált májjal, de attól még nem akarom az alkoholt üldözni, és tiltani mindenhol. "
Teljesen más egy alkesz, mint egy bagós. Egy bagós rád ragasztja a bűzét, míg az alkesz nem. Az alkesz könnyebben elkerülhető. Max pár méterről érezni a szagát, de az sem fog a hajadba, ruhádba, légutadba ivódni. Hacsak nem ölelgeted... Esetleg zavaró lehet, ha fennhangon énekel, de azt is el lehet ereszteni a füled mellett, az sem ivódik órákra illetve a következő fürdésig és ruhamosásig beléd... Ha májbeteg, az a magánügye, bár az tény, hogy azt sem kéne állami pénzből finanszírozni, ha beteg...
"Az a bajom az ilyen elvakult anti-dohányosokkal, hogy a gyűlöletük a cigisek iránt elvakítja őket."
Téged vakít el a nem dohányzók elleni gyűlöleted. Olvasd el miket írtál, mikkel érvelsz, és látni fogod!
Szezont kevered a fazonnal, kár hozzászólni a többi mondandódhoz.
Dohányozz! Csak annyit tegyél meg, hogy ne ott tedd, ahol más is van és érezheti!
Nekem semmi bajom nincs a nem dohányzókkal. Ja és arra, hogy mit csináljak:
"Én nem gyújtok rá egy közösségben, ha tudom, hogy valaki nem dohányzik. Nem szoktam senki képébe fújni a füstöt. Nem gyújtok rá kocsmában, buszmegállóban sem. Tiszteletben tartom, ha valaki nem dohányzik. Ennyi a véleményem."
Ezt írtam.
Akkor igazából mi a problémád? Mért tetted fel a kérdést? És mért vagy a plafonon?
Mégis hol is akarsz te dohányozni?
Ha azt mondod, hogy tiszteletben tartod a dohányosokat és nem gyújtasz rá egy közösségben, ahol tudod, hogy valaki nem dohányzik, akkor elvileg téged nem is kellene, hogy érintsen a közterületi dohányzás tiltása.
Egy közterületen mindig van valaki, aki nem dohányzik, elég ritka az a kihalt utca/tér, ahol egyedül vagy... Tehát ha tiszteletben tartod már most is nem dohányzókat, akkor már most sem gyújtasz rá közterületen.
Szépen hazamész, magadra zárod a lakásod ajtaját és ablakát, aztán rágyújtasz. Otthon ugyanis nem tilos ugye. Bár ezzel nem tartod tiszteltben a családod többi részét, és ha silányabb lakásban élsz (pl panel), akkor a szomszédokét sem...
Na magyarul sorold már fel, hogy hol, milyen helyeken akarsz vagy szoktál dohányozni, és akkor tisztábban látjuk, hogy mi is a problémád!!!
Listát légyszi! Aztán folytatjuk, most mennem kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!