A 15 éves öcsém drogozik. Mit csináljak? Szóljak anyának/apának? Vagy előbb vele beszéljek?
Az a baj, hogy nem ez volt az első ilyen "balhégyanús" dolog.
Kb. 3 hete felhívott, hogy történt egy kis baleset és menjek X helyre, de ha kocsival megyek, ne én vezessek és anyának ne szóljak. Először nem értettem, hogy mi van, de mikor odamentünk, kiderült, hogy az egyik autónkat elvitték 2 haverjával, csak nem tudott normálisan leparkolni és a kocsinak meghúzta az oldalát. Én meg azért kellettem, hogy anyáéknak azt mondjam, én voltam...
Tegnap írt az egyik ismerősöm, hogy kérdezzem már meg az öcsémet, hogy van-e nála, mert neki nem veszi fel a telefont. És nem is esett le, hogy mi, utána elmagyarázta. Mondtam, hogy tuti nincs, mert még bulikban sem szokott, mire mondta az ismerősöm, hogy én eléggé elvagyok tévedve ezek szerint, mert gyakran szokott cigizni.
Hétvégén is úgy jött haza, hogy tiszta vér volt a sapkája, meg a feje és mikor kérdeztem, hogy mi történt, kiakadt, hogy hagyjam békén, meg hogy csak elesett részegen. Másnap tudtam meg, hogy nekiment egy 23 éves egyetemistának...
De rengeteg hasonló sztori van és egyre gázabb, amiket művel.
Anyát nem akartam ezekkel fárasztani, mert a féltesónk 3 hónapos és anya az utóbbi időben kicsit túlreagálja a dolgokat. De apával az öcsém fél éve nem beszélt kb (én naponta találkozok vele)...
17/L
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Jesszus mi van itt...
A kérdező gondolom nem bírja elviselni a negatív kritikát a családjáról. Pedig van a szidalmazók válaszában igazság, azt kell mondjam. Nem szidom a szüleidet, mert látom arra nagyon harapsz, de azért megvan róluk a véleményem, főleg anyukádról. Először elnéztem annyival, hogy oké, a kisbaba leköti a figyelmét, ebben az időben most nem tud úgy odafigyelni rátok, DE! Azt írod, hogy ez kb. 1 éve megy, a féltesótok meg 3 hónapos. A terhesség ideje alatt is lehetett volna figyelni rátok. Bár a leírásból is látszik, hogy az öcséd is próbálja elsumákolni a dolgokat, tesz ő is azért, hogy ne bukjon le. Nem csak a szülők a hibásak, a gyerek takargatja magát. És ha tetszik, ha nem, de szerintem te csak ne pampogj arról, hogy az öcséd drogozik, mikor negyedévente te is füvezel. Oké, hogy te nem tartod káros szenvedélynek meg nem szívod minden nap, csak 1-1 buliba, elfogadom, mindenkinek más a felfogása, te így nem tartod magad füvesnek, de szerintem majd te akkor ugrálj az öcséd drogfogyasztása és terjesztése miatt, ha te is letetted a füvescigit. Mint mondtam hála Istennek nem értek ezekhez, még sima cigit sem szívok, pedig kortársad vagyok, így nem tudom, hogy a füvescigi drognak számít-e, bár őszintén szólva nem is érdekel és épp ezért nem firtatom ezt a kérdést. Gondolom abban mindannyian egyet értünk, hogy mindkettőre baromira rá lehet szokni és nagyon káros az egészségre. A verekedésről azt gondolom, hogy ha most volt ez először, amúgy nem szokott ilyesmi előfordulni, nem aggresszív egyébként, akkor ez az egyszeri eset elnézendő. Fiúknál amúgyis megesik a verekedés, szerintem ha 1x-2x megesik az nem olyan nagy tragédia, a baj akkor lenne, ha minden héten verekedne és azt sem tudjuk, hogy mi volt a verekedés kiváltó oka. Talán az egyetemista szóban piszkálta, kötözködött vele és ő meg gondolta, hogy majd ellátja a baját. Mondjuk akármi miatt veszekedhettek, de annyi esze lehetett volna, hogy egy 23 éves simán elver egy 15 évest és inkább odébb áll, mert úgyis szét lesz rúgva a hátsója. A kocsilopásról több mindent gondolok, pl. hogy mikor ellopta akkor is hol voltak a szüleitek? És ez azért elég durva is lehetett volna, mert nincs jogsija, ha karambolt okozott volna az nagyon nagy gáz lett volna, főleg ha a karambolban ne adj Isten valaki életét veszti. Az öcsédhez hasonló felelőtlen emberek miatt van annyi baleset az autópályán, ittasan vezetnek, gyorsan hajtanak, jogsi nélkül vezetnek stb. Mások életét is kockára teszik. A közúti balesetek roppant veszélyesek, örülhet az ember, ha pár karcolással megússza, van aki egy életre lenyomorodik vagy életét veszti. Kicsit sem játék ez. Az meg elég szomorú, hogy ilyen baráti társaságod/társaságotok van, akik ilyesmibe rángatnak titeket mint a drog, autólopás, jogsi nélküli vezetés, kábítószer árúsítás, verekedés. Ezekből sokkal nagyobb baj is lehet meg lehetett volna. Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy nekem normális családom van, akik törődnek velem és a barátaim is normálisak. Megint egy negatív vélemény, de viselni kell a kritikákat is, hiába nem szereti az ember. Inkább okulj belőlük. Attól, hogy nem olvasod a válaszokat és nevetségesnek tartod őket, attól még ez az igazság.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sokan megbotránkoznak, ez meg csak röhög rajta.
Buta, primitív............
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!