Valóban "kötelező lenne" meghívnom a húgomat az esküvőmre?

Köszönöm az eddigi válaszokat.

Elsőnek: nem tudom, miből gondoltad, hogy irigy lennék rá, a "külföldön él" abszolút jelentéktelen ebben az ügyben, ennyi erővel írhattam volna azt is, hogy "egy másik városban" vagy "messze".

Többen kérdeztétek, miért vagyunk rosszban. Dióhéjban: sosem voltunk jó testvérek, már gyerekkorban is folyton ment a rivalizálás. A hugom nagyon kezelhetetlen, lázadó gyerek volt, a szüleim rengeteget idegeskedtek miatta. Mikor suli után elhelyezkedtem az első munkahelyemen, ő még egyetemista volt. Persze tanulásról szó sem volt, neki arra volt jó az egyetem, hogy a koleszban minden nap buliztak és ittak, így aztán hamar ki is bukott. Anyuék pedig kijelentették, hogy nem adnak neki akkor több pénzt, menjen el dolgozni. Nagy viták és hiszti árán elfogadta. A szüleim megkértek, hogy próbáljam meg beintézni hozzánk a cégbe, ahol én dolgoztam akkoriban. Sikerült is. Pár hónapig működött a dolog, bár már akkor sem voltunk túl jóban, sértette a büszkeségét, hogy én, "a stréber bátyja" segítettem neki. Aztán a dolog odáig fajult, hogy túl jóban lett a közvetlen főnökömmel, és addig ügyeskedett, hogy mindenféle mondvacsinált indokkal kirúgtak. Egy kolléganőm (akivel egy időben jó barátnők voltak, csak aztán vele is összeveszett) elmondta nekem később, hogy nem titkoltan a helyemre pályázott, és szándékosan fúrt ki.

Ez nagyon rosszul esett, plusz pár hónapra munkanélküli is lettem, ő pedig, hogy még belém rúgjon, minden találkozásnál beszólogatott, hogy "ingyenélő, semmitérő, menj közmunkára segélyért, az való neked" stb. szövegekkel.

Ez volt az a pont, amikor a szüleink feleszméltek, és elkezdtek kevésbé kesztyűs kézzel bánni vele. Mikor ő is látta, hogy kezd rá megharagudni a család, akkor összeszedte a cuccait, és gyorsan dobbantott Ausztriába. Persze most már senki nem mond rá semmi rosszat, mert "szegény lány olyan ritkán látjuk, inkább örülünk neki hogy itt van, és nem cseszegetjük". Ja és állítólag én vagyok az oka annak, hogy ritkán jár haza, mert nem akar engem látni...tudjátok az érzelmi zsarolás, hogy a szüleink rám haragudjanak, mert én vagyok az oka, hogy nem jön havonta....

Én viszont egy életre végeztem vele. Segítettem és hátba támadott, ezt sosem felejtem el neki.

Örülök, hogy többen is így gondolják, hogy nem kötelező meghívnom. Ausztria nem a világ vége, és biztos vagyok benne, hogy ha meghívnám csak azért is eljönne, hogy vágja a pofákat, meg beszólogasson, lefikázzon mindent, hogy tönkretegye azt a napot, aminek az egyik legszebbnek kéne legyen. Neki egyszerűen "jó buli" ha engem bosszant, mindig is az volt. Plusz a menyasszonyomat is durván megsértette egyszer, úgyhogy ő sem állhatja ki, ez még egy ok, hogy ne hívjam meg.

Tudom, hogy a Anyuéknak rosszul esik, de ezek után már talán értitek, hogy a hátam közepére sem kívánom.