Hogyan értessem meg magamat a szüleimmel?
19 éves vagyok (lány). A szüleim nagyon szeretnek. Túlságosan is. Van két bátyám, akik nem hozták a hozzájuk fűzött reményeket és ezt nem is restek felhozni nekik minden egyes nap. Ezért (szerintem legalább is) nagyon ki vannak és talán olyan problémákat is okoz náluk, ami talán már a mentális egészségüket is veszélyezteti. Tőlem is rengeteg elvárásuk van és meg vannak győződre róla, hogy én vagyok a világon a legszebb, a legokosabb és legtehetségesebb. Azonban ez közel sincs így. Kitanulom a belemet, hogy ne kelljen nekik szembe nézni a valósággal. De valójában én nagyon is gyűlölöm magamat, hogy nem vagyok elég okos, mert nem tudok rendesen írni és a fejben számolás sem megy (úgy érzem, hogy akár a díszlekszia és dizgráfia is fennállhat az esetemben) és elég szép (el vagyok hízva, a fiúk pedig nem győzik mondani mennyire undorító vagyok), ráadásul semmihez sem értek: rémes sportoló vagyok, nem tudok táncolni, zenélni vagy bármi ehhez hasonló készséggel sem születtem együtt.
Azért írok most, mert az elmúlt években a családom teljesen tönkre ment. Már nem is hasonlít a korábbi boldog képre, ami kialakult bennem: a bátyáimnak sz@r munkájuk van és itthon élnek, folyton veszekednek anyámékkal. Anyu és apu folyton egymást tépik valami miatt. Aztán itt vagyok én, akiben már jó ideje feszülnek az idegek: gyakran nálam is elgurul és olyan hihetetlen hülyeségeket ejtek ki a számon, hogy még én is meglepődöm, mindenért anyámékat akarom hibáztatni és legszívesebben egész nap csak panaszkodnék nekik, mert azt akarom, hogy ők legalább meghallják mi fortyog bennem. De egyszerűen nem tudok velük leülni és elmondani normálisan mi a bajom. Egyszerűen olyan nyomás van rajtam ha velük megpróbálok szót váltani, szó szerint rettegek a reakciójuktól, mert nagyon függnek a saját elképzeléseiktől, ami rólam meg a világról kialakult és ha valami nem felel meg ennek, akkor csak csapnak egy palávert, amit én nagyon nehezen tudok elviselni. Most így érettségi előtt (utolsó évem) pedig még nehezebb, mert anyám csak avval tud jönni, hány pontra lesz szükségem és ha nem lesz 5ös akkor az már nem elég jó. Ha elrontom az érettségit, akkor inkább haza sem megyek, beleölöm magam a Dunába, mert itthon akkor csak olyanná válnék mint a bátyáim: egész nap hallgathatnám milyen sz@r is vagyok. Azt akarom, hogy vegyék észre, hogy az elképzeléseik a világról nem jók és csak tönkre tesznek bennünket!
válasza:Nem vigasztalásképpen, de a szüleidnek soha nem fogsz tudni megfelelni! Sajnos. Egyszer mindenképp tegyél próbát a " nagy beszélgetésre ", ha nem sikerül akkor még mindig vannak lehetőségeid. Ami így elsőre látszik, a családodban mindenki Rád vetíti ki a saját sikertelen életét. Amennyiben nem értik meg, hogy Neked is vannak vágyaid, céljaid, amelyek nem feltétlenül azonosak az ő elképzeléseikkel a következőket próbáld meg.
1. Kérd meg az osztályfőnöködet, vagy valamelyik tanárodat, akiben megbízol, beszéljen ő a szüleiddel. Remélem van ilyen tanárod.
2. Kicsit drasztikusabb módszer, ha a következő egy hónapban csak egyest viszel haza és megzsarolod ezzel a szülőket. Arra vigyázz, ne menjen a felvételid rovására. Félévig tudd kijavítani.
3. Amint elmúlsz 18, pakolás, költözés, nyugodtabb körülmények közé, akár nagyszülők, vagy rendesebb rokonokhoz. Esetleg testvéreiddel összefogva is meglépheted ezt. Hárman csak könnyebben boldogultok. Bár azt nem tudom milyen a viszonyod velük. Magadba semmiképp ne tegyél kárt, ne add fel soha. Mindig hajnal előtt legsötétebb az éjszaka!
válasza:igazság hogy sehogy, a te szüleid ilyenek, ezen változtatni nem fogsz tudni, és ők sem fognak változni. Ugyan ez volt a barátnőmnél is, májusba veszett össze nagyon csúnyán a szüleivel ert nem úgy sikerült az érettségije ahogyan szerették volna, igaz így is felvették volna a fősulira de a szülei nem azt akarták hogy odamenjen, a barátnőm teljesen maga alatt volt amikor júniusba megkapta az érettségijét, és a szülei 2 hétig szívták a vérét, végül idegileg teljesen összeomlott, kórházba került sajnos, több mint 2 hétig volt bent, neki nincsenek testvérei így magára maradt, csak én voltam mellette, a szülei alig mentek be hozzá látogatóba mert azt hitték hogy csak menekül a dolgok elől. Amikor kikerült én vittem őt haza, a szülei bocsánatot kértek tőle, de rá 2 héttel később megint ment a balhé, mivel a barátnőm már 20 éves, így mondtam neki hogy nem akarom újra az idegosztályon látni, így most hozzám költözött, levelezőre jár, és dolgozik mellette, a szülei a mai napig levegőnek nézik, ez engem is bánt, de egyszerűen nem tudom miért viselkednek így vele, a barátnőm mellettem nagyon boldog meg az én szüleim is mellette állnak. Egyébként ugyan az a problémája mint neked, a tanulással volt baja, nehezen tudott tanulni sajnos, és meg is állapították neki hogy gondja van a tanulással.
Nem igazán tudom mit lehetne csinálni, a barátnőm szüleivel nem lehetett beszélni, én sem tudtam velük, barátnőm sem tudott. Neked van testvéred legalább, próbálj velük beszélni valahogy, vagy tényleg amit a barátnőmnek is folyton mondtam hogy álljon a sarkára és álljon ki magáért, védje meg magát, mert akkor nem lehet baj.
Neked is ezt javaslom hogy legyél kicsit erőszakosabb, meg a szüleidnek érezniük kell azt hogy baj van, mert ha nem érzik akkor abba a tévhitbe lesznek hogy te milyen jól tanulsz meg minden, ezt nem szabadna hagynod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!