Hogy tudnék segíteni a húgomnak ebből a helyzetből?
A húgom 8 éve van együtt a férjével. Kábé 3-4 évig nem jött össze a baba amit nagyon szerettek volna. És igen a férje is ebben biztos vagyok, mert sokat panaszkodott erről az én férjemnek, hogy ez mekkora fájdalom neki.
Na de végre megtörtént amire vártak, a húgom terhes lett. Júniusban meg is született a pici. És ezzel párhuzamosan a férje pedig megváltozott. A pici eléggé hasfájós, nyűgös baba elég sokat sír. A húgom 41 kg-ra fogyott le, csont és bőr. Depressziós. Teljesen egyedül van mindenre. A férje aki várta a picit szinte semmit nem csinál. Nem fürdeti, nem pelenkázza, nem foglalkozik vele semmit. De otthon se csinál semmit, nem segít be.A húgom akkor aludt amikor ott voltam és babáztam, hogy ne essen össze.A férje pedig komolyan mondom nem az az ember aki eddig volt. És emellé még folyamatosan kötekedik is a húgommal. Most jutottam el arra a pontra, hogy elég és én ezt nem tudom tovább nézni.
De nem tudom mit tegyek. Persze a húgommal se egyszerű, mert iszonyat makacs tud lenni és tudja, hogy mi van de persze szereti a férjét és védeni is próbálja.
9. tehát egy akasztott embert nem vágsz le a kötélről, mert hát ugye nem kért segítséget...egy eszméletlen emberhez nem hívsz mentőt, mert hát ugye ő sem kért segítséget...
8-nak minden szava igaz
"Ha már az egyik ember törődik a másikkal"
De a kérdező nem törődik: nem megkérdezi, hogy miben tudna segíteni, hanem online kér tanácsot a háta mögött, hogy minél hatékonyabban beleszólni a húga életébe.
A férjed nem tud beszélni a férjével?
Segíts amiben tudsz. A baba is 5hónapos, lassan elmúlik a hasfájás is, könyebb lesz.
11. 🙄
Istenem. Miért nem a tájékozódással tölti az az idejét, aki ennyire nem tud különbséget tenni a fogalmak között? Miért a butaságot kell ideírni? Borzalmas irányba haladunk, mert komolyan a hülyék vannak többségben.
Szules utani depresszio egy letezo dolog es tamogato kornyezet es szakmai segitseg nelkul eleg csunya vege lehet.
Az ember ilyenkor egy mas tudatallapotban van, de nyilvan aki semmit nem tud a temarol, annak aztan lehet magyarazni. Csak akkor ne pofazzon bele feleslegesen, ha mar fingja nincs rola, kedves valaszolok.
Semmit. A húgod dolga szaksegítséget kérni. Ha megteszi, oké, ha nem, akkor nem.
Barátnőm tízéven át élt bántalmazó kapcsolatban, szerinted ért bármi, amit mondtunk neki? Szrta le, ő "boldog". Hogyne, de ez van, ha ő nem akar változtatni, akkor nem lesz változás.
Itt ilyen sok embernek nincs testvére, vagy ha van is, akkor kb. lesz@rjak, hogy mi van vele?! De most komolyan...
A testvér nincs olyan állapotban, hogy ezt a helyzetet egyedül megoldja!
Az apának nem csak annyi a dolga, hogy megcsinálja a gyereket, neki is mindenből ki kell vennie a részét. Hol élnek itt egyesek????
Kérdező! Én beszélnék a Sógorral, hogy ez így nagyon nem pálya! Megsértődik? Felőlem...
A tesóm fontosabb, mint egy ilyen link alak.
A Férjem mindenben segít, ráadásul úgy, hogy eljár dolgozni! Nem is kérdés!
A Sógor biztos úgy van vele, hogy a testvéred egész nap otthon van és neki milyen jó, mennyit bír pihenni. Aha! Rá kellene bízni 24 órára a babát és szerintem ott helyben megőszülne!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!