Fiúk milyen a nővéretekkel/húgotokkal a kapcsolatotok? Gyerekként milyen volt és most? Kort is írjatok. 21/F

Első vagyok. Öcsémmel elvoltunk, de sosem voltunk jó kapcsolatban. ( már annyiban kimerül, ha összefutunk, köszönünk, max 2 mondatot váltunk). Bátyáim sokkal idősebbek. Egyikükkel abszolút semmi kapcsolat nincs. Másikat imádtam még felnőttként is. Sajnos nagyon eltávolodtunk egymástól, és ezt már nem lehet megváltoztatni. Ő nagyon hiányzik a mai napig. Na, nem szoktunk lelkizni, de jókat lehetett beszélgetni, hülyéskedni. És benne bíztam meg a legjobban.

40/n

Nekem igazából mondhatni semleges a kapcsolatom a nővéremmel. Tartjuk a kapcsolatot, nincs vele semmi bajom, de ő gyerekként is olyan volt, hogy vagy a barátaival volt, vagy otthon a szobájában elhúzódott, 5 évvel idősebb nálam. Nagyjából annyi közös van bennünk, hogy azonosak a szüleink.

20/F

A 28 eves hug vagyok, batyam 36. Kisebb korunkban (amikor meg totyogos voltam) jo volt a kapcsolat, aztan ahogy cseperedtem, kamasz lett, nem igazan volt mirol beszelgetnie tinikent egy kisgyerekkel. Aztan amikor en lettem kamasz, o fiatal felnott volt, szinten docogos volt a viszony, kibirhatatlan voltam.😅

De mar jo nehany eve nagyon jo, szoros a kapcsolatunk. Tavaly o volt az eskuvoi tanum, jelenleg nagyon varja a szuletendo unokahugat.

#17 biztos hogy a szüleim keze is benne van, illetve én is felelős vagyok, mert mint mondtam mindent megoldottam helyette amíg gyerekek voltunk. Van egy lakása amit kiad, azt is én kezelem helyette, tehát mondhatni a mai napig én oldom meg a problémáit. Az is benne van a pakliban hogy mivel ő lány, teljesen mások voltak felé az elvárások, kevésbé szigorúan fogták őt mint engem. Ezért érezhette magát "kevesebbnek" vagy kevésbé megbecsülve, de ezt a szüleim sose éreztették vele, sőt, apukám mindig a tenyerén hordozta őt és az egekbe magasztalta. Szerintem részben emiatt is lett olyan, amilyen. És mielőtt újabb analízist adsz, nekem ezzel sosem volt problémám, mert ez nem azt jelentette hogy én el lennék hanyagolva.

Azt viszont sajnálom hogy esetleg nagyképűnek jött le az írásom, mert nem tartom magam annak. Tisztában vagyok a hiányosságaimmal és az erősségeimmel, és tudom hogy nem vagyok tökéletes. Vannak olyan területek az életben amiben sikeresnek tartom magam, és erre büszke is vagyok. A fizikai és mentális fittség és egészség pont egy ilyen terület. Nem nagyképűség azt mondanom hogy nagy önfegyelemmel és kitartással rendelkezem, mert ez az igazság. Ennek ellenére tudom hogy lehetnék elfogadóbb vagy empatikusabb (például akár a húgommal is), mégsem tudok. Ez pedig az egyik legnagyobb hiányosságom. Ellenségként semmiképp nem gondolok rá, hiszen családtag. Családtagokért és szeretteimért bármit megtennék. Viszont ettől függetlenül még idegesít a mimózasága, ezzel nem tudok mit kezdeni. Ugyan úgy ahogy valakit esetleg az idegesít ha valaki "nagyszájú, mindig a figyelem középpontjában akar lenni" típusú karakter, engem a tesze-tosza, félénk emberek zavarnak magam körül.