A nagytesónak vagy a kistesonak a nehezebb?( lelkileg)

Utolsó, lehet, hogy ez volt az általános huszonéve, de én a mai világban vállalok gyereket, és ma már elképzelhetetlen, hogy a 9 éves menjen a kistesóért az oviba, ki se adnák neki. Meg felügyelet nélkül se lehetnek, ennél kevesebbért is rádhívnák a gyámügyet. Szóval szerintem felesleges ezzel a mai gyerekvállalókat ostorozni.

Kistestvérnek sokkal rosszabb. A nagy gyerek az isten, minden körülötte forog, a levetett szarjait kell hordani, a kicsinek nem kell külön ruhát venni, a kicsit nem kell különórára vinni, sportolni stb., mert az összes pénz a nagy fejlesztésére megy el. A kicsinek kell végig várni a nagy edzését a folyosón, a kutyát nem érdekli, hogy mi van a kicsivel. A kicsinek sokkal rosszabb.

Bírd ki, próbáld belőle kihozni a normálisabb énjét, ahogy tudod, vagy ha nagyon nem megy, akkor inkább kerüld. Sokmindent nem tudsz tenni, a legtöbb kölyöknek van többé-kevésbé elviselhetetlen és undok korszaka. Általában később kijavulnak, és ezzel együtt a kapcsolat is visszaáll.

Én 6-8 évvel vagyok idősebb tőlük, nagyon sokat vigyáztam rájuk, míg kicsik voltak és azután is rengeteget játszottunk együtt. Nyilván azóta eltelt X év, mindenki máshol él, de szerintem szuper dolog, ha vannak az embernek testvérei.

Hmm.. én mint nagytesó írok. 3 év van köztünk a húgommal, mindketten lányok vagyunk, én most vagyok 30 éves. Úgy nőttem fel, hogy mindig, mindent egyedül kellett csinálnom, megoldanom, pl. egy tánc fellépés, soha nem voltak ott a szüleim, anya a húgommal volt, nem hozhatta magával, apa mindig dolgozott. Minden figyelem rá irányult, sokszor éreztem magam elhanyagolva. Tény, anyáék nagyon sokat dolgoztak, de amikor nem, akkor mindig a húgommal foglalkoztak. Már gyerekként olyanokat "kitaláltam", hogy rosszul vagyok, fáj a hasam, hogy anya foglalkozzon velem. Mindig mérges volt..hogy már megint ez a hülyeség és hogy elege van. Csak egy kis figyelemre vágytam.. ahogy nőttünk, ez így maradt. Jó tanuló voltam/vagyok, szorgalmas, taposom ki az utat magamnak. Húgom soha nem volt jó tanuló, problémás volt, rossz társaság.. 19 évesen terhes lett, 3 éves volt a kislány, amikor a párja elhagyta. Most 27 éves, van már egy új kapcsolata, akitől 1,5 éve született egy második gyermek és ugyanazt csinálja az első szülött gyermekkel, mint amit anya velem. 🙂 Erre mondta egyszer anya azt, hogy biztos ez az ő büntetése, amiért lesz-rt engem egész életemben. Azt mondta hogy velem nem volt probléma, nem kellett, hogy foglalkozzon velem és figyeljen rám. Én 16-17 évesen pánikbeteg és anorexiás lettem, teljesen egyedül küzdöttem meg vele.. húgomnak akkor a suliban voltak gondjai, hülyeségeket csinált, minden figyelem rá irányult. Nem volt egyszerű időszak, de túl vagyok rajta. 🙂 Kötődési problémáim vannak, eltemetem magamba az érzéseimet, nehezen bízok.. de igyekszem ezt a helyére tenni. Nekem nincs családom, 20 évesen rájöttem, hogy a saját nememhez vonzódok. Volt egy 5 éves kapcsolatom, annak nemrég lett vége, ezzel is egyedül voltam. Igazából mindig, mindenben egyedül vagyok 😀 De megtanultam megoldani mindent egyedül, anyagilag független vagyok, dolgozom, tanulok, jó a szakmám, talpraesett vagyok, jég hátán is megélnék. Talán ez a pozitívuma annak, hogy mindig magamra lettem hagyva. A húgomat anyáék támogatják mindenben, nagyon sokat vigyáznak a gyerekekre, a húgom egyébként ezt nagyon kihasználja. Ha lelki problémáim vannak nem tudok anyához fordulni, mert a húgomnak mindig az aktuális problémájával kell foglalkozni.