A nagytesónak vagy a kistesonak a nehezebb?( lelkileg)

Középső vagyok. Kisebbként nem lett volna különösebb bajom, ha a nagyobb testvérem nem terrorizált volna passzióból, vagy az isten tudja miért. A szülők nem kivételeztek velem.

Nagyobbként sem volt semmi bajom, mert nem nekem született gyerekem, nem éreztem úgy, hogy ez az én gondom lenne, leszarva meg csak ugyanannyira voltam, mint addig.

A nagytesónak egyértelműen.

Főleg, ha nagyobb a korkülönbség és ingyen csicskát(khm bébiszittert) látnak a nagytesómban.

Nagyapám nem élete végéig gyűlölte a szüleit és az öccsét is, mert elvették tőle a fiatalságát azzal, hogy többet kellett az öccsével lenni, mint a szüleinek. Nem is született neki egynél több gyereke.

Én vagyok a legfiatalabb a családban.

A legidősebb "testvérem" évekig terrorizált (annyira hogy PTSD-m van és pszichiátriára kerültem miatta), úgy ahogy a középső testvért, a bátyámat is, csak őt megunta mikor jöttem én.

Kivételezve velem sosem volt, sőt pont leszartak a szüleim.

Lehet hogy nehéz volt neki, mert nem tudta elfogadni közel 10 évesen, hogy többé már nem ő anya egyetlen pici fénye. De hogy neki lett volna a legrosszabb? :D

"A nagynak a nehezebb mindig. És nem csak azért, mert általában tényleg a kicsivel kivételeznek, hanem egyszerűen azért, mert a nagynak az életében változást jelent a kicsi, de a kicsinek természetes, hogy ott van a nagy. "

Teljesen jót írt 3-as, nem tudom, miért pontoztátok le amúgy, de mindegy.

Számít a korkülönbség is, ha nagy, akkor a nagyobb gyerek egyértelműen szív. Nálunk 6 év, én vagyok a nagyobb, lányok vagyunk, és egész gyerekkorunk azzal telt, hogy egymást gyilkoltuk. Most sem szeretjük egymást különösebben (40 felett vagyunk már mindketten).

Nálunk velem kivételeztek. Elsőszülött és fiúgyermek voltam. És a húgomtól a mai napig kapom az ívet, hogy őt le se szarták engemet meg ajnároztak. Pedig idén ő 50 én 52, anyánk 1997, apánk 2020 óta nincs köztünk.

Nem hálás szerep kivételezett gyereknek lenni. Nekem pl a fiatal felnőttkorom lelkiismeretét árnyékolta be, amikor már magam is tisztábban láttam, felnőtt fejjel a dolgokat.

Én személyiség alapján mondanám, hogy a visszafogottabb testvérnek nehéz. A határozott, hangos, néha erőszakos testvér el tudja nyomni a másikat a figyelem, a jutalmak és a szervezés közben is. Aki jobban akar érvényesülni, az nem mindig veszi figyelembe a halk tesót, aki inkább kerüli a vitát és magában sajnálja, hogy nem ő kérte azt a valamit, nem ő választott először húst ebédnél vagy nem szólt elég hangosan, hogy máshová menne nyaralni.

Én idősebb testvér vagyok, de mindig hallgattam, mert á, a húgom ezt szeretné, azt szeretné és szemrebbenés nélkül kérte és megkapta mindig, amit akart. A gyerekeim közt szintén a nagyobb csendes, alkalmazkodó, a kisebb meg egy kis tank. De tanítom őket arra, hogy nekünk egyformán fontsak és a kicsi ne nyomja el a nagyot.

Én nagyobbik testvér voltam, semmi bajom nem volt ezzel a felállással. Nem volt se jobb, se rosszabb. Ja, és nem kérdeztek meg, akarok-e tesót, mert másfél éves voltam, amikor született.

És én se kérdeztem meg a 3 éves lányomat, akar-e tesót. De még egy kisiskolás se tudja eldönteni szerintem. Példa erre az én két lányom. Folyton ölik egymást, 7 és 4 évesek. A nagyobb többször kijelentette, hogy útálja a húgát. De a múltkor valami bekattant náluk, és ketten kórusban nyaggattak hetekig, hogy akarnak még egy testvért. Én fel is hívtam a nagyobbik figyelmét az ellentmondásra, hogy minek még egy testvér, mikor a mostanival se jön ki jól. De szerinte az új kistesó más lenne. Hát persze...

Nyilván nem lesz több gyerekünk, mert mi, a felnôttek kettôt akartunk, és annyi is van. Nem a gyerekek fogják ezt eldönteni, mert nem érik fel ésszel. Nekik ott lesz döntési lehetôségük, hogy ôk maguk hány gyereket vállalnak, ha felnôttek.