A sógorom kutyájaban nem bízok és nem merem a gyerekeimmel ott hagyni őket. Tenyleg olyan lehetetlen dolog ez?

Nem akarja. Csakhogy nem rajta múlik. Míg nincs valami feldolgozva, szétszálazva, mi hogy történt, addig hibás mintát adunk. Bármilyen diszfunkcionális családban ez így megy.

A kérdezőnek sincs olyan ember a családjaban, akivel ezeket a félelmeit szépen át lehetne beszélni. Nincs empatikus közeg. Különben nem jelenne meg itt egy ilyen kérdés.

Ti eljártok amúgy tudatosan pszichológushoz, hogy a saját rossz mintáitokat, negatív bevésődéseiteket ne adjátok át a gyerekeiteknek?

Ugye, hogy nem? Sőt, biztos az a válasz, hogy nektek nincs is. Pedig de, mindenkinek vannak traumái, feldolgozatlan mintái, mindenki tanít, átad olyan dolgokat a gyerekeinek, amelyek nem feltétlenül jók, amelyek mások szemében rossznak számítanak.

Ti is, és mégsem mentek el pszicghológushoz. De azért attól még nem lesz semmilyen család "diszfunkcionális", mert anyuka fél a kutyájtól. Lehet, hogy ti ennél ártalmasabb dolgot közvetítetek, csak észre sem veszitek.

Az égvilágon semmi nem lesz amúgy akkor sem, ha ezek a gyerekek esetleg félnek majd a kutyától, max. nem lesz nekik. Tartanak majd macskát, ha akarnak.

Én igen. Ezért próbálok itt is kampányolni. Én magam is

hasonló területet tanulok. Sajnos nem sok sikerrel lehet ide írni erről. Hiszen senkit nem lehet küldeni terápiás folyamatra. Amíg magától nem ismeri fel és nem lesz motivált, hogy jól legyen.

1. kezeltesd a problémádt és ne vetítsd ki a gyerekeidre

2. egy kölyökről! beszélünk, aki totál másképp viselkedik, mint egy már felnőtt

Barátomnak rottijaik vannak, kölyökként két kajla kis hülye volt mind, felnőttként meg nem mondanád, hogy kicsiként hogy viselkedtek, mert ég és föld.

Persze, ehhez kell kutyaiskola, főleg egy nagytestű esetében - de attól egy 3-4 hónapos kölyök, hogy már kutyaoviba jár még kicsi!

Nektek meg nem ártana a kutyamániátokat kezeltetni és elfogadni, hogy nem mindenki akar kutyázni.

Azt meg tanuljátok már meg, ha anyátok nem tanított meg rá, hogy állatot nem viszünk más otthonába, ezt mégis hogy képzelitek?

Hidd el 38-as, ezek élőben is ilyenek, mondom, van a családban. Egyszerűen képtelen elfogadni, hogy nem akar senki a kutyáival foglalkozni, ugyanezt a szöveget tolja mindenkinek, hogy mi biztos félünk a kutyáitól, azért zavar, ha összenyalnak minket, meg majd ezt adjuk tovább a gyerekeknek (neki van is ilyen kutyája, aki kapott már meg mást, szerinte csak "játszik"), volt már, amikor a nagyszülőket zsarolta, hogy ha nem viheti magával a kutyát, nem láthatják az unokát sem.

Mert a kutya is a gyereke. Mindenhova vinni kell, minden rokonhoz, de meg sem kérdezi, csak beállít (hozzánk mondjuk nem, mi ezt az elején megmondtuk, ide kutya nem jön, ha ők sem jönnek így, ez van, nem tudom, más miért nem vállalja fel ezt a konfliktust).

Nem tudja elfogadni, hogy nem akarunk kutyázni, nem minden gyerek akar kutyázni, sőt nem is kell minden gyereknek kutyáznia, mert nem dől össze a világ, de ez ilyen állandó konfliktust.

#37,38 ha elfogytak az érvek akkor marad a személyeskedés, ugye?

Még mindig nem sikerült felfogni hogy nem azzal van baj hogy nem szeretik hanem hogy rettegnek?

#39 de a kérdező gyerekeinek még egyelőre nem az a véleménye hogy nem akar kutyazni hanem az hogy félek tőle mert ismeretlen és mert anya/apa is fél tőle és véd mint a tűztől.

Nem lenne egészségesebb szerinted megtanitani annak a gyereknek hogy figyelj fiam, a kutya nem bánt, csak játszani akar, ha megnyal az még nem fáj, ő így fejezi ki a szeretetét, de moss utána kezet.

Ennyi. És majd a gyerek ha már van önálló véleménye akkor eldonti hogy ő akarja e szeretni a kutyákat vagy nem.

Nem, 40, szerintem nem kell mindenki által elfogadott érv, mert a gyerekéről, látogatóiról mindenki maga dönt.

Én nem utálom a kutyákat egyáltalán, de eszembe se jutna a két éves gyerekemmel megértetni, hogy semmi baja nem lesz, ha a sógor kutyája összenyalja, aminek amúgy parancsolni se tud a gazdája. És ha a sógornak meg egyebeknek ez nem teszik, hát nagyon sajnálom, az ő gyerekeiknek majd ők megengedik.