Milyen egykének lenni?

Egyke vagyok. Gyerekkent nagyon unalmas volt, mindig egyedul voltam, hianyzott, hogy nincs kivel jatszanom, erre emlekszem. Unokatesok vannak, jo sok is, veluk azert gyakran osszejottunk bandazni.

Viszont olyan 12 eves koromtol kezdve mar megvaltoztak a viszonyok, kamaszodtam, a barataimmal logtam, gimitol meg mar kb csak aludni jartam haza, sok oram volt es meg sportoltam is, kesobb sokat buliztam is, szoval pont leszartam, van-e testverem.

Egyik legrosszabb dolog az életben

Egész életemben egy testvérre vágytam a legjobban

Főleg hogy az egyik szülőm mentális beteg, hatalmas így a teher rajtam egyedül

Sztem aki csak egy gyereket akar, annak inkább ne legyen

Én szeretem, mindig is szerettem. Kizárólagos figyelem, nincs versenyeztetés, nem csesztet senki, nyugi van. Gyerekként is teljesen jól elvoltam, jól tudtam egyedül játszani, aztán miután megtanultam olvasni, onnantól még annyit sem unatkoztam mint előtte, rengeteget olvastam.

A gyerekem is valószínű egyke marad. Szerintem jobban fogja értékelni a külön szobát meg azt hogy lesz pénzünk drága különórákra, jó minőségű kajákra, külföldi utazásokra, ha felnő neki saját ingatlanra, stb, mint egy testvért, akivel jelentősen alacsonyabb életszínvonalon élhetnénk. (Még csak baba, úgyhogy nem tud egyelőre nyilatkozni, de nyilván amúgy sem ő döntene.) De amúgy az anyagiakat leszámítva is csak egy gyereket szeretnék, nekem bejött ez a családmodell.

Egyke vagyok, es jobb is hogy nincs testverem. Nem tudnam elviselni. Eleve anyam is olyan fiatalos hogy azt hiszik a noverem es meg csak nem is viselkedik anyakent. Idegesito..

Meg en kicsinek is elvoltam egyedul. Voltak barataim es ennyi, amugyis magamnak valo vagyok.😅 Meg ez az osztozkodas nagyon bosszantana, en senkivel semmin.