Vállalnátok a szüleitek előtt hogy egyszerűen semmit nem éreztek a testéretek iránt?

Van egy fél testvérem, egy nővérem, közel van a harmincas éveihez. Diagnosztizált borderlineos szóval elég húzós egy nő, nem tudom milyen viszonyban van már a "Pasijával", azért írom így mert fogalmam sincs már hogy milyen viszonyban vannak. Lehet ő szeret engem, mert van egy tetoválása ami hozzám kötődik, de én nem érzek irányába semmit. Két külön világ vagyunk/voltunk. Ő neki rengeteg pasija volt, meg az a bulizós diszkózós fajta, extravertált vagy mi. Fiatalabb koromban mindig leszóltak ezért némelyik pasijával, hogy nem volt társsasági életem stb, teljesen máshogy gondolkodom mint ő, ég és föld vagyunk igazából, én elvonulós introvertált vagyok. Egyszer említettem anyámnak hogy attól mert testvérem nem kell szeretnem, hát nem tetszett neki a dolog. Ha lett volna esküvője (ami szerencsére nem történt meg) nem szívesen mentem volna, a gyerek születése után (szintén nem történt meg mert meddő), anyám tuti elrángatott volna megnézni stb stb. Nem tartom vele a kapcsolatot, szerintem felesleges erőltetni az egészet mert nincs miről beszéljünk. 22/f