Hogy lehetne rásegíteni a jó testvéri viszony alakulására kiskorban? Nektek mi segített (volna)?
Mint anya, egyensúlyra törekszek, próbálok nem kivételezni, így igazságosnak maradni. De észreveszem, hogy csak nem harmonikus és rossz látni 😞
Lányom 11, fiam 7 éves.
Nálunk a nagyobb testvér javára volt kivételezés. Sőt nem is ez a helyes kifejezés rá, nem is tudom, minek nevezzem. A nővéremnek klasszikus testvérféltékenysége volt, mert a születésem után mindenki azt mondta, hogy kicsi vagyok és aranyos. Ez olyan korán történt, hogy én nem is emlékszem rá (csecsemő, totyogós voltam, tehát nem mondhatnám, hogy előnyöm származott volna a helyzetből, vagy vigyorogva visszaéltem volna vele), ugyanakkor ő is csak óvodás volt még. Megutált, és mióta az eszemet tudtam, fogalmam sem volt, miért kínoz, csak felnőttként tudtam meg, mikor és miért alakult ez ki nála. Páréves koromra már velem sem foglalkozott senki, nem voltam ajnározva, sőt igazából anyánk is inkább csak vele beszélgetett, hozzám alig szólt. Valamennyit látott belőle hogy mennyire bánt engem a nővérem, de sosem voltam tanúja annak, hogy akár csak egy szóval próbálna megvédeni engem, pedig olyan durva bullying volt, hogy feltűnő szociális nyomokat hagyott (mindenkitől féltem, társaságban háttérbe vonultam, azt hittem utálnak, szorongtam, szégyenkeztem), és életre szóló sebeket. Gondolom ő is a "gyerekek, lerendezik egymás közt" nézetet követte. Baromi nagy baklövés volt.
Szerintem igenis figyelemmel kell követni, melyik gyereket milyen sérelem éri a másik részéről, ki volt a szemét, hol a probléma gyökere, és a megfelelő helyen kell kezelni a konfliktusokat. Ez sok energia, mert beszélgetni kell velük, és nem csak annyit, hogy "ki kezdte?", hanem az érzéseikről.
Mentek a zöld kezek :-)
Külön szobájuk van szerencsére - a kicsi zavarná a nagyot.
Nem akarom rájuk hagyni, segíteni akarok, néha belekavaradok már és túlgondolom, egy módszertan, vezérfonal, ötlet, gondolatmenet ezért jól jön.
Megvagyok :
Mentek a zöld kezek :-)
Külön szobájuk van szerencsére - a kicsi zavarná a nagyot.
Nem akarom rájuk hagyni, segíteni akarok, néha belekavaradok már és túlgondolom, egy módszertan, vezérfonal, ötlet, gondolatmenet ezért jól jön.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!