Mi lehet ennek az oka?

Nemveled van a baj, a szülőkön múlik, milyen lesz a test érek viszonya. Nálatok anyukád ezt jól láthatóan leszarta.

A tesód viszont nem neveletlen, hanem szeretetre és figyelemre vágyik. De ezt nem tőled kell megkapnia, hanem az anyjától.

A korkülönbség nem számít. Gondolj az olyan családokra, ahol már 3-4 gyerek van. Az első és a legkisebb között simán lehet 12-14 év.

Viszont a korkülönbség okán a nagyobbnak is van dolga a nevelésben, példaadásban, stb.

Te féltékenyen elutasítottad. A nagymama nem tudja anyátokat helyettesíteni.

A testvéred érzelmi fejlődésében lehet törés, nem kaphatott elég figyelmet, gyengédséget, szeretetet.

Az együtt játszás során a gyerek rengeteget tanul, nem csak szellemileg, hanem a normális társkapcsolatot, a normális kommunikációt, kitartást, fegyelmet, megtanul veszíteni, megtanul küzdeni, helyzetet felismerni.

S hogy leülsz vele játszani, vagy mesélsz neki, ha tanítgatod a rendre, s közben érezteted a szeretet iránta akkor az már maga az odafigyelés.

Sokszor adódik, hogy végül a kis féltestvér lesz az idősebbnek öregségére a támasza.

A gyerekkel való kapcsolatot mindig a felnőttek rontják el, aztán kapnak egy figyelemzavaros, magatartás zavaros, ideggyenge kis zsarnokot, aki a devianciával akar magának figyelmet kicsikarni.

Ez már ördögi kör.

Akit elhanyagolnak, az megkísérli kierőszakolni a figyelmet. Ez által viszont még inkább elutasításra talál.

Mégis csak a tesód

Hány évesek vagytok?

"Viszont a korkülönbség okán a nagyobbnak is van dolga a nevelésben, példaadásban, stb."

Na ez az a dogma, amit el kellene felejteni. Csak azért, mert anyucinak nincs már szüksége a kicsire, mert csak a pasi megtartásához kellett, az meg lelépett így is, nem a nagyobb testvér dolga a nevelés. Mindenki nevelje a saját gyerekét. Egy 15 éves meg az érettségire készüljön, ne gyereket neveljen.

Szia!

Én most nagyon megsajnáltam a pici gyereket! Elhagyta az apukája, az anyukájától sem kapja meg a megfelelő figyelmet, (nyilván valakinek el is kell tartania azt a családot,) a nagymamája kifejezetten gonosz vele. Nem a Te hibád, hogy nincs jó viszonyotok, de basszus, ha belegondolsz, hogy hét évesen nincs egy olyan szeretetteljes légkör, ahol a világ elől biztonságban érezhetné magát, ahol azt érezhetné, hogy fontos része az egységnek. Nem kap elég szeretetet, mosolyt, ölelést. Ez a világ legfrusztrálóbb érzése lehet, szerintem pedig kib*szottul szomorú! Az előttem szólóknak igaza van, nem a Te dolgod nevelni, megmenteni az érzelmi fogyatékosságtól, de úgy érzem, Te vagy az egyetlen, aki segíthetsz rajta. Gondolom, kb. 22 évesen lenne jobb dolgod is, de minőségi emberi kapcsolatok és együtt töltött idő nélkül az a kis lélek egy emberi roncs lesz.

Szerintem amúgy nem a korkülönbség az oka: Nekem 2,5 éves kisfiam van és, ha "lemegyek gyerekbe" hozzá, nagyon szórakoztató vele a játék. Persze sok munka is van vele, benne, hogy tudjon szépen játszani, de ő az én kis babám, ez nekem megér minden időt! Akkor is, ha a takarítás, bevásárlás rovására megy. Na, ez az, amit Te nem tudsz elmondani magatokról. De hogyan is tudhatnád, hiszen nem Te akartad, ez csak egy kész helyzet, amibe belekényszerültél.

Esetleg próbálj meg egyszer-kétszer minőségi időt tölteni vele, pl. társasozni, rajzolni vagy bevonni saját dolgodba, ahol "szükség van az ő szakértelmére", hátha pozitívan hat rá a felkérés és ő is próbál majd valamit hozzáadni a kapcsolatotokhoz!

Az, hogy kicsinek sem szeretted gáz. Egy csecsemő ártatlan, magatehetetlen, kiszolgáltatott. És cuki. És a tesód.

Az, hogy fiatal felnőttként nincs kedved foglalkozni egy kisiskolással az valahol érthető. De, hogy sose szeretted? Ráadásul nem kisgyerek voltál mikor született hanem 15 éves akinek már elvileg van esze....

Itt veled van gond.

Úgy kerültél ebbe a helyzetbe, hogy nem akartad, nem tervezted, és a terhedre van. Nem érzel szánalmat a testvéred iránt? Ha jól gondolom, Te is átéltél egy válást. Talán úgy érzed, Téged sem szeretett senki, mièrt legyen neki jobb? Te sem ezt érdemelted, Te sem erre vágytál.

Minden okkal történik, mindenből tanulhatunk, a rossz dolgokból például azt, hogy hogyan ne tegyünk. A jó dolgok örömöt okoznak, visszaigazolva a cselekedetünk helyességét. Amikor a döntéseinkben a szívünknek is békessége van akkor örömöt érzünk.

Van választási lehetőséged!

Meg fogja határozni az egész életedet ami Veled történt? Te is úgy bánsz majd másokkal ahogyan Veled bántak? Vagy azt mondod, hogy lerázom magamról a múltam fájdalmait, nem akarom ezt sem magamnak, sem másnak, ezentúl szeretni fogom magamat és az embertársaimat, különöskėppen a családom tagjait.

A testvéred nem kap talán olyan törődést amire szüksége lenne. Ráadásul, elkezdte az iskolát amibe neki újabb nehézség a beilleszkedés. A otthonában a felnöttek ha különböző módon kezelik a megnyilvánulásait, az zavart okoz benne. Nem tudja pontosítani a határokat. A mindent megengedés nem szeretet. (film: A kismadár)

Ezt a problémát a három felnött együtt tudja csak kezelni. Ha nem megy önállóan, akkor szakember segítségével. A tanár is segíthet, vagy ajánlhat valakit.

Öszintén kell beszélned anyukáddal, nagymamáddal, hogy mit tehetnétek. Próbáld az érzéseidet szavakba önteni. Nem könnyű feladat. Legyél tárgyilagos. Az egymás vádlása nem fog megoldáshoz vezetni, mert mindenki védekezni fog akár vádaskodással.

Jól érzed, hogy így nem jó úton haladnak a dolgok. Kívánom, hogy találjatok egy mindannyiótok számára egyformán elfogadható, szeretet alapú, átformáló megoldást. Amiről Thomas Gordon is ír a Szülői eredményesség tanulása című könyvében.