Kényszerhelyzet! Hogy vegyek erőt magamon és bírjam ki?

Tavaly nyáron költöztem ela szüleimtől,mert sajnos nem bírtuk egymást elviselni,valamint kisebb koromban a sok bántalmazást (testi,lelki) sem tudtam feldolgozni. A nagyszüleimhez mentem,onnan munkát vállaltam,azóta dolgozom.

Viszont nagymamám pénzéhessége és nagypapám mentális labilitása oda vezetett, hogy onnan is mennem kellett. Így költöztem össze a jelenlegi párommal,ennek ellenére most külső tényezők miatt szét kell költözni, és nekem egy ideig nem lesz hová mennem. Szüleim azóta nagyon tepernek. Kedveskednek,érdeklődnek,ajándékoznak és nagyon szeretnék,ha vissza mennék. Ennek oka,hogy az öcsém nem nagyon segít nekik,ráadásul nincs aki érdemben nevelje. En azt látom,evégett hívnak vissza. Mivel nincs más mód,így vissza megyek,de egy külön "lakrész" epítésével azt hiszem el is különülök kicsit. Azonban ha eszembe jut,hogy "újra velük" leszek,elfog egy rossz érzés, ami végig nyomaszt és ránehezedik a mellkasomra. Úgy érzem nem haladtam és visszakerülök a "mélybe" ahonnan el szeretttem volna menekülni. Hogy enyhíthetném ezt az érzést?