Emiatt rossz anya lennék?
Van egy 4 éves kislányom, és egy 11 hónapos kisfiam. A férjemmel évenete párszor el szoktunk menni ketteseben 1, max 2 hetes nyaralásra/síelésre/kirándulásra. 2 hétre csak akkor megyünk, ha messzebb van a célállomás, esetleg másik konitenesen,- de ilyen esetben nem is éri meg 1 hétre menni. Az évi többi napján sok időt töltök a gyerekeimmel, mert vállalkozó vagyok, és úgy osztom be az időmet ahogy szeretném, valamint otthonról is tudok dolgozni. Férjem is viszonylag sokat dolgozik, örül ha el tudunk menni kettesben valamerre. Nagyon jó apuka, ő is minőségi időt tölt el a gyerekekkel, viszont érthető hogy vágyunk csak egymás társaságára is. Azért nem visszük magunkkal őket, mert egy 11 hónapossal nem sok helyre lehetne menni, főleg hogy mi általában aktívan pihenünk. Ilyenkor anyósomék nagyon szívesen vigyáznak a gyerekekre, meg én is jó kapcsolatot ápolok velük, úgyhogy megkérni sem probléma őkét. Anyukám is el tudja őket vállalni pár napra, eetleg 1 hétre. A gyerekek nagyon szeretnek a nagyszülőknél lenni, és nyáron ők is eljöhetnek a közös nyaralásra. Ez nálunk mindigis így volt a lányommal 1.5-2 éves korától. A gyerekeimet imádom, mindenben ők az elsők nekem, bárkivel szemben kiállok értük, és ez a normális.
Mégis meglepő módon sokan megszólnak emiatt, vagy furcsállják hogy otthon hagyom a 11 hónaposom. Még olyanok is akitől nem várnám, főleg hogy tisztában vannak vele milyen erős a kapcsolatom a gyerekeimmel. A férjemmel nagyon jó a kapcsolatom, még mindig ég bennünk a tűz, aminek feltétele a kettesben töltött idő. Változtatni ezen nem szeretnénk, amíg mindenkinek megfelel ez a felállás, szimplán csak kíváncsi vagyok ki mit gondol erről.
Szerintetek tényleg akkora bűn lenne hogy néha a férjemmel is kettesben vagyok?
#65 nem kell másokkal vitát generálni, ígyis valaki kiemelte, hogy az én kérdésem alatt veszekedtek egymás véleményén. Fölösleges. Tisztán leírtam, de a te kedvedért utoljára még egyszer leírom, csak megérted: NEM lelkibeteg egyik gyerekem se, sírni meg főleg nem szoktak ha a nagyszülőkhöz kell menni. Megint valami kisarkított példával jöttök, ami egyszer megtörtént az xy-nak a nagymamája gyerekének a húgával, és azt próbáljátok kivetíteni rám. El kell keserítselek, de ez most nem jött össze.
A továbbiakban a vitát hanyagoljuk ha lehet.
Mivel a házassaág két emberről szol nem 3rol v négyrol,igen ez anyosék csörét is nagyon tudja ez baxni,a gyerek meg tanulja meg időbe h nem a szülőn kell logni 0 24ben tátott szájjal,bömbikélve h márpedig vele kell foglalkozni folyton,mai kölykök nem tudnak játszani maguktol bármit tenni,én a babát se vittem a háloba az a férjem és a én helyem,a babát se kell folyton felvenni kézbe altatni h cukor legyen aki csak ott tud elaludni kisbaba korba toxxák el sokan a gyerekeiket,aztán hiszti épek lesznek mert megszokják h körülöttök forog a világ...
37N
Pár éve a tavaszi szünetre vittem el az anyósomékhoz a gyerekeket. A nagynak volt szünet a suliban, a kicsi még ovis volt. A kocsiban a kicsi nagyon lelkesen mondta a tesójának: megyünk a nagymamáékhoz, ő minden nap csinál palacsintát nekünk, olyan lesz, mintha minden nap szülinapunk lenne!
Úgyhogy nem úgy tűnik, hogy lelki sérültek lesznek, ha a nagyszülőknél töltenek néhány hetet az évben. És attól sem lesz semmi bajuk,ha a tavaszi szünetben minden nap esznek palacsintát. Köszönik egészségesek, és vékonyak.
Utolsó és honnan tudod hogy a gyerekek jól megvannak? Talán ismered őket? vagy csak a kérdező állítja? Amúgy meg nem elkeserítő ha egy 11 hósnak az a normális hogy hetekre le van passzolva hogy anyuciék más környezetben szexelhessenek?
Kérdező te meg minek írtál ki kérdést ha meg vagy győződve arról milyen szuper anya vagy és mindent jól csinálsz? Elég elkeserítő ha ti csak a gyerekeitek nélkül, a világ másik végén tudtok minőségi időt együtt tölteni. Valamit nagyon rosszul csináltok, ha ez nem megy a gyerekeitek közelében.
Miért, utolsó, hol van az előírva, hogy egy szülő csak a gyerek se.g.g.ében létezhet és élhet? Van rá lehetőségük, hogy kettesben elmenjenek és kikapcsolódjanak, és közben nem a sátánra hagyják a gyerekeiket, nem is árvaházba dugják, hanem kényeztető nagyi és papi nyaraltatja őket. Igen, nekem pl. nyaralás volt mindig, ha mamáéknál voltam, teljesen mindegy, hogy egy hétvégére, vagy egész nyárra. Vagy az is a szülők réme, aki egész nyári szünetekre leküldte a gyerekeket a nagymamához vidékre, mert nem létezik olyan munkahely, ahol 6-8 hetekre szabadságot lehetne kivenni, hogy az ember a gyerekeivel töltse a nyarat? "Régen" (amikor még a nagyik htb-k voltak, meg hamar nyugdíjasok lettek, elég sok család működött így, és mégse lett defektes mindenki!
A logikát megfordítva: ma annak kellene a legtökéletebb gyereket nevelnie, aki el se megy melőle? A minőségi idő és a mennyiségi idő eltöltése közötti óriási különbségről hallott már a kérdezőt sarazók tömege? Azért mert valaki elsősorban anyagi okokból 0-24-ben a gyerekkel van - egy légtérben - az ezek szerint a jó anya, annak a gyerekének jó? Pfff..Kérdező! Csináld, Te élsz a saját családodban, ha nektek ez a jó, kit érdekel, hogy a sok irigy, besavanyodott csóró-kóró mit kiabál rád?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!