Emiatt rossz anya lennék?
Van egy 4 éves kislányom, és egy 11 hónapos kisfiam. A férjemmel évenete párszor el szoktunk menni ketteseben 1, max 2 hetes nyaralásra/síelésre/kirándulásra. 2 hétre csak akkor megyünk, ha messzebb van a célállomás, esetleg másik konitenesen,- de ilyen esetben nem is éri meg 1 hétre menni. Az évi többi napján sok időt töltök a gyerekeimmel, mert vállalkozó vagyok, és úgy osztom be az időmet ahogy szeretném, valamint otthonról is tudok dolgozni. Férjem is viszonylag sokat dolgozik, örül ha el tudunk menni kettesben valamerre. Nagyon jó apuka, ő is minőségi időt tölt el a gyerekekkel, viszont érthető hogy vágyunk csak egymás társaságára is. Azért nem visszük magunkkal őket, mert egy 11 hónapossal nem sok helyre lehetne menni, főleg hogy mi általában aktívan pihenünk. Ilyenkor anyósomék nagyon szívesen vigyáznak a gyerekekre, meg én is jó kapcsolatot ápolok velük, úgyhogy megkérni sem probléma őkét. Anyukám is el tudja őket vállalni pár napra, eetleg 1 hétre. A gyerekek nagyon szeretnek a nagyszülőknél lenni, és nyáron ők is eljöhetnek a közös nyaralásra. Ez nálunk mindigis így volt a lányommal 1.5-2 éves korától. A gyerekeimet imádom, mindenben ők az elsők nekem, bárkivel szemben kiállok értük, és ez a normális.
Mégis meglepő módon sokan megszólnak emiatt, vagy furcsállják hogy otthon hagyom a 11 hónaposom. Még olyanok is akitől nem várnám, főleg hogy tisztában vannak vele milyen erős a kapcsolatom a gyerekeimmel. A férjemmel nagyon jó a kapcsolatom, még mindig ég bennünk a tűz, aminek feltétele a kettesben töltött idő. Változtatni ezen nem szeretnénk, amíg mindenkinek megfelel ez a felállás, szimplán csak kíváncsi vagyok ki mit gondol erről.
Szerintetek tényleg akkora bűn lenne hogy néha a férjemmel is kettesben vagyok?
szerintem ez normális, most már elég nagy a távolléthez és nem lesz lelki törése, hisz nem is fog emlékezni erre, a nagy pedig már megszokta , nem érte hirtelenül a dolog.
Jogotok van kikapcsolódni és nem egy ismeretlennek adjátok le...
aki erre húzza a száját az inkább arra irigy hogy megengedheted ezt magadnak, míg ő nyáron is együtt van a gyerekekkel és nincs magánélete. Ha lesz gyerekem én is ezt fogom tenni :D:D
19es ki mondta hogy fulladjanak a gyerekbe? Úgy is ki lehet kapcsolódni ha elérhető közelségben vannak baj esetére, nem a világ másik végén. És akkor se fulladnak a gyerekbe ha két-három napra mennek el és nem két hétre passzolják le.
Mi is eljárunk, közeli országokba is a gyerek nélkül, de eszünkbe se jutna hogy ne tudjunk mellette lenni baj esetén két-három óra leforgása alatt. Majd ha nagyobb lesz, akkor megyünk messzebbre. A gyerekvállalás bizonyos fokú lemondással jár, aki erre nem képes, az ne vállaljon még gyereket.
KEdves 19, 22 éves a lányom. Önálló háztartást vezet tőlünk 250 km-re, tanul és mellette dolgozik. PEdig soha nem voltunk nélküle sehol.
20 évesen szültem és nem érzem, hogy bármi kimaradt volna az életemből, csak mert a születése után ő volt a fontos. ÉS köszi, még házasok vagyunk, pedig nem mentünk nélküle nem hetekre, de még napokra sem sehova, pedig megtehettük volna, két lelkes nagyi is van.
ÉS nem, nem vagyok irigy arra, akinek más a fontos, mint nekem. Inkább sajnálom, hogy miből marad ki, amíg lepasszolja a gyereket.
A mi gyerekeink egész nyáron a nagszülőkkel voltak, mi csak hétvégenként látogattuk őket. Ha összeadjuk a napokat biztosan több, mint 1-1,5 hónap. Ők remekül érezték magukat vidéken, nem kellett a Bp-i hőségebn szenvedniük, a nagyszülők önként és örömmel voltak velük, mi meg randiztunk munka után.
A házasságnak nagyon jót tesz a kettesben töltött idő. A gyerekek kirepülnek, hamarabb, mint gondolnád. Ne hallgass a károgókra.
Nekem is nagyon fura a gyakorlatotok, de a "tűz" fenntartására törekszertek. Ez klassz. A gyerekekkel minőségi időt tölt mindkettőtök, ez még klasszabb. Javaslom, folytassátok!
Kérdés csak egy van: Okoz-e ez a 2 hetes kiruccanósdi bármelyik gyerekben megrázkódtatást? Ha igen, akkor nem szabad folytatni, ha nem akkor semmi probléma.
Lehet, hogy X, Y vagy Z 11 hónaposában okozna, de a tieteknek ez meg sem kottyan. A többi nem számít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!