Anyám azt mondta, hogy egy gyereknek mindegy hogy milyen körülmények között nő fel, mert csak az számít hogy mit akar ő kezdenj az életével mivel ha igazán akarja, bármit elérhet mindegy hogy hogyan mőtt fel. Mit gondoltok erről?

Az a baj, hogy mind a kettő igaz. Adott rossz körülmények közé születve az egyik ember kiemelkedik, a másik lent ragad.

Az emberek születnek egy adott mértékű intelligenciával, ami tanulással növelhető, és akaraterővel, ami szintén. Az intelligenciával fel lehet ismerni a rossz mintákat, és az akaraterővel túl lehet rajtuk lépni. Az, hogy ki mennyire tekinti a problémát gátnak vagy kihívásnak, az az akaraterőtől és egy kicsit a látott mintától függ.

A(z akármennyire) "győztesek" szeretik azt mondani, hogy az akaratuk segítette őket, bárki másnak is menne, ha akarná eléggé. De mi van azokkal, akikben nincs annyi akarat? Örököltek valamennyit és kész.

Van, aki szorgalmasan dolgozik, de egy utcai támadás során leblokkol, más visszaüt, akkor most a nem visszaütő a hibás? Van, aki sosem képes rendesen dolgozni, de ha kell, visszaüt. Melyik a jobb?

#1 pl. sokkal előrébb tartana, ha a szülei nem úgy bánnak vele, ahogyan tették. Vagy lehet, hogy ugyanitt tartana, de ennek eléréséhez nem kellett volna annyi mindenről lemondania menet közben.

neked van igazad kérdező,az én anyám sem szeretgetett,támogatott,soha ,most felnőtt koromba sem ha vele maradok nem sokra vitem volna ,bár dolgoztam már akkor is .magam talátam munkát de inkább 7 napot dolgoztam minthogy vele legyek,kiabált mindig mindenért,és ivott .mikor össze költöztem férjemel ő mindig mindenbe támogatott érzelmileg,ma van egy szép családom 3 gyerekem és egy inteligens férjem .

anyámal nem tudok beszélni semmiről mert a mai napig érzelmileg csak lehuz-lehuzna .