Túl kegyetlen vagyok a haldokló apámmal?

A leírtak alapján egyáltalán nincs okod sajnálni.

A nővéreid meg úgy látom, kevesebbet éltek át mellette, ha az egyik anyukáddal volt, másik meg férjnél.

Én se tudok megbocsátani a mostohaapámnak a tönkretett gyerekkoromért, most, 76 évesen pedálozik, ha otthon vagyok.

De ugyanolyan szar ember, mint volt.

Ne törődj a hitetlenkedőkkel.

Ha valaki ilyen körülmények között nő fel, az anyja otthagyja az alkohololista, erőszakos apával, azt 18 éves korára nem lesz önálló, érett személyiség. És hiába kerül a nevére egy lakás (nagymama ráíratta, szülők vették befektetésnek, vagy más úton), az őt függésben tartó szülő nagyon is rá tudja venni, hogy mondjon le erről a jogos tulajdonáról. A gyerek 18 éves koráig a gyámhivatal a szülő körmére nézett volna, tehát addig apukának várnia kellett a lakás megszerzésével.. A 18. születésnap után a gyereknek magának kellett volna képviselni az érdekeit az apával szemben. Nem kéne csodálkozni rajta, hogy nem volt rá képes. Hány idős ember íratja a gyerekeire a vagyonát, aztán csodálkozik, mikor a szociális otthonban ébred fel? Pedig mögöttük hosszú élettapasztalat áll, nem 18 év.

Kedves Kérdező! Légy büszke magadra, hogy ilyen gyerekkor után talpra tudtál állni, leérettségiztél és egyenesbe hoztad az életed. Zárd le a múltat, akár egy pszichológus, önismereti csoport vagy hasonló segítségével.

Én csak egy gyenge, lelkizős nő vagyok, de nincs bocsánat. Bocsánat gyerekeknek van, akik még nem értik, ha megbántanak valakit. Bocsánat akkor van, ha ráléptek a lábamra. Életemben nem volt olyan, hogy valaki őszintén bocsánatot kért volna tőlem. Vagyis volt, családtag, férfi persze. Csomó ideig bántott, mikor elpityeredtem, utánam jött bőgve, hogy ne haragudjak, nekem őszintének tűnt. Csak utána ugyanott folytatta a szekálást, ahol abbahagyta.

Az apám meg... Én simán örülnék, ha végre meghalna, akkor nem kellene izgulnom, hogy ha meghalok előtte, ő kapja mindenemet, nem a testvérem. Mára már elintéztem magamban az érzéseket, de ez nem jelent bocsánatot. Szerintem, ha már csicskaság, akkor pont a csicskák bocsátanak meg. Akiknek azért mégis kell apucika. Akik azonnal bőgve borulnának a nyakába, hiába verte őket szarrá a nyomorult.

Nekem soha nem jutott eszembe, hogy bocsánatot kellene kérnie tőlem. Ha olyan ember lenne, aki őszinte megbánást érez, akkor alapból nem lenne olyan, amilyen. Simán egy szar ember. Hiába felnőtt, nem tudja irányítani az életét. Az élet pedig számomra nem úgy működik, hogy vannak szardarabok, akiknek nem kell felelősséget vállalniuk, csak majd évek múlva egy bocsikát mondani, és eljátsszuk, hogy nem történt semmi. Magamnak nem tudnék megbocsátani, ha megbocsátanék neki. Viccnek érezném az életemet.

A bocsánatkérés és megbocsátás nem ugyanaz.

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy "a bántalmazás előtti állapot helyreállítása", sem azt, hogy "vétkest felmentjük cselekedete alól".

Amíg nincs megbocsátás, egyfajta függő viszony van bántalmazó és bántalmazott közt és miután bántalmazó meghal, e függőségi viszony továbbra is fennmarad(hat), csak már az emlékekkel, fájdalommal, haraggal. Egyfajta áldozat-szerepbe kényszerítheti a bántalmazottat egész élete során - vagy amíg nem tud megbocsátani.

Én tudom mit jelent ez: sokaknak nem tudok megbocsátani és több mint húsz éve mimnden nap kísértenek az irántuk való neheztelést, harag, utálat, stb érzelmek.

Keress rá:

kinek fontos a megbocsátás

A megbocsátás a legjobb bosszú

miért bocsássak meg

Pál Feri ezzel kapcsolatos előadását is meghallgathatod.

Kik a lepontozók?

Kíváncsi vagyok,hogy ők hogy állnának hozzá ehhez az egészhez.

Engem ez nem tart függő viszonyban. Nem kelek úgy mindennap, hogy de utálom az apám. Egyszerűen nem gondolok rá, nem az életem része. Nekem ez a normális.

Akkor utálnék sok embert, ha rá lennék kényszerítve, hogy kapcsolatban legyek velük. Nem vagyok, így mintha nem is léteznének.

A helyedben legkésőbb 2000-ben téptem volna hajóra dolgozni, mert ennél még az is jobb. Apámat le se szartam volna onnantól kezdve nagy ívben, anyámat úgyszintén, mert nem állt ki értem.

Még vajszívű is vagy, hogy 18 éves korod után nem szakítottál meg vele minden kapcsolatot. Még az lenne a fura, ha ezek után éreznél gyászt az öreged után, szóval megértem, hogy hidegen hagy.