Mozaikcsaládban ennek hogyan kellene működnie?
Figyelt kérdés
Páromnak és nekem is felnőtt gyermekünk van. Amikor összekerültünk szerettem azt hogy annyi év után végre kettesben mehetek valakivel kikapcsolódni, ünnepek alkalmával kettesben találhatunk programokat. Sajnos mára egyre többet veszekszünk azon hogy párom gyereke gyakran jönni akar oda ahova mi is megyünk, ez engem zavar. Az én gyermekem egyébként sem ilyen, neki megvan a maga élete. Ennek ellenére is jó a kapcsolatunk. Páromnak jeleztem már többször hogy ez nekem így rossz, csak vele szeretnék kikapcsolódni, de ő csak azt hajtogatja mit csináljon, nem mondhatja gyerekének hogy ne jöjjön. Én szeretnék néha fontosabb lenni, hogy jobban figyelembe vegye az érzéseimet. Véleményekre vagyok kíváncsi, másoknál ilyen esetben hogyan működnek a dolgok, illetve melyikünknek van igaza?2019. márc. 2. 12:35
31/35 anonim 



válasza:





Miért is kellett lepontozni azt hogy baráti társaság segíthet? Ezek szerint a párod gyerekének nincs valami sok barátja, de ha szerezne barátokat, nem kénszerülne arra hogy rajtatok lógjon. Ehhez segítene ha egyszer legalább valami olyat szerveznétek ahol valakikkel összebarátkozhat, és utána talán nem mindig veletek akarna lenni. Ez szerintem neki se jó, nem hiszem hogy direkt csinálja. Haragudhatsz ezért a párodra,de felesleges, inkább megoldást kell keresni.
32/35 anonim 



válasza:





Ha wellness-t terveztek a hétvégén, és a gyerek is jön, akkor megértem. Nyilván zavaró még akkor is, ha külön szobában laknak. De ha meglátogatjátok Bözsi nénit, akkor nem mindegy? Nem ő akaszkodik rátok, hanem te akarod kisajátítani a párodat.
33/35 anonim 



válasza:





Nekem egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. A párod és a gyereke, gyakrabban találkozik, mióta te bekerültél a képbe, vagy ugyanígy tartották a kapcsolatot előtte, és most te szeretnéd lazítani a köztük lévő családi köteléket?
34/35 anonim 



válasza:





30! Te ezt komolyan gondolod? Én előbb halnék meg minthogy az apám számára csak a párkapcsolat legyek( ha lehetne dönteni hogy ne legyünk rokonok) ez lefokozás lenne...nem tudom mégis kik neveltek, de biztos nő vagy. Ismerek egy 65 nénit, az apja él és még most is hercegnőként kezeli..Kérdező úgy látszik a férjed döntött és mint minden normalis férfi a vére mellett. És ez nem fog változni. Vannak akik nem akarnak karácsonykor valentin napozgatni. Amit nem értek, hogy a nőknek miért nem olyan fontos hogy ki a vérük? Talán mert régen nem számított annyira?Mindig csak kétségbeesetten irigykednek a nőrokonokra és azzal vigasztalják magukat hogy azok biztos vérfertőzésre vágynak. Pedig pont az a lényeg hogy ők ennél sokkal többek.
35/35 anonim 



válasza:





Ha felnott a gyerek, akkor ha rokonlatigataskor o is ott van vagy az aoja szulinapjara eljon plsuz karacsony es husvet meg havi egysze benez. Akkor ok, de ha mennetek szinhazba es o oda bepofatlankodik vagy hirtelen hatmasban talalod magad vele egyutt a paroddal moziban akkor az nem normalis.
Valaki irta legyen a parodnak is programja kettesben a gyerekevel. Peldaul menjenek ok ketten rokonatogatni te meg addig baratnozz. Cserebe kerj olyan programot amin csak ketten vagytok. Meguszod igy az idegen csaladot es kettesben is lehettek.
Egyensulyt kell teremteni es kompromisszumot kotni. Mozaik csaladban csak igy lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!