Mi az, hogy "én ebbe ne szóljak bele", meg "lehet innen menni, ha nem tetszik"? Egy elkényeztetett gyerek hogy mond ilyeneket?

A feleségemnek a lányával egyre több a gond, olyanokat mond, mint a fent írtak. Most autót kap éppen a feleségemtől és a nagyszülőktől, én pedig szóvá tettem, hogy mégis fenntartani miből fogja. Rám se nézett, annyit vetett oda, hogy én azzal ne törődjek, majd akkor lesz beleszólásom, ha én fizetem. Idén érettségizik, egyetemre megy, de hogy neki lakás KELL. És ezt a feleségem teljesen természetesnek veszi, hogy a gyereknek 30-40 millióért néznek lakást. Én kollégiumban húztam le több évet, és még azt a pénzt is nehezen fogadtam el, amit apámék adtak, ha hazalátogattam. Nemhogy többtízmilliót bármiféle teljesítmény nélkül. Ő meg ezt magától értetődőnek veszi, meg hogy egyedi kanapét és konyhabútort akar, meg ilyen olyan kikötései vannak. Szóval hiába kap annyiért egy lakást, amennyiből más már kertesházat vesz, még a berendezést is elvárja. Komolyan, minden nap van valami.

Amiért más mondjuk fél-1 évet dolgozik (felnőttként, akár több diplomával), azt ő simán megkapja, mintha csak egy tábla csokit kérne. Kicsinek is ilyen volt, de akkor ez kimerült abban, hogy 5 évesen telefont kapott, vagy hogy egyszerre kapott görkorit és rollert, stb. De ahogy nőtt, az igényei egyre nagyobbak. 13-14 évesen még jó volt a plázás tornacipő, most Bécsig megy az anyjával cipőért, meg nyakláncért, aki csak vállat von, hogy hát mit csináljon, ha ezt kéri karácsonyra. Teljesen tanácstalan vagyok, hogy nyithatnám fel a feleségem szemét, hogy ez így mennyire nem jó.