Szerintetek anyukám miért látja ilyennek a dolgokat?
Figyelt kérdés
Az anyukám teljesen furán áll bizonyos dolgokhoz, tilt tőlük, nagyon szigorú velem és elegem van, megbolondulok. :( 16 éves vagyok de semmi jó élményem nincs még, nem voltam soha egyetlen egy buliba se, vagy ha nem is buli, de barátokkal mozi, kávé, vagy csak beszélgetés. Semmi. Mondjuk emiatt sajnos barátaim sincsenek. Reggel elmegyek a suliba tanulás, délután pedig sport, magántanár, aztán haza tanulni. Hétvégén szintén csak ez. Persze próbáltam beszélni erről anyummal de csak ordítozás olyankor a vége. Mostanában pedig raszáltt az unokatesómra, és őt szidja ahol csak tudja mert egyszer egy vita hevében megemlítettem neki, hogy az unokatesómnak legalább van élete. Tényleg irigylem. Gyönyörű lány, modellkedik, és okos, sok helyen járt már,világlátott. Erre anyukám elkezdte szidni hogy azért tart ott ahol tart mert a szülei nem nevelték meg rendesen, és majd ő elbeszélget velük, mondván én is eltanulom ezt a viselkedést tőle és belőlem is egy gátlástalan senki lesz, aki a kamerák előtt teszi az eszét. Én nem így látom, és tényleg minden álmom hogy én is modell lehessek egyszer de hát nem tudok innen kitörni. Mit tegyek? A szökés nem megoldás sajnos pedig sokszor elgondolkodtam rajta.2018. nov. 28. 17:55
2/56 A kérdező kommentje:
Sajnos nem él már.
2018. nov. 28. 18:05
3/56 anonim válasza:
Már volt a kérdésed többször.. Anyukád gondolom vallás károsult és szimplán keserű mert neki sincs élete barátai az ilyet mindenki elkerüli,igy neked se legyen. 18 évesen elmehetsz messzire vagy 40 évesen is ülsz mellette magányosan vegetálva a házi kriptátokban. :(
5/56 anonim válasza:
De ha el akarsz menni pl kávézni a barátaiddal, azt hogyan tudja megakadályozni és mivel indokolja?
6/56 gömbicica válasza:
az én Anyum is ilyen volt. és evett a penész, hogy mást bezzeg elengednek stb.
Azért időnként csak ki-kisirtuk barátnőmmel közösen, hogy megenyhüljön.
Aztán az élet ugy hozta, hogy azok az osztálytársaknak, akik mindig szabadlábon voltak, sokkal xarabbul sikerült az életük :(
Arról nem is beszélve, hogy sokszor nem árt a szigor, és később talán még megérted az okát, és örülni is fogsz, hogy igy történt.
Nem maradsz le semmiről sem. Hidd el!!!
A Te álmod is valóral válik majd. Akár modell leszel, akár más. Lehet, hogy egyenlőre csábitó számodra ez a világ, de rengeteg buktatója is van.
Csak Te ezeket még nem ismered!
7/56 anonim válasza:
Figyelj, özvegyen, egy fizetésből a lelkét kiteszi, hogy taníttasson, magántanárhoz járat, stb., te meg ott tartasz, hogy modell akarsz lenni, mert véletlen az unokatesód az... Ha majd valami komolyabb tervvel állsz elő, akkor segíteni fog benne, meglátod. Egyelőre annyit próbálj elérni, hogy suli után ne kelljen egyenesen hazamenned, hanem kaphass minden nap mondjuk fél-egy óra kimenőt. Ajánld fel, hogy némi vásárlást is útba ejtenél hazafelé menet, ha megengedné, hogy kicsit görbébb úton menj haza, vagy ilyesmi.
8/56 anonim válasza:
#6. Azért az nem normális, hogy még moziba sem mehet el a barátnőivel 16 évesen. Anyuka meg fog lepőpni amikor a kérdező 18 évesen lelép a faszba
9/56 anonim válasza:
Nem fog lelépni az nem egyszerü főleg ha lakat alatt nevelték max 20 30 évesen is nézheti nyálazdva a normálisan élőket a gondozoban iratva a hangulatjavitót..
10/56 anonim válasza:
Vállalsz diákmunkát, ott ismerkedhetsz emberekkel, leveszrl valamrnnyi anyagi terhet anyáf vállától, talán ő is fellélegzik kicsit, bát gxxanítom ez a merev megkeseredettség már megmarad. Nincs mentség arra, hogy ne hagyjuk a gyereket szocializálódni. Építsd ki a saját életed, diákmelóban is megismerhetsz sok embert. Kezdj el élni,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!