Máshol is próbálták már a szülők "kitenni" a gyereküket otthonról? Miért érzem magamat tehernek otthon?
Nem drasztikusan, hogy elmúltál 18, menj amerre látsz, és nem is úgy, hogy 30 évesen is mamahotelezik az ember.
19 éves vagyok, jövőre érettségizem, főzök, mosok, takarítok, és diákmunkát vállalok. Van egy barátom, akit csak azért nem vittem még haza, mert a szüleim nem kíváncsiak rá... ezt így megmondták. Ők fáradtak, van saját életük, mindig van valami kifogás, hogy miért nem. Ennek az lett az eredménye, hogy állandóan a barátomnál vagyok, a szüleim "űznek" oda. Nem hiányzom nekik. Egész nyáron kb. alig voltam otthon, ők mégsem voltak emiatt szívbajosak. Ők utazgatnak, meg dolgoznak, meg felújítanak, és ha velük akarok lenni, az a válaszuk, hogy miért nem a saját korosztályommal lógok és hogy milyen ciki a szülőkkel nyaralni/sportolni/sétálni. Be is avattak, hogy érettségi ajándék gyanánt kapok tőlük egy lakást, amibe majd a barátommal összeköltözhetek.
Nem lehúzni akarom a szüleimet, de látok nálam idősebbeket is, akiknél nem az volt, hogy elmúltak 18 évesek/egyetemre mentek, és onnantól kezdve le se tojták a szülőket, hanem megváltozott a kapcsolatuk, és egy barátibb, bizalmasabb viszonyuk lett.
Azért nem értem, mert sosem voltak ilyen "passzoljukleagyereketéselvezzükazéletet"-típusú emberek. Mindenhová vittek engem is, sosem vigyázott rám nagyszülő, se bébiszitter, mindig megoldották. Nagyon jó gyerekkorom volt, bejártuk az országot, többször voltunk külföldön.
válasza:A felnőttek sem szakítják meg a kapcsolatot a szüleikkel. Mondom, mi jártunk ki vasárnapokként ebédelni a nagyszülőkhöz (akiket mostanában pont ugyanúgy letojnak, mint engem... hónapok óta nem látogatják őket, nem segítenek nekik, nem hívják őket, én meg pont, hogy kezdek odaszokni). A barátom nővére, amíg a gyerekek 2-3 évesek voltak, naponta járt át a szülőkhöz ebédelni és délután a nagymama levitte őket a játszótérre.
Nem az zavarna, ha gyakrabban járnának el otthonról, és engem otthon hagynának, hanem hogy csak egymással vannak elfoglalva, és itthon én nemcsak hogy ötödik kerékként érzem magamat, de még próbálnak is "átpasszolni" nappalra/éjszakára/hétvégére.
válasza:Na, a fő kérdésnél még majdnem megsajnáltalak, és le akartam írni, hogy nálunk is így volt, anyám folyton beszólogatott, hogy felnőttként ő tartson el, ne sulizzak hanem dolgozzak - aztán persze mióta elköltöztem, megy a rinyálás, hogy ő egyedül maradt és egyedül fog meghalni, mert senki nem néz felé...
De végigolvasva a kérdésed, ne is haragudj, de nevetséges vagy. Szóval a szüleid nem tapadnak rád, nem várják el, hogy anyád szoknyáján ücsörögj; nem tiltanak a párodtól, hanem akkor vagy nála, amikor csak szeretnél; és ráadásul még a popód alá tolnak egy lakást, hogy összeköltözhess velük.
Hát kérdező, nagyon sajnállak.
Ja, nem.
De nem akkor vagyok a barátomnál, amikor szeretnék, hanem MINDIG ott vagyok szinte. Mert a barátom állandóan velem akar lenni, a szüleim meg mindig küldenek. Én otthon akarok lenni, a szobámban, normálisan tanulni, időben lefeküdni, összeegyeztetni a diákmunkát a tanulással. Ha kapok egy lakást, akkor sem leszek önálló, mert akkor meg ott a barátom. De a szüleimet nem érdekli, hogy boldog vagyok-e, vagy élvezem-e, hogy sosem a saját ágyamban alszom, csak küldenek mindig hazulról (mondom, nem is ismerik a srácot, de mindig csak küldenek hozzá)
Ez nekem nem önállóság. Az önállóság az, hogy magamra főzök, magam kezelem a kiadásaimat, a bankszámlámat, magamnak kell bevásárolni, ha üres a hűtő, lakógyűlésen részt kell venni, nem az, hogy még el sem költöztem otthonról, de már azt tervezik, hogy a barátommal milyen lesz a közös életem.
válasza: válasza: válasza:Álljatok már le. Az egy dolog hogy 19 évesen már fiatal felnőtt az ember, meg önállósodás, meg ajándék lakás, meg kell a szülőknek is saját idő.
De tényleg az a normális hogy 19 évesen az embernek már nem lehet igénye arra hogy időt töltsön a szüleivel? Hogy hirtelen idegenek lesznek egymásnak? Hogy inkább belekényszerítik egy olyan összeköltözésbe amire nem áll készen?
Én is 20 éves vagyok, külföldön élek, egyetemre járok, dolgozok, háztartásom van. Ettől még nem utáltuk meg egymást a szüleimmel. Persze, mennek nélkülem is nyaralni, vannak programjaik és ez így van rendben, nekem sincs végtelen időm. És nekem is van saját dolgom, utazok barátokkal, vagyok a páromnál, egyre kevesebbet vagyok otthon. De együtt is megoldunk egy hetet nyáron, és amikor hazautazom ünnepekre, együtt eszünk, elmegyünk étterembe, moziba, nyáron kétszer-háromszor beültünk apámmal egy sörre, karácsonykor segítek anyámnak sütni, nem sz-runk egymás fejére és várjuk hogy mikor takarodik el a másik otthonról. És ugyanúgy a szüleim, ott vannak ha tanácsra van szükségem, mert rendeteg olyan dolog jön szembe (lakásbérleti szerződés, bankszámlanyitás, álláskeresés, főzés, adóbevallás, egészségbiztostás és a többi ilyen finomság) amiben nem árt ha kisegítenek elsőre, és nek közlik hogy "felnőtt vagy, oldd meg". És ez mindenki másnál is így van akik egészséges családban nőttek fel, lazul a kapcsolat, de azért szeretik egymást.
Bátyám 30 éves elmúlt, két gyereke van és saját lakása, és még mindig szervez programokat néha apámmal.
Azt pedig nem tudom honnan szeditek hogy rossz a kapcsolata, attól még hogy nem akar vele 19!! évesen összeköltözni. Nem is tudjuk mióta vannak együtt. Vagy akkor minden kapcsolat rossz ahol nem dől el a költözés, a házasság és mindhárom gyerek neve az első randin? Engedtessék már meg hogy az ember bizonytalan legyen a kapcsolata jövőjében és azért költözzön össze mert szeretne, és ne azért mert a másik opció a hajléktalanság.
Ugyanitt szidja mindenki azokat a harmincéveseket akik fel merik hozni az összeköltözés mellett érvnek hogy felezik a lakbért, mert hogy ilyen anyagias, most meg mázlista hogy a saját szülei hozzák ilyen pozícióba?
válasza:"Azt pedig nem tudom honnan szeditek hogy rossz a kapcsolata, attól még hogy nem akar vele 19!! évesen összeköltözni."
Olvasd el kicsit a kérdező kommentjeit, és rögtön világos lesz a dolog.
"Mert a barátom állandóan velem akar lenni, [...] Én otthon akarok lenni"
"akkor sem leszek önálló, mert akkor meg ott a barátom"
"a szüleimet nem érdekli, hogy boldog vagyok-e"
"lehet, hogy nem akarok vele lenni"
"A pasimnak hála tényleg egyedül maradtam... addig járt a nyakamra, amíg a barátaim el nem koptak mellőlem..."
Igen, ebből tényleg az látszik, hogy egy tökéletes párkapcsolat, ahol annyi a gond, hogy nem akarnak még összeköltözni. Mindig is ilyenre vágytam.
*szarkazmus*
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!