Mennyire jogos a szülők elvárása a gyerek felé anyagi támogatás szempontjából?
Úgy általában is kérdezem, meg a lenti pontosítás fényében is.
Adott egy család. Együtt élő szülők, 3 gyerek. Egyébként a szülők egymás közötti és a gyerekekkel való kapcsolata jó. Soha senki nem bántott senkit szóban sem, nemhogy fizikálisan.
Az apa azonban súlyos játékfüggő, néha megy egy kis pia is. A legidősebb gyerek nagyon szorgalmas volt. Elvégezte az egyetemet, közben diákmunkázott is, mert annyira nem tudták támogatni a szülei (de azért támogatták). Most külföldön van, nagyon jó állása van.
Ma pedig a szülei kérik, hogy utalgasson néha pénzt nekik, mert félretett pénzük nincs (egyértelműen), beütött a házon lévő hitel miatt a krakk, a másik két testvér pedig kiskorú.
Az említett személy pedig ezt jogosnak érzi, mondván, nélkülük nem lehetne ott, ahol.
Tök mindegy, mennyi a bevételük, és honnan, ha eljátssza az apa.
Egyetlen fillért sem adnék nekik, az fix! Nem erre keresel, ha te vagy a legidősebb gyerek.
A szülő, mikor vállalja a gyereket, vállalja, hogy minden szükségében támogatja, eltartja, becsülettel felneveli, ezért nem vár viszonzást.
Vegyél nekik egy szatyor kaját. Épp elég.
Ha támogatod őket, ellenkező hatást érsz el. Még nyugodtabban játszik, mert talált egy hülyét, akit fejhet. Aztán majd neked legyen bűntudatod, látszólag már van is, amiért Ő nem tartja el a családját
11: szerencsére nem én vagyok, utolsó bekezdéseddel viszont maximálisan egyetértek. Sajnos, közvetett tapasztalatból.
Aki az ilyen feneketlen dolgokat, mint egy játékfüggőség, megpróbálja betölteni, az életben nem fog javítani a helyzeten. Akármennyi pénzt beleölhet, sosem lesz vége, az adott személy pedig mégjobban hátra dől, holott már eddig is túlságosan hátra volt... Ez pedig sokszor kapu arra, hogy ráteleledjenek a fejére. És akkor meddig viszi a dolgot? Amíg a szülő 70 éves, ő meg 50? Csak a testvéreket és max az anyát kéne támogatnia, ha egyáltalán.
Én csak akkor utalnék, ha a saját életem már adott: van lakásom, kifizettem a saját hitelemet és nem a saját megélhetésemet, jövőmet veszélyeztetve jótékonykodok. Az pedig közel sem biztos, hogy az utalt összeg biztonságban lesz apádtól, lehet, hogy ezt ugyanúgy elveri. A lakáshitelt pedig csak akkor fizetném, ha ezzel együtt tulajdonrészem keletkezne az ingatlanban, így legalább apádnak sem lesz olyan egyszerű eljátszania a tetőt a család feje fölül. Erről meg lehetne kérdezni egy ügyvédet. Amúgy meg felajánlhatod, hogy kifizeted a kezelését, és szerintem még ez lenne a legjobb, hogy a kezelés alatt/után nem az ablakon szórnád ki a haza utalt pénzt.
Amúgy azt vallom, hogy mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. Két felnőttnek el kell tudnia tartani két gyereket, nekik már az is nagy könnyebbség, hogy egy már kiröpült a családi fészekből. Szerintem igenis fontos tényező, hogy apád szenvedélybeteg, mert itt arról van szó, hogy önhibájából okozza ezt a helyzetet, és amíg meg nem gyógyul, folyamatosan okozni is fogja! Nem arról van szó, hogy lebetegedett és kiesett a munkából egy időre, vagy mondjuk sürgős lett egy milliós felújítási munka, és emiatt kérik a segítségedet. Ez teljesen érthető lenne és én is azonnal segítenék. Csakhogy itt a problémát egy felnőtt ember okozza, aki felelősséggel tartozik a kiskorú gyerekeiért, és nem rendezkedhet be arra egész hátralevő életében, hogy te majd mindig jössz és rendezed a család anyagi helyzetét, amit ő sz@r el. Te meg majd nem fogsz tudni előrébb jutni az életben, mert apád játékadósságait fizeted. Nagyon meggondolnám, hogy belemenjek-e ilyesmibe.
#16, ezért próbáltam minden fontos részletet elmondani.
Érzékenyebb témák, mint ez is, mindig is voltak, de egyébként a Gyakori már nagyon rég arról szól, hogy akárhova írsz, nagy eséllyel indokolatlanul lepontoznak. Erre volna több megoldás is, kérdés, hogy mennyire érdekelt ebben az oldal üzemeltetője...
Ha zavar, kerüld a kényes témákra való kommentelést, vagy az egész oldal használatát vedd ritkábbra. Ezt teszem én is, mást nem tudok tanácsolni. Az oldal jellegéből adódóan lesznek itt mindig is egymásnak feszülő vélemények. A civilizáltság visi már rajtunk (és az adminokon) áll.
Nem, nem támogatnék valakit, aki, mint írod, kezelést nem fogad el, de 350.000ft-ot is elgépezik egy éjjel alatt.
Elmondanám, hogy ha elmegy kezelésre a függőségével, és VÉGIGCSINÁLTA, akkor UTÁNA beszélhetünk róla. Addig semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!