Megmondjam, hogy a barátnőm egy k. va? Vagy mit csináljak, hogy ne hozzá legyek mindig hasonlítva?

Én fölvilágosítanám a szüleimet a hölgy "hátteréről" ,másodsorban pedig mérsékelném az irányában fenntartott köteléket.

Magyarul leépíteném.

Te jársz jó úton. Ő viszont egy veszélyesen, egy mélybe vezetőn.

Erre mondják,hogy akinek ilyen barátai vannak,ellenségre nincs szüksége.Na,Te ilyen vagy!

Ha úgyis ennyire utálod,nyugodtan megmondhatod,hogy apja korú faxikkal finanszíroztat mindent,lófaxt dolgozik.Sokkal becsületesebb lenne,mint falazni és kidumálni gyakorin.

Most én is abban a helyzetben vagyok a munka világában,mint Te,úgyhogy tudom,hogy ilyenkor szó szerint a földbe döngölnéd azt,aki ennyire ajnároz mást a Te kontódra,ráadásul a szüleid,akik elvileg elfogultak Veled.Nekem is 5 angol maszekom van,csak nálam a gyakorlatot diákmeló váltja fel,abból se a legjobb,mert egy kisvárosi egyetemen tanulok,ami nem dúskál a lehetőségekben.

Én is megkapom,hogy más is ilyen gyakran dolgozik egyetem mellett,nappalin,nyugi.A haragodat megértem,de ez a csaj akkor is úgy barátnőd neked,mint ahogy nekem Rotschild felmenőim vannak.

Nem értem, hogy itt egyesek miért szidják a kérdezőt...Szerintem teljesen normális, hogy így érez.

Nekem is volt egy barátnőm, akivel kisgyerek korunk óta ismertük egymást és nagyon jóban voltunk, mindent megbeszéltünk egymással, mindig mindent együtt csináltunk stb., egymás legjobb barátnői voltunk. Aztán új társaságba kerültünk (szintén továbbtanulás miatt) és biztosan mindketten változtunk, de ő kb. 180 fokos fordulatot vett és idővel kb. rá sem ismertem...Úgy viselkedett, mint egy olcsó ribi, mindenkire rámászott, boldog-boldogtalannak húzta az agyát, riszálta a seggét és mindenkivel flörtölt, fűvel-fával lefeküdt és őt is támogatták ezért cserébe, bár nem ilyen mértékben, mint a barátnődet. Valamint mindenkivel tök bunkón, lekezőlen viselkedett és úgy érezte, mintha ő lenne a világ közepe. Nekem ez volt róla a véleményem, én nem támogattam ezt, nem értettem vele egyet, én nem így csináltam volna stb., de meg tudtuk beszélni és nagyon sokáig ez nem szólt bele a barátságunkba, mert félre tudtam tenni. Velem egy darabig ugyanúgy viselkedett, mint korában, azonban idővel megromlott a kapcsolatunk. Velem is elkezdett bunkózni, azt éreztette, hogy ő a világ közepe és én hozzá képest egy nagy nulla vagyok, elvárta, hogy mindent elintézzek, megcsináljak, megoldjak helyette és elhanyagolt, bezzeg, ha kellettem neki, akkor rögtön itt toporgott, hogy "jajj segíts, mert átvertek/megbántottak/beszóltak". Ez nem egy pillanat alatt történik és nem az van, hogy egyik nap még tök cuki, tök aranyos, imádom stb., másnap pedig már egy idióta és utálom, hanem ez egy folyamat, idő, amíg "kibontakozik" és nekem is kellett idő, amíg ezt felismertem. Több, mint 10 éve barátok voltunk, csomó emlék, élmény, érzés kötött minket össze és ezt nem lehet elfelejteni, ennek igenis van súlya. Hiába láttam, hallottam, tudtam, hogy milyen és hogyan viselkedik egyszerűen nem akartam tudomást venni ezekről a dolgokról, mert velem még sokáig rendes volt és bennem volt az is, hogy "azért mégis x éve ismerjük egymást, ő valójában biztosan nem ilyen" stb., stb. Azonban idővel már nagyon idegsített, zavart és nem bírtam tovább, megszakítottuk a kapcsolatot.

Én a helyedben elmondanám a szüleimnek, hogy tudják miről van szó. Ugyanakkor nem használnám ki a helyzetet, hogy "na akkor most megmutatom nekik, hogy az xy nem egészen olyan, mint ahogyan képzelték és most majd meglátják, hogy bezzeg én", hanem csak szimplán tájékoztatás jelleggel, hogy tisztában legyenek az igazsággal.