Velünk van a baj, vagy tényleg az a normális, hogy egy gyereknek nem lehet semmilyen extra igénye?

Nálunk sem. És én magam is meg fogom adni a gyerekemnek amit tudok. Nyilván nem agyatlan pénzszórásra gondolok, de ha szeretne egy új telefont, akkor mérlegelnem hogy jogos-e a keres (mondjuk az előző már rottyon van) és megvenném ha szükséges. Na az más kérdés, h mondjuk a legújabb iPhone-t akarja. Akkor én is azt mondanám, hogy kipotolom de nyári munkázzon és tegyen hozzá ő is.

Kell, h érezze a pénz értékét.

Ez nekem is feltűnt.

Viszont ennek is vannak átmenetei.

Nekem is próbáltak jó életet biztosítani, nekem gimnázium mellett nem volt időm dolgozni, csak nyári szünetben. Itt már megkaptam apámtól, hogy élősködő vagyok. Amint lehetett elköltöztem.

Tesómat jóval később vállalták, na őt viszont borzalmasan elkényeztették. Ő a mai napig képtelen saját lábára állni, de ezt ő természetesnek is tartja, az ő fizetése anyától jön, még akkor is, ha anyának alig van már pénze.

Volt olyan év, hogy minden nap kapott valamit (játék), csak mert bement az iskolába. Na ez meg a másik véglet.

Van olyan barátnőm, akinek húsz évesen lakást vettek a szülei. Ez befektetésnek is jó, mivel a lány kiadja a szabad szobákat. Ha megtehetik, akkor miért ne?

Én is, ha kérek valamit mérlegelés után megkapom, vagy adnak bele pénzt és kipótolom, hisz nekem is van diákmunkából pénzem. Bátyám egyetemista, őt is támogatják anyagilag, de őt már nem annyira, mint a középiskolai húgát (engem). Szüleim fizetik a különóráimat, karácsonyra 5 év után kaptam új telefont. Támogatnak aminek hálás is vagyok, de többször megkapom azt, hogy nem is látszik, hogy örülnék... Ez betudható az igen érdekes arcszerkezetemnek is. Ha bulizni megyek el többnyire az én pénzemből veszek el.

Amúgy itt a gyakorin aki már a "normálnak" él vagy megteheti az egy elkényeztetett, mamahoteles, önképtelen béna.

Általában azokra írnak ilyen válaszokat, hogy menjen el dolgozni, ahol extra igényei vannak a gyereknek, vagy a szülők nem tehetik meg, hogy nagyobb értékű dolgot azonnal megvegyenek a gyereknek.

Természetesen a szülő feladata, hogy minden alap szükségletnek megfelelő dolgot megvegyen a gyerekének, tehát ruha, cipő, ennivaló, táska, legyen neki egy telefonja, amin elérhető, stb. Na de azért ha a szülő nem teheti meg, hogy éppen az adott pillanatban megvegyen a gyerekének egy 100.000 Ft-os telefont, vagy egy 20.000 Ft-os cipőt, azért nehogy már a szülő legyen a rossz.

Én is megkaptam mindent, amire szükségem volt, mert a szüleim megvették nekem, de ha valami plusz dologra vágytam, azt bizony a zsebpénzemből gazdálkodtam ki, vagy nyári munkát végeztem és abból vettem meg. Azért a szülőnek sem kötelessége mindent finanszírozni.

Itt általában a hisztiző kisgyerekeknek szokták válaszként írni, hogy menjen el dolgozni, aki olyat akar, amire nincs feltétlenül szüksége. Nyilván nem olyanra, akinek van egy cipője és elszakadt, kell másik. Mert azt nyilván a szülőnek kötelessége lenne megvenni, hogy ne szakadt cipőbe járjon a gyereke.

"nem luxusholmit, hanem mondjuk egy telefont, cipőt"

Hogy kinek mi a luxus, relatív.

Én sajnos úgy nőttem fel, hogy a "valami megtetszik neki, megvesszük" luxus volt. Ha nem volt lyukas, kicsi a lábamra a cipő, luxus volt venni még egyet.

Nem tudhatod, hogy aki kérdez, annak valójában milyen anyagi helyzetben van a családja. Sok helyen nem avatják be a gyereket. Ha annyit lát, nem éheznek, már azt hiheti, mindenre van pénzük.

Én azt mondanám: attól függ. Egy telefon vagy egy cipő árában igen nagy eltérések is lehetnek. Én sosem vágytam ilyen téren drága dolgokra. Egy barátnőm anno nagyon megkívánt egy akkor divatos, méregdrága cipőt: a szülei azt mondták, rendben, de akkor amíg az tart, az van és nincs másik, csak azért, mert jövőre más lesz "divatos". Mindkettőnk szerint rendben volt ez így.

Ha a gyerekem valami olyat szeretne, ami ár/ érték arányban nagyon nincs rendben, akkor

- valami ünnepi alkalomra adnám

- nem dolgozni küldeném, de otthon valami "áldozatot" követelnék tőle, valami pluszt, nem azt, amibe amúgy is be kell segíteni

- ha olyan a helyzet, valamekkora anyagi hozzájárulást is kérnék (zsebpénzből)

Haha, én ezeken mindig jót nevetek.

Amikor Anyukámmal megyek vásárolni rábök vagy 5 random ruhára (tényleg szépekre), hogy tetszik-e nekem. Mondom, hogy igen (hazudni nem fogok neki), de semmi szükségem rájuk, van otthon elég. Ez mindig a kezdet.

A végén már azon kapom magam, hogy kaptam 3 db új pólót, 1 sortot, néhány gyűrűt és egy ígéretet egy bőrdzsekire XD

Apámmal is vicces vásárolni. De vele nem ruhaboltban. A könyvesboltban olvasok egy könyvet több mint 10 percig, elkéri, beleolvas, és ha nem orbitális nagy baromság (értsd: pornó, nyálas és értelmetlen tiniregény, stb.) Akkor megkérdezi, hogy szeretném-e, majd egy fizika könyv társaságában (kedvenc tantárgyam) berakja a kosárba... XD

Nekem nagyon jó fej szüleim vannak, csak akkor is vesznek, ha mondom, hogy nem kell, mert ők jobban tudják XD

15/L