Majd 19 éves fiamnak nem volt még SOHA barátnője, mit tegyek?
Nemsokára 19 lesz, és értetlenül állok én is és a párom is a tény előtt, hogy nem volt még barátnője. A szívem szakad meg, amikor megyek az utcán és mindenhol fiatal párokat látok és tudom, hogy a fiamnak még ilyenben nem volt része. Van két lányom is, de ők már el vannak jegyezve, valamint már 16 éves korukra volt barátjuk. Jelenleg a nővérével él, mert én és az apja elváltunk, aztán a suli miatt a nővéréhez költözött (onnan közelebb van neki).
Mikor eljön meglátogatni, mindig megkérdezem, hogy a lányokkal mi újság és láthatóan egyből zavarba jön, vagy csak témát vált, de mondja is, hogy nem óhajt erről beszélni... gondoltunk már arra is, hogy nem e meleg, de eddig, ha véletlenül sikerült vele beszélgetni, akkor mindig a lányokat emlegette, szóval bizakodóak vagyunk. Egyszer, mikor a (újra házasodtam) férjemmel elmentünk fagyizni, akkor ő is velünk volt, és a fagyis kislány nagyon tetszett neki, biztattuk, hogy kérje el a számát, és így is tett, de aztán nem lett belőle semmi, elvileg a lánynak volt barátja. Na most az a baj, hogy szerintem nem is mer oda menni lányokhoz, mert nekünk is noszogatnunk kellett.
Olyan rossz látni, hogy kéne neki is valaki, de nem talál, vagy nem tud szerezni.. Mindig azt mondja, hogy most nem érdeklik a lányok, majd az egyetemen, mert ott érettebbek, viszont párszor elszólta magát, hogy randizgatott, vagy volt lány, akivel beszélgetett, de nem lett semmi.. azt nem mondja el, hogy miért, csak azt tudom, hogy nem sikerült. Ti mit tanácsoltok, hogyan segítsek neki?
25 évesen vesztettem el a szüzességem. És?
Szerinted ez időre megy?
Ha meg 16 évesen apa lenne, az se tetszene.
Nyugodj le!
44F
Mit tegyél? Hát például ne kérdezgesd állandóan tőle, hogy mi újság a lányokkal. Tök mindegy, hogy heteró csak félénk vagy pedig meleg, ez a világon az egyik legidegesítőbb kérdés, amit egy szülő feltehet, hogy miért nem vagy párkapcsolatban? Aztán persze, ha párkapcsolatot kezd a gyerek, akkor jön a következő lépcsőfok: mikor lesz házasság? mikor lesz gyerek? mikor lesz következő gyerek? és így tovább.
Fel kéne már fogni, hogy a fiad felnőtt férfi. Úgy éli az életét, ahogy ő akarja. Ha akarja, csajozik, ha nem, nem. Ha akarja, pasizik, ha nem, nem. Te semmit nem tehetsz, és nem is kell tenned! Ez az ő élete!
Ha kérdezgeted, azzal csak rontasz a helyzeten, és tiszta frusztrált lesz a gyerek!
31/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!